Hamarosan az amerikai kontinensen is bemutatkozik az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje: A feleségem története meghívást kapott a 46. Toronto Nemzetközi Filmfesztiválra. A szeptember 9-18 között tartó eseményen több mint 100 új filmalkotást mutatnak be, Enyedi Ildikó filmjét a Special Presentation szekcióban vetítik majd.

A meghívás kapcsán Mécs Mónika, a fim vezető producere elmondta: „A Cannes-i meleg fogadtatás után a következő állomás Toronto. A Testről és lélekről vetítése a TIFF-en nagyon szép emlék számunkra. Bízunk benne hogy a legújabb filmünk is hasonlóan elnyeri az ottani közönség tetszését is, továbbá, hogy az amerikai kontinensen is egyre többekhez eljuttathatjuk Füst Milán szellemiségét.”

Léa Seydoux, Gijs Naber és Louis Garrel / Forrás: Mozinet

Enyedi Ildikó új filmje Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett azonos című regénye alapján készült. A titokzatos szerelmi történet álarcában, Störr kapitány szeretnivaló, fájdalmasan becsületes figuráján keresztül, elemi módon, az érzékeinken át értjük meg az élet összetettségét, titokzatosságát, törékeny szépségét, megfoghatatlan, uralhatatlan jellegét.

Störr kapitányt a holland Gijs Naber, feleségét, Lizzyt a James Bond-, Mission: Impossible-filmekből és a cannes-i Arany Pálmás Adéle életéből ismert világsztár, Léa Seydoux alakítja. Fontos szerepben látható továbbá Louis Garrel (Bernardo Bertolucci - Álmodozók), Sergio Rubini (Interjú), Jasmine Trinca (Fortunata), Josef Hader (Stefan Zweig – Búcsú Európától), Ulrich Matthes (A bukás – Hitler utolsó napjai), Udo Samel (Babilon Berlin), valamint Funtek Sándor és Hajduk Károly.


A forgatókönyvet Enyedi Ildikó írta, az operatőr Rév Marcell, a vágó Szalai Károly, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Flesch Andrea, a VFX Supervisor Klingl Béla, a zeneszerző Balázs Ádám. A film vezető produkciós irodája, a magyar Inforg-M&M Film (Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Muhi András). A feleségem története magyar, német, olasz koprodukcióban, francia részvétellel, a Nemzeti Filmintézet 1,15 milliárd forintos támogatásával, a német-francia Arte, az olasz RAI, az RTL Klub, az Eurimages és a Kreatív Európa Média közreműködésével készült. További koprodukciós partnerek a német Komplizen Film, az olasz Palosanto films és a patinás francia Pyramide.

A film szeptember 23-ától lesz látható a hazai mozikban, a Mozinet forgalmazásában.

Forrás: Mozinet