A filmben a "céghez" 1963-ban kerülő tiszt arról beszélt, "ifjú kommunistaként" önként jelentkezett az operatív munkára, amit szakmának tekint, és hitt abban, hogy "szakemberi tevékenysége" hasznos célt szolgál. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az általa is végzett elhárító-hírszerző tevékenység túlnyomó része "nem a tiszta kezek munkája".
A tartótiszt előzetese
A fiatalok lelki gondozását évtizedek óta végző Balás Béla püspök kérdésére a tiszt azt mondta, az volt a baj velük, hogy a fiatalok "nem a KISZ-be jártak, nem a szocialista-kommunista ideológia alapjait tanulták", hanem a kétezer éves hagyományokra épülő egyházi tanokat.
A pap erre válaszul úgy fogalmazott: "önök egy nemzetgyilkos stratégiát követtek gondolkodás nélkül, és ha mi hagytuk volna, akkor úgy elintézték volna a magyar ifjúságot, hogy mostanra írmagja sem maradt volna semmiféle érték- vagy vagyontiszteletnek, egymás megbecsülésének".
A megfigyelt egyházi személyekkel folytatott, a megbocsátás jegyében zajló beszélgetések után a tartótiszt azt mondta: mostani szemmel már úgy látja, korábbi elkötelezettségének ma már nincs semmi alapja, létjogosultsága, és hogy az egész munkája, "a sok dosszié" mind felesleges volt.
Közölte, a filmbéli szereplést a "tisztánlátás" érdekében azért vállalta, hogy az utókornak legyen benyomása az akkor történtekről.
A Médiatanács támogatásával készült filmben a tartótiszt arról is beszélt, 1990-ben történt nyugdíjba vonulásakor aláírt titoktartási kötelezettsége ma is köti, így nem beszélhet mindenről.
Varga Ágota - Balázs Béla-díjas, UNESCO- és Tolerancia-díjas filmrendező - saját honlapján legújabb alkotásáról egyebek mellett azt írja: ez a film az első olyan alkotás, amelyben egy tartótiszt szólal meg. Az ő önvallomásai alapján kiderül, kik szervezték be a hálózati személyeket, kik és mi módon működtették az állambiztonság rendszerét. A filmből egy munkájának elkötelezett ember portréja bontakozik ki, aki feladatával kapcsolatban évtizedekig nem érzett morális felelősséget, azonban a három egykori érintettel való találkozás a múlt átértékelésére készteti.
Szerinte "a film karakter- és korrajz egyben, és annak a felismerése, hogy szavakkal le lehet zárni ugyan a múltat, de mélységeiben és igazán feldolgozni, abból okulni, ki-és megbeszélés, akár a fájdalmas szembesítés nélkül nem lehet".
A vetítés után kerekasztal-beszélgetést tartottak, melyen részt vett a film rendezője és több szereplő mellett Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, püspök, Vörös Géza, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának történész-levéltárosa és Zinner Tibor jogtörténész, az Országos Kriminológiai Intézet főmunkatársa.
Az egyházi személyek és a szakemberek egyetértettek abban, hogy a magyar társadalom még nem beszélte ki, nem tárta fel a múltat, ám - mint Zinner Tibor fogalmazott - azt nem lehet parancsszóra megtenni, az Várszegi Asztrik szavai szerint fájdalmas folyamat.
Varga Ágota erre utalva azt mondta, több - a filmbéli történetekhez - hasonló szembenézésre lenne szükség, és nem is feltétlenül a nyilvánosság előtt.
Gyarmati György arról beszélt, hogy több mint 60 millió dokumentumot őriznek a levéltárban, ám becsléseik szerint ez mindössze a harmada lehet az összes iratnak.
A főigazgató az állambiztonsági iratok teljes nyilvánosságra hozataláról szólva arra hívta fel a figyelmet, azzal éppen a már megzsarolt polgárokat, az áldozatokat hurcolnák meg ismét. Jelezte: a dokumentumok az érintettekről kompromittáló, félrevezető, személyiségi jogokat sértő információkat, illetve adott esetekben rágalmakat is tartalmaznak.
