Az alkotó ezt követően játssza le Endre Zsigmondnak a gyerekeivel készített telefonbeszélgetést. Fiának négy gyermeke van, Argentínában él, nem kíván hazajönni, felesége külföldi – egyik gyermekét sem nevezte el Zsigmondnak, Lászlónak. Apja nacionalista, fajgyűlölő meggyőződését károsnak tartja, nagyapja naplójába senkinek sem enged betekintést – emellett kedvesen közli, jobban örült volna, hogy arra kérik, emlékezzen Nobel-díjas rokonaira. Endre Zsigmond – szintúgy Argentínában élő – lánya elveti a nacionalizmus minden formáját.
Endre Zsigmond - kilencvenhat perc során - kétszer tűnt reménytelenül elveszettnek: mikor elmondta, apja milyen kifinomultsággal terített meg magának a börtönben, kivégzése előtt (megrendítő, mikor a mondat végére érve szótlanul rendezgetni kezdi a dossziéját), majd a gyermekeivel készített telefonbeszélgetés meghallgatása közben és után.
A kitűnő dokumentumfilm alkotója megosztotta közönségével: noha nem került bele a munkájába, főszereplője azt mondta neki: lehet, hogy a fiának és a lányának van igaza. Lehet, hogy a magány fölülkerekedik az eszméken is.
Varga Ágota olyan embert mutat meg, akit a gyűlölete sodort önkéntes száműzetésbe, akinek – végeredményben – nincsenek még „saját” emlékei sem, mert egész életében az apja múltját ápolta. Endre Zsigmond kétszer is úgy fogalmaz: „Minden sokkal kisebb lett, mint az emlékeimben.” Derűlátó pillanataimban hajlamos vagyok elhinni: egyszer talán mindaz eltűnik a világból, amely Endre Zsigmond emlékeit táplálta és ébren tartotta.
