Mécs Mónika: „Mindig kinyílik egy újabb ajtó”

Mécs Mónika: Amerikában tanultam a nyolcvanas évek legvégén és pont a rendszerváltás idején jöttem haza. Édesapám, Mécs Imre aktív részese volt az akkori folyamatoknak, amibe rajta keresztül én is kicsit beleláttam és nagyon izgalmasnak tartottam ezt az átmeneti időszakot, a rendszerváltást. Ez idő tájt találkoztam Pesty Lacival, aki tagja volt a Fekete Doboz nevű dokumentumfilmes csapatnak. Ők egy bátor filmes alakulat voltak akik saját videokameráikkal dokumentálták a rendszerváltás körüli eseményeket. Ennek a csapatnak lettem én is tagja Lacin keresztül, nagyon fiatalon, filmes tapasztalat híján. Úgyhogy először csak a drótot vittem utána, majd a kamera aksikat, aztán már megfoghattam a mikrofont, a kamerát. Később előfordult, hogy épp nem volt kéznél riporter, akkor már én kérdeztem az interjúalanyt. Magyarán végigjártam a szamárlétrát és lépésről lépésre megtanultam a dokumentumfilm-készítést.

Menet közben elkezdtem járni az akkor még főiskolaként működő SZFE producer szakára, de ezzel párhuzamosan csináltam tovább a Fekete Dobozt. Miután itthon lezajlott az átmenet, elkezdtünk kijárni Közép-Kelet-Európába. Dokumentáltuk a berlini fal leomlását, a román forradalom és a délszláv háború eseményeit. Egy nagyon reményteli és izgalmas időszak volt ez, én meg annyira fiatal, hogy szinte fel sem fogtam, ami körülöttem történik, de nagyon jó volt ezeknek a sorsfordító történelmi eseményeknek a részese lenni. Emellett persze itthon is csináltunk kisebb-nagyobb, szocio témájú dokumentumfilmeket. Mindig érdekeltek az emberi sorsok, hogy ki hogy viszi a sorsát, éli az életét a saját közegében, legyen hajléktalan hátrányos helyzetű, megkülönböztetett vagy éppen dúsgazdag. Filmjeinkben próbáltuk megmutatni hogy ki mit és miért csinál és hogy került abba a helyzetbe amiben éppen van. Rengeteget forgattunk a legkülönbözőbb témákban, például Szabó Albertről, aki akkor egy közismert, hungarista figura volt, vagy az itt élő kínai diaszpóráról Kínaiak Magyarországon címmel. (Ezt a filmet Tolmár Tamással ketten rendeztük.)

Fotó: Pozsonyi Janka

Filmhu: A Szabó Albertről készült film volt az Albert és testvérei a kilencvenes évek első felében, egy olyan munka, ahol rendezőként szerepelsz a stáblistán. Attól kezdve kizárólag producerként tevékenykedsz. Minek volt köszönhető a váltás?

M. M.: Annak, hogy közben ezt tanultam a főiskolán. A Főiskola történetében először Zsombolyai János indította el a producer szakot azzal a szándékkal, hogy kinevelődjön egy olyan produceri gárda, akik a rendezők mellett dolgozva nem csak a finanszírozással foglalkoznak hanem a rendezőknek, alkotóknak teljes körű hátteret biztosítanak az ízlésükkel és a hozzáértésükkel. Akkor, ott az volt a cél, hogy ezek az első producerek rendelkezzenek egy olyas fajta szemlélettel, amivel hatni tudnak a filmkészítés teljes folyamatára. János úgy látta, szükség van olyan szakemberekre, akik adott esetben végig ott állnak a rendező mellett/mögött egyfajta (alkotó)társként, persze csak akkor, ha ő ezt igényli. Olyan producereket szerettek volna kinevelni, akiknek van esztétikai érzékük, értenek a filmhez, olvasottak, és van bennük  késztetés arra, hogy valami értékeset hozzanak létre.

Engem mindig is jobban érdekelt a filmkészítés kreatív része, ezért is fogott meg ez a szemlélet. Nyilván a gyártás is ugyanolyan fontos, de a tartalmi oldal a kezdetektől jobban érdekel. Különösen jó volt a képzésben, hogy együtt tanultunk a rendezőkkel, operatőrökkel, vágókkal. Mindenkinek megvoltak persze a szakához tartozó külön órái, de nagyon sok mindent együtt csináltunk. Hosszasan tudnám sorolni, hogy kik jártak akkor oda. Osztálytársam volt Meskó Zsolt vagy Szász Attila, évfolyamtársam Nagy András, Pados Gyula és sokan mások - rengeteg tehetséges ember.

Filmhu: Ezért érdekel, hogy ha ennyire működött a csapatjáték, akkor például a te esetedben hogyhogy nem volt egy olyan egymásra találás valakivel, mint mondjuk az alattatok járó Petrányi Viki és Mundruczó Kornél esetében, akik elválaszthatatlanok lettek?

M. M.: Ennek az lehet az oka, hogy a legkülönbözőbb alkotók kerestek meg a filmtervükkel, és ha megtetszett egy anyag, azt el is kezdtem csinálni. Ha viszont belekezdtem valamibe, attól kezdve nagyon ott voltam a rendezővel, ami a mai napig így van. Most is egy csapatként dolgozunk Muhi András és Mesterházy Ernő producertársaimmal, de ugyanúgy, mint korábban, sok és sokféle rendező keres meg, Andrást vagy engem, és ha jó az anyag, akkor nem kérdés, hogy belevágunk.

Berlinben, az Arany Medvével / Forrás: Mécs Mónika

Filmhu: Olyan is előfordult, hogy te kerestél meg egy írót, vagy rendezőt, akivel mindenképp szerettél volna együtt dolgozni?

M. M.: Talán egyszer vagy kétszer, de vannak ilyen terveim. Eddig annyira el voltam foglalva mások filmterveinek a tető alá hozásával, hogy nem volt időm a saját ötleteimmel foglalkozni. Nagyon sok mindent csináltunk az elmúlt években, úgyhogy még nem jutottam el odáig, hogy a terveimet fejlesztgessem, legfeljebb annyira, hogy szinopszisokat írjak az ötleteimből.

Sokféleképp lehet művelni ezt a szakmát. Lehetsz alkotótárs, mint az imént említett Petrányi Viki Kornél mellett. Van viszont a másik véglet, amikor a producer csak a gyártási és finanszírozási részekkel foglalkozik. Ilyenkor az ember csak a tervezési folyamatokat tartja kézben, illetve biztosítja a pénzügyi hátteret. E két végpont között pedig rengeteg felállás létezik. 

Említhetem például az áprilisban mozikba kerülő Brazilokat. M. Kiss Csaba keresett meg az ötlettel és a forgatókönyv első változatával, ami még fejlesztésre szorult. Csaba újságíró, nem csinált még filmet, nekem viszont el kellett döntenem, hogy szeretnék-e ezzel a tervvel foglalkozni. Ez nehéz döntés, mert egy ilyen esetben, ahol nem egy rutinos rendezővel áll szemben az ember, ott már előre tudod, hogy rengeteg munka lesz vele. Ugyanakkor annyira megtetszett a történet és Csaba látásmódja, ahogy ezt a filmet elképzelte és elém tárta, hogy beleálltam.

Bevontam a munkába forgatókönyvírókat, Muhi Klárit és Huszár Pétert, és gyakorlatilag együtt írtuk át a könyvet, tehát én is részt vettem ezekben a folyamatokban. Ez után össze kellett szedni egy stábot. Hívtam Réder György operatőrt, hogy álljon mellénk. Szóltam Rohonyi Gábor rendezőnek, hogy vállalja el párban a rendezést Csabával (Gáborral korábban a Konyecen dolgoztunk együtt), mert bármennyire is ügyes és kreatív volt Csaba, muszáj volt mellé odaállítani valakit, hiszen nem rendezett még nagyjátékfilmet. Tudtuk, hogy ez nem egy olcsó, „elsőfilmes”, inkubátoros film, nagyon jelenetgazdag, rengeteg szereplő és statiszta szerepel benne. Egy ilyen bonyolult filmet végigvinni még egy rutinos rendező esetében is komoly vállalkozás. Végül egymás társaként, egyenrangú félként rendezték meg Gáborral.

A Testről és lélekről esetében viszont ott volt Enyedi Ildikó személyében egy nagyon tudatos rendező a saját víziójával, amit ilyenkor meg kell érteni, ennek a megvalósításában kell támogatni és alá kell tolni mindent, hogy létrejöjjön, amit ő elképzelt. Ezzel együtt rengeteget beszélgettünk, bizonyos szálakról, amiket esetleg erősíteni kellett a könyvben. Vagy például a színészekről. Morcsányi Gézával, az egyik főszereplővel kapcsolatban óhatatlanul felmerült, hogy egy amatőr színész képes lesz-e működni egy ennyire finom filmben, ahol egy tekintetnek vagy egy fejcsóválásnak is óriási jelentősége van, és tud-e majd partnere lenni egy olyan, képzett színésznőnek, mint Borbély Alexandra. Aggódtunk is mindannyian, kivéve Ildikót, aki egyszerűen belelátta Gézába, hogy ez neki hibátlanul fog menni. Na de épp az ilyenek miatt ő a rendező, úgyhogy hittünk neki és azt mondtuk, hogy ha ő így látja, akkor csinálja. És milyen igaza lett. Egy csodás film került a vászonra.

Filmhu: Fliegauf Bencével is több közös projekted volt, ott melyik módszer volt a jellemzőbb az említettek közül? Egyáltalán, vele mikor kezdődött az együttműködésetek?

M. M.: Bence még Andrással indult el, megkereste őt egy tervével, elkezdtek egymással dolgozni és rengeteg filmet csináltak együtt. A módszert illetően Bencének is mindig volt egy erős víziója, viszont mindig meg is mutatta, amit írt, és átbeszéltük, amit csinált. Bence egyébként nagy tehetségű, kreatív alkotó, rengeteg filmtervvel, kifogyhatatlan energiával. Én igazán mélyen a Csak a szélben vettem részt, előtte a Tejútban, de ott még nem olyan szorosan, a Wombban pedig a pálya széléről követtem az eseményeket, ami Németországban készült és Andráson kívül a német producerek vitték a filmet. 

Filmhu: Nehéz volna mindenkit felsorolni, akivel dolgoztál, de megemlíthetjük például Goda Krisztát vagy Till Attilát.

M. M.: Igen, Krisztával a Kaméleont forgattuk, amit Kálomista Gáborral kezdtek, de egy ponton úgy tűnt, hogy szükség van társakra, úgyhogy mi is beszálltunk az M&M Filmmel, ami a Brazilokat is gyártotta. Az M&M Filmben egyébként Mesterházy Ernővel dolgozom együtt, az Inforg-M&M Filmben pedig hárman vagyunk Muhi Andrással és Mesterházy Ernővel. A Csak a szél, vagy a Testről és lélekről például már ez utóbbi cég gyártásában készült.

A Tilla által írt és rendezett Csicska készítése is emlékezetes számomra, annak ellenére, hogy komoly nehézségek voltak az elején. Amikor Tilla megkeresett az ötlettel, semmi pénz nem volt rá. De ügyesen rá vett, hogy dobjuk össze. Igent mondtam, persze akkor még fogalmam sem volt, hogy hogy rakjuk össze. Nagyon szerettem volna megcsinálni, és elkezdtem lépésről lépésre haladni, az egyik ajtót kinyitva a másik után, és ha apránként is, de valahogy összejött a büdzsé. Először bejött a képbe Rajna Gábor és a Laokoon, ők hozták a technikát, utána emlékeim szerint a TV2 is adott bele valamennyi pénzt, és a végére csak összeállt a film. Ez egy jó példa arra, hogy ha kellően elszánt az ember, akkor az elsőre lehetetlennek tűnő ügyeket is meg tudja oldani. Viszont nemet is mondtam már projektre, mert nem tudtam volna rá pénzt szerezni, de ez egy nagyjátékfilm lett volna. A Csicska viszont rövidfilm, nyilván kisebb költségvetést igényelt, így egyszerűbb volt.

Filmhu: Az egyértelmű, hogy pályafutásod alatt az Arany Medve a legnagyobb siker, az viszont érdekelne, hogy ezen kívül melyik munkáidra vagy a legbüszkébb?

M. M.: Azt is nagy sikernek éltem meg, amikor a Konyeccel megnyertük a Filmszemle zsánerfődíját, de hozzájárulhatott az érzéshez, hogy ez volt az első filmem. Az imént említett Csicskára is nagyon büszke voltam. Először Cannes-ba hívták meg, utána pedig más, A-kategóriás fesztiválokon is részt vettünk vele világszerte. Öt évvel ezelőtt a Csak a széllel voltunk a Berlinalén, ráadásul versenyben, márpedig Berlinbe kijutni szerintem önmagában is nagy dolog. Ezüst Medvét nyertünk, amit szintén hatalmas sikerként éltünk meg. Nagy élmény volt mindannyiunk számára, és akit csak lehetett, kivittünk a stábból, hogy minél többen osztozhassanak az örömből. Egyébként a Testről és lélekről bemutatójára is kijött a stáb jelentős része. Fontosnak tartom, hogy a sikert megosszuk azokkal, akik végig kísértek minket az odavezető úton. Most, ahogy végiggondolom, fel volt ez szépen építve, hogy lassan, fokozatosan jussunk el az Arany Medvéig. Nem biztos, hogy jó, ha az ember nagyon hirtelen jut fel a csúcsra.

Filmhu: Tulajdonképpen miért választottad ezt a szakmát? Pont, mint producer?

M. M.: A filmkészítés gyerekkorom óta érdekelt. Emlékszem gyerekkoromból, ha kamerát láttam, rögtön elfogott valamiféle izgalom, vagy kíváncsiság. Lehet, hogy ez eleve ott volt mélyen bennem, hogy ez az utam.

Filmhu: Az lehet, de a filmkészítésnek sok területe van. Választhattad volna a rendezői pályát is.

M. M.: Ez igaz, és például dokumentumfilmeket is szívesen csinálnék, de valamiért ebbe az irányba sodródtam. Mindig szembejött egy újabb játékfilm, amivel elkezdtem foglalkozni. Nagyon izgalmasnak tartom magát a folyamatot, hogy jön egy ötlet, és ez pár év múlva felkerül egy filmként a vászonra. Minden fázisa érdekes: az ötletből készül egy szinopszis, a szinopszisból egy treatment, a treatment-ből egy forgatókönyv és így tovább. Kapsz egy olyan jó forgatókönyvet, mint amilyen a Testről és lélekről, elkezded olvasni és nem tudod letenni. Aztán egyszer csak jönnek hozzá színészek, arcuk lesz a karaktereknek, utána újabb munkatársak kapcsolódnak be, akik megtervezik a jelmezeket, a díszleteket, az operatőr kitalál egy snittelést vagy egy kamerakezelési módot, és ebből az összjátékból jó esetben születik valami csoda, mint most, Ildikó filmje esetében.

Teremteni valamit, ami értéket hordoz, nagyon erős motiváció. Azt is alapvetően fontosnak tartom, hogy együtt, egy csapattal teremtünk értéket. Mintha főznénk egy nagy kondér levest, amibe valaki belerakja a paprikát, a másik a krumplit, a rendező pedig kevergeti. Ebbe adott esetben a producer is besegít, mindenesetre végig ott áll és nézi, hogy minden belekerült-e a kondérba. 

Filmhu: A rendszerváltás előtt volt néhány női rendezőikonunk, mint Mészáros Márta vagy épp Enyedi Ildikó, de alapvetően férfiak dominálták a filmszakmát. Ma viszont nem csak rendezőként, de a filmkészítés más területein, például a produceri pályán is egyre több női szereplő tűnik fel. Mit gondolsz erről?

M. M.: Tény, hogy egyre több fiatal női filmes van, köztük producerek is, ez egy folyamat és valóban egyre több a női alkotó is, ami jót tesz a szakmának. Ha kimondjuk azt a szót, hogy producer, sok ember fejében még mindig egy szivaros pasiról ugrik be egy kép, akinek a bőre alatt is pénz van, és éppen a dollárkötegeket számolja. Ez nem egy túl pozitív kép, mert azt a benyomást kelti, hogy a producer csak a hasznot nézi, holott ez egyáltalán nem így van. A pályán most induló producerek nagyon nagy részének szerintem egyértelműen az értékteremtés az elsődleges, és ezért is jó, hogy egyre több a nő, akik hasonlóan gondolkodnak, kapcsolódnak be a munkába és talán viszik tovább ezt a szemléletet.

Elindult egy folyamat, ahol finoman, érzékenyen nyúlnak hozzá a producerek egy adott anyaghoz, nők, férfiak egyaránt. Persze, rengeteg út, módszer van, szép eredménnyekkel. Természetesen a gyártási részében is profinak kell lenni, de a producer nem gyártásvezető. Az egy másik szakma.

 
Filmhu: Beszéljünk egy kicsit Ildikó filmjéről. Hogy sikerült ezt összehozni?

M. M.: Tudni kell, hogy a forgatókönyv megfilmesítési jogai már közel tíz éve az Inforg studiónál voltak. Közben Ildikó más, nagylélegzetvételű filmterveken dolgozott, amikbe úgy volt, hogy külföldi producerek is beszállnak, de ezek a filmtervek valamilyen oknál fogva nem valósultak meg. Eltelt egy kis idő és a közös cégünk, az Inforg-M&M Film pályázott a Filmalaphoz a forgatókönyvvel, és kaptunk is rá támogatást. Ez három évvel ezelőtt történt, aztán végigmentünk a forgatókönyv-fejlesztésen, az előkészítésen és a gyártáson. Nagyon kicsit kellett csak fejleszteni a könyvet az eredetihez képest, s utána az előkészítés és a gyártás is ment a maga rendjében. Most pedig folytatjuk a közös munkát, Füst Milán A feleségem története című regényének feldolgozása Ildikó következő filmterve, amivel már pályáztunk is, forgatókönyv-fejlesztési szakaszban van a projekt.

Filmhu: Ildikó említette a hazai sajtótájékoztatón, hogy már korábban kész volt a film. Mindenképp Berlinben szerettetek volna kijönni vele?

M. M.: Nem feltétlenül. Velencébe és Torontóba is hívtak, különösen Toronto szerette volna nagyon, és az biztos, hogy ott is nagy becsben lett volna tartva a film. Ott lett volna a világpremier, de a világforgalmazó  Filmsboutique azt kérte, várjunk egy kicsit, mert ők megmutatják Berlinnek. Ez tavaly nyáron volt. Berlinben megnézték és szinte rögtön jött is a levél, hogy beválogatták. Úgyhogy nehéz is volt ilyen sokáig megállni, hogy ne beszéljünk róla, hiszen sokan érdeklődtek, hogy hova tűnt a film, miért nincs még bemutatva, nem visszük-e fesztiválra. Mi viszont nem beszélhettünk a döntésről, mert a beválogatott filmek listáját a szabályok szerint csak a berliniek jelenthetik be.

Filmhu: Producerként neked egyébként mennyire volt nehéz feladat a Testről és lélekről?

M. M.: Sok munka volt vele. Azért ez egy három éves folyamat volt, mire a film elkészült. Egyrészt Ildikó hihetetlenül aprólékos rendező, másrészt maga a film is nagyon részletgazdag. Minden apróságnak nagy szerepe van, fontos például, hogy egy üvegen hol van a tükröződés, és tényleg minden jelenetben van valami ehhez hasonló. Ezeket összefűzni rengeteg munkával jár, és egyfolytában jönnek az újabb és újabb ügyek, amit meg kell oldani. Nagy menet volt például megszerezni a film egyik kulcs dalának a What he wrote-nak (Laura Marling) a felhasználási jogait. Ezen kívül ott volt az utómunka, ahol sok helyen kellett belenyúlni SFX-szel, közben folyamatosan tartani a kapcsolatot a Filmalappal, úgyhogy volt dolgunk bőven.

Konyec

Filmhu: És ezzel egy időben ment a Brazilok.

M. M.: Így van, három hét telt el a két film forgatása között, úgyhogy ez most egy nagyon kemény menet volt, de még nincs vége, mivel a két film bemutatója között is csak egy hónap van. Ugyanakkor már most egy új projekten dolgozom, egyelőre Ginkgo munkacímen fut, ami a páfrányfenyő tudományos neve, de lehet, hogy változtatunk a címen. A forgatókönyvet a Dési-Móray páros és Muhi Klári írta Rohonyi Gábor és az én közreműködésemmel. A terv az, hogy Rohonyi Gáborral közösen rendezzük a filmet, ha összejön. Ezzel egy rövid időre kilépnék a produceri szerepkörből.

Filmhu: Erről elárulsz valamit?

M. M.: Az alapötletet egy megtörtént eset szolgáltatja. Tizenvalahány éve egy ír férfi Leányfalun elgázolt két kisgyereket, akik a helyszínen azonnal életüket vesztették - ez a kiindulópont. A forgatókönyv, ami egyébként már kész van, két család kanosszáját mutatja be, a baleset időpontjától napjainkig. A szülőkét és a gyerekeket elgázoló férfiét. A két férfi nem egyértelműen áldozatként és bűnösként van bemutatva, mert valahol mindketten áldozatok, akik cipelik ezt a terhet. Az apa is, aki mindenáron börtönbe akarja juttatni azt, aki elgázolta a gyerekeit, és a másik férfi is, aki különböző stációkon megy keresztül. Először elmenekül, utána eltolja magától a felelősséget, majd szembesül tetteivel és vezekel. A gyerekek apja pedig megszállottként üldözi az ír férfit. Ez a forgatókönyv egy hosszú időszakot mutat be, amiben a hőseink lassan, de biztosan változnak. Vannak pillanatok, amikor már nem is tudod, hogy kivel vagy. Ez benne az izgalmas.

Első hallásra ez a történet nagyon durvának tűnik és többen kérdezték, hogy tényleg több éven át, napi szinten szeretnénk-e foglalkozni egy olyan történettel, ahol két gyerek szörnyet hal egy balesetben. Mindig az a válaszom, hogy bármennyire is szörnyű, de ez a kiindulópontja a történetnek, ahonnan elmozdul az egész film, és olyan irányba halad, ahol feloldozás van, megbocsájtás és megnyugvás.

Mindannyian cipeljük a sorsunkat, járjuk a saját kanosszánkat, örlődünk, de van egy pont, amikor meg kell tanulni feldolgozni és elengedni a dolgokat, hogy visszatérhessünk önmagunkhoz és tovább tudjunk lépni. Valami ilyesmit akarunk ezzel a filmmel elmesélni.

Fotó: Pozsonyi Janka

Filmhu: Így, hogy rendezőként vennél részt benne, kit szeretnél magad mellé producernek?

M. M.: A producertársaimat. Én pedig teljes egészében átmennék a másik oldalra, Rohonyi Gábor mellé. Remélem,  meg tudjuk csinálni, mert nem kis munka, és sok időt igényel a kreatív kivitelezés. De ha beindul a folyamat, akkor nekem csak ezzel szabad foglalkoznom.

Egyrészt úgy néz ki, hogy van ír koproducerünk, másrészt pár éve a Berlinale meghívott minket a filmtervvel  a koprodukciós marketre, ami azért óriási dolog, mert ezek szerint látnak benne fantáziát. Csakhogy közbejött a Testről és lélekről és a Brazilok, de ha végleg útjukra engedem őket, akkor megpróbálok a Ginkgóra koncentrálni.

Filmhu: Ez nem lesz egyszerű, tekintve, hogy most is több vasat tartasz a tűzben.

M. M.: Az tény, hogy folyamatosan jönnek az ötletek. Olyan is, amit producerként csinálnék és bevonnám a rendezőt. Tóth Barna például egy nagyon tehetséges alkotó, ő csinálta a Rózsaszín sajtot, ami eddig az egyetlen nagyjátékfilmje, mellette viszont rengeteg kisfilmje van. A legismertebb az Újratervezés, amit nagyjából egymillióan néztek meg  a YouTube-on, vagy az Elmenetel, ami a Filmhéten benne volt a legjobb öt rövidfilmben. Forgattunk most vele egy nagyon érdekes kisfilmet Van egy határ címmel, Hajdu Szabolcs főszereplésével. Ezt most vágjuk, és erősen gondolkodom, hogy ha Barna ezzel kész van, őt valahogy át kellene vinni megint a nagyjátékfilmes pályára. Ezzel kapcsolatban is vannak ötleteim.