Megtörtént esetet dolgoz fel a Szász Attila rendezte A berni követ. Köbli Norbert forgatókönyvíró szinte véletlenül bukkant rá az 1958-as berni túszdráma történetére, miközben A vizsgához keresett anyagot. A berni sztori fura módon korábban nem találta meg a maga útját a szélesebb nyilvánossághoz, holott nagyjából minden eleme adott volt egy jó kis adaptációhoz.
Szabó Kimmel Tamás és Kulka János (képek forrása: a film Facebook-oldala)
Ott van például rögtön az alapsztori: eszerint két fiatal emigráns (Kádas József és Szabó Kimmel Tamás), akik egykori szabadságharcosként Svájcban kerestek menedéket, két hónappal Nagy Imre kivégzése után elérkezettnek látják az időt, hogy a berni magyar követség épületébe behatolva megszerezzék a külügyminisztérium kódkönyvét.
Ez a cél determinál mindent, és azzal már kevésbé törődnek, hogy mi történik, ha a dolog balul sül el. A követségen belüli bonyolult személyi viszonyokkal pedig egyáltalán nem kalkulálnak, így a kezdetben ékegyszerűségű művelet (odamegyünk, megszerezzük, beolvassuk), hirtelen többismeretlenes egyenletté változik. Hiába ejtik ugyanis túszul a követet, ha ő maga – ezzel egyidejűleg – egy másik, sokkal bonyolultabb helyzetnek is a foglya. A Vermes nevű és a követség élére pályázó ávós ugyanis cinikus kis mosollyal az arcán várná az ajtó mögött, hogy a túszejtők végre meghúzzák a ravaszt, és még attól sem riad vissza, hogy fondorlatos kis színjátékaihoz a berni rendőrkapitányság emberét használja fel, és húzza ezzel csőbe az egész kompániát.
Bent az elbarikádozott széfszobában azonban a fiúknak minderről fogalmuk sincs. A követ politikailag nincs velük, tehát nyilván ellenük van, éppen ezért, akár likvidálni is hajlandók, ha nem működik velük együtt. Hogy a képlet ennél sokkal, de sokkal bonyolultabb, az csak lassan esik le nekik. Pedig a követ egyáltalán nem egy hősalkat, sokkal inkább egy karrierista kommunista káder, aki sziklaszilárdan hisz abban, hogy maga az eszme jó, még ha a megvalósítással esetenként akadnak is problémák. Mégis ő az ellenpont a gátlástalan és kíméletlen ávósokkal szemben, akik nem mellékesen ott tesznek keresztbe a követség embereinek, ahol csak tudnak.
A személyek közötti, és a szereplők döntéseit alapvetően meghatározó politikai és hatalmi viszonyrendszerek végig a háttérben maradnak: a film inkább sejteti, mintsem a szánkba rágja azokat. Még ha A berni követ a korabeli eseményeknek csak az egyik lehetséges változatát tárja is elénk (hiszen, ahogy az alkotók rögtön az elején világossá teszik, mindez történhetett akár másképp is – de az is lehet, hogy így történt), a valós események tükrében az akció kimenetele mégis viszonylag meghatározott. A katarzis elmarad, miközben a film tele van pici csúcspontokkal. A legjobb jelenetek kétségkívül azok, melyek a hatalmi viszonyrendszereket, illetve ezek pillanatnyi változásait ábrázolják – ezek közé tartozik, amikor az egyik túszejtő a megkötözött kezű követ orrára biggyeszti a törött üvegű szemüveget, vagy amikor az ávós kivár, holott egyetlen szavával megmenthetné a követ életét.
Kulka János és Balsai Mónika
Hogy feszültség és feszültség között is lehet különbség, az itt egyértelműen kiderül. A filmeleji készülődés, a nézőpontok gyors váltakozása, az óra, amely percről percre mutatja, ahogy egyre közelebb kerülünk az akcióhoz, azonnal beránt a sztoriba. Maga a dráma azonban mégis a széfszobában zajlik majd – ez azonban már egy teljesen másfajta feszültség, amely igazán csak ebben a nyomasztó, szűk térben működik. A kezdeti akciófilmes közeg átcsap egy háromszemélyes kamaradarabba, amely egyértelműen Kulka János karaktere körül kulminálódik. Még akkor is muszáj rá figyelni, ha az adott pillanatban igazából nem csinál semmit, csak hátrakötözött kézzel követi a túszejtők szópárbaját. Hogy kiszolgáltatott, hogy fél, hogy minden, csak nem egy hétköznapi hős, az egy-egy mozdulatából, szemrebbenéséből egyértelműen látszik. Hozzá hasonlóan nem kell sok – az eseményeket a sztori szerint a partvonalról befolyásolni igyekvő – Szikszai Rémusznak ahhoz, hogy hozza a mindenki által megvetett, ugyanakkor rettegett ávós figuráját.
Szikszai Rémusz, Lábodi Ádám és Kulka János
A berni követ nem egy hibátlan film, a Kossuth-indulós jelenetről vagy Szabó Kimmel Tamás zárómonológjáról például szívesen lemondtam volna, ennek ellenére, ez az egyik legjobb magyar film, amelyet az utóbbi időben láttam. Az alkotók egy mindenki által jól értelmezhető, ugyanakkor részleteiben széles körben nem ismert, éppen ezért könnyen dramatizálható sztoriból úgy csináltak feszes, feszült filmet, hogy egyszer sem fájt a fejem a belévert történelmi igazságoktól.
A berni követet február 25-én 20.20-kor mutatja be az M1.
