Eggers eddig három nagyjátékfilmen van túl, de neve hallatán rajongói már pontosan tudják, mire számíthatnak tőle: nyomasztó hangulat, már-már mániákus történelmi hűség, amelyet fenyegető, kiismerhetetlen misztikum, valamint éjfekete humor sző át. Az 1983-as születésű filmes egyike a modern, ún. „slow burn” vagy „elevated horror” mozgalom legjelesebb képviselőinek, akik elsősorban az A24 független filmforgalmazó égisze alatt robbantak be kisköltségvetésű, de annál felkavaróbb alkotásaikkal.
Musicalrajongóból horrorguru
New Yorkban látta meg a napvilágot, de gyerekkora nagyrészét wyomingi és New Hampshire-i kisvárosokban töltötte. Jelenleg New Yorkban él, önmagára a „brooklyni hipszterek mintapéldányaként” hivatkozik. Édesanyja a születése előtt színésznő és táncos volt, később egy gyerekből álló színtársulatot vezetett. Vérszerinti apját sosem ismerte személyesen, édesanyja viszont hozzáment egy Shakespeare-kutató egyetemi tanárhoz, akinek vezetéknevét Robert is örökölte. Két féltestvére született, róluk később A boszorkány ijesztő ikerpárját mintázta, testvérei két nagyjátékfilmjének készítésében is részt vettek.
Robert Eggers A boszorkány egyik forgatási helyszínén / Fotó: A24
Marc Maron WTF podcastjában elárulta, hogy gyerekkori személyisége szöges ellentétben állt a jelenlegivel. Kiskorában egyáltalán nem izgatta még a művészet, sem pedig a folklór, viszont rajongott a musicalekért, gyerekelőadásokban énekelt és legfeljebb csak képregényeket olvasott. Művészettörténeti érdeklődését szülei barátjának, Hyman Bloom festőművésznek köszönheti, akitől tízévesen kapott ajándékba egy Albrecht Dürer és Martin Schongauer reneszánsz fametszeteit bemutató albumot. Színházi szemléletében gyökeres változás azután állt be, hogy fiatalon részt vett egy kísérleti előadásban, amely Riedrich Wilhelm Murnau 1920-as évekbeli expresszionista horrorján, a Nosferatun alapult. Kamaszként már Tim Burton, Terry Gilliam és David Lynch filmjei iránt rajongott.
Olyan jól basszusgitározott, hogy felvették volna ösztöndíjjal a Berkeley Egyetemre, de helyette 17 éves fejjel New Yorkba költözött, hogy színészi karrierbe kezdjen. Erősen másodvonalbeli darabokban kapott csak szerepeket, és egy idő után úgy érezte, hogy ő sem lehet rosszabb rendező azoknál, akiknél játszik. Korai kisfilmjeire nem túl büszke, ezek közül kettő nagy bánatára nemrég felkerült az internetre. (Itt írtunk róluk bővebben.)
Kezdetben műfajilag nehezen besorolható forgatókönyveket írt, és a 17. századi amerikai puritánokról szóló A boszorkány volt az első olyan műve, amelyben megtalálta az egyensúlyt a műfajiság és az önazonosság között. Annak ellenére, hogy egy horrorról volt szó, arra törekedett, hogy a szereplők minél autentikusabban beszéljenek, ezért a dialógusok szóhasználatát egy korabeli kormányzó naplójából merítette.
Anya Taylor-Joy A boszorkányban / Fotó: A24
A forgatókönyvet Alfonsó Cuarón, az Anyádat is! és az Ember gyermeke rendezője is olvasta, aki megjegyezte, hogy más rendezőkkel ellentétben Eggers nem kezeli külön a varázslatos és szimbolikus elemeket a valóságtól: „Olyan természetesek ezek nála, mint az időjárás. A szereplők együtt élnek ezekkel az elemekkel, mint a létezésük alapvető részeivel. Nem a boszorkányok létezése a kérdés, és nincs magyarázat rájuk… a boszorkányok egyszerűen csak vannak” – idézte a New Yorker az Oscar-díjas mexikói filmest.
New England-i népmese és az istenverte szikla
A boszorkány 2014 tavaszán, 4 millió dolláros költségvetésből forgott le egy elhagyatott favágó-településen, a kanadai Ontarióban. A film 1630-ban, New Englandben játszódik, és egy száműzött telepescsaládról szól, akiket egy erdei boszorkány és egy sátáni kecskebak is kiszemel magának. A forgatási körülmények nagyjából megfeleltek a 17. századi viszonyoknak: a faház hagyományos módszerrel épült, a díszletbe csak olyan tárgyak kerültek, amelyek a puritán telepesek otthonairól készült hivatalos feljegyzésekben is szerepeltek. A rengetegben egyáltalán nem volt térerő, a színészeknek pedig szigorúan korhű jelmezeket, köztük kényelmetlen, fatalpú cipőt kellett viselniük.
A boszorkány / Fotó: A24
A film főszerepére az akkor 17 éves, még szinte ismeretlen Anya Taylor-Joyt választották ki. „Az, hogy ki vagyok színészként és előadóként, mind A boszorkányból ered” - nyilatkozta a színésznő, akit manapság számos mozifilm (Széttörve, Emma, Utolsó éjszaka a Sohóban) és A vezércsel című Netflix-sorozat sztárjaként ismer a világ. A boszorkány legemlékezetesebb szereplője ugyanakkor mégis Fekete Filip, a fekete szőrű kecske, aki a főszereplőt az életkörülményei miatt luxusterméknek minősülő vaj ígéretével csábítja bűnbe. Annak ellenére is meghatározó jelenség, hogy az őt alakító kecskebak a valóságban annyira engedetlenül és agresszívan viselkedett a forgatáson, hogy a stábot is szabályosan rettegésben tartotta, így nem tudtak felvenni vele mindent, ami a forgatókönybben volt.
A boszorkány 2015-ben, a Sundance filmfesztiválon mutatkozott be, és 2016-ban került a mozikba. 40 millió dolláros bevételével megtízszerezte készítésének költségét, ami egy független film esetében óriási siker, ráadásul a kritikusok is megvesztek érte. Eggers rögtön bekerült a horror újgenerációs mesterei közé.
A boszorkány váratlan sikere felkeltette a nagy filmstúdiók érdeklődését is. Eggers több, a saját szájízének is megfelelő, nagyobb filmtervről tárgyalt (középkori lovagi eposz, Nosferatu-remake, minisorozat Rasputinról), de nem igazán bízott abban, hogy ezek közül bármelyik ténylegesen megvalósulhat. Érezte, hogy szükség lesz egy B-tervre, ezért eszébe jutott, hogy fivére, Max Eggers pár évvel ezelőtt előrukkolt egy kísértetsztorival, ami filmként kisebb költségvetésből is megvalósítható lenne.
Robert Pattinson és Robert Eggers A világítótorony forgatásán /Fotó: A24
A filmes megérzése beigazolódott, a komolyabb projektek egymás után dőltek a kútba. Ezért öccsével együtt elkezdtek dolgozni a közös forgatókönyvön, ami időközben szellemházas sztoriból egy 19. századi világítótoronyban játszódó, kétszereplős horrorrá fejlődött. Bár utólag divatossá vált a megfejtés, miszerint a két összezárt, és egymással egyre ambivalensebb viszonyba kerülő férfi története elsősorban a „toxikus maszkulinitás kritikája”, Eggerst nem ez a téma vezérelte kiagyalása közben, hanem régi matrózlegendákból, és két eltűnt toronyőr valódi esetéből merített.
"Egyértelmű, hogy imádom Tarr Bélát, de azon az istenverte sziklán, ahol forgattunk, állandóan fújt a szél, szóval nem kellett helikoptert hozni, hogy megkapjuk a Tarr-filmekre jellemző szelet. Nem idéztük meg tudatosan a filmjeit, hiszen bennük éltünk! Benne voltunk a Tarr-nyomorúságban” - Eggers több alkalommal is beszélt róla, hogy filmjére milyen nagy hatással volt a Sátántangó magyar rendezőjének munkássága.
A 11 millió dolláros költségvetésű filmet ismét az A24 forgalmazó karolta fel, az újonc toronyőr szerepére Robert Pattinsont, a tapasztalt tengeri medvének Willem Dafoe-t szerződtették le. Eggers az Új-Skócia partjain zajló forgatáshoz egy valódi tornyot építtetett fel, természetesen működő lámpával a tetején. A producerek tiltakozása ellenére a rendező ragaszkodott hozzá, hogy a filmet fekete-fehérben, a 30-as évekből származó lencsékkel forgassák.
Willem Dafoe és Robert Pattinson A világítótoronyban / Fotó: A24
A világítótornyot a 72. cannes-i filmfesztiválon mutatták be, ahonnan a kritikusok hetének FIPRESCI-díját vihette haza. A film 2019-ben került a mozikba, remek kritikákkal kísérve, de A boszorkányhoz képest jóval kisebb bevételt, mindössze 18 millió dollárt termelt. Jarin Blaschke operatőr munkáját Oscar-díjra is jelölték.
Amleth tragédiája
„Bizonyos értelemben a Conan, a barbárt akartam megcsinálni az Andrej Rubljov stílusában” – nyilatkozta Eggers harmadik, eddigi legnagyobb költségvetésű nagyjátékfilmjéről, Az Északiról. Bevallása szerint korábban magasról tett az északi mitológiára, a vikingeket meg mindig is „túl macsónak” tartotta. Az, hogy ennek ellenére mégis kitűzte célként maga előtt, hogy minden idők legautentikusabb vikingfilmjét fogja elkészíteni, elsősorban későbbi főszereplőjének, a svéd Alexander Skarsgårdnak köszönhető. Skarsgård és Lars Knudsen producer egy teljesen másik projekt kapcsán találkoztak Eggersszel, amikor Skarsgårdnak mellékesen sikerült bogarat ültetnie a rendező fülébe azzal, hogy elmesélte neki, már gyerekkora óta álmodozik egy igazi, nagy, mozis viking-eposzról.
Eggers még egy évvel korábban, A boszorkány népszerűsítésének céljából látogatott el életében először Reykjavíkba, ahol egy csapásra szerelembe esett a lenyűgözően vad izlandi tájjal, és a lakosai életében a mai napig komoly szerepet betöltő népi hiedelmekkel. A látogatása során bemutatták az izlandi szupersztárnak, Björknek is, aki vacsorára invitálta otthonába. Az énekesnő látta A boszorkányt, ezért felhívta az amerikai figyelmét egy helyi költő, Sjón regényére, ami a 17. századi izlandi boszorkányság témájában íródott. „Ez a fickó egy kibaszott varázsló” – foglalta össze olvasmányélményét a rendező, akinek ezután természetesnek tűnt, hogy megkeresse Sjónt, és felkérje, hogy írja meg vele a Skarsgård által megálmodott vikingfilm forgatókönyvét.
.jpg)
Alexander Skarsgård Az északi forgatásán /Fotó: Focus Features
A költő, akinek forgatókönyvírói kreditjei között a 2021-ben bemutatott Bárány is szerepel, Amleth, a Shakespeare-nek is ihletet adó viking herceg mondáját vette alapul, amelyet Saxo Grammaticus dán történetíró jegyzett fel a 13. században. Eggers és Sjón egy elveszett viking sagaként gondolt saját művükre, amely Izland korai betelepülésének időszakában játszódik. „Akkoriban még törvénytelenség uralkodott. Rájöttem, hogy simán beilleszthetünk ide egy családot, amely a korai időszakban telepedett le, aztán teljesen eltűnt a föld színéről” – jegyezte meg Sjón, aki úgy véli, hogy tősgyökeres izlandi létére sokkal szabadabban kezelte az alapanyagot, mint a történelmi hűséghez körmeszakadtáig ragaszkodó amerikai.
Mivel Grammaticus már a kereszténység elterjedése után írta meg a történetet, Eggersék megpróbálták lefejteni róla a rárakódott korok rétegeit, és visszatalálni az északi hitvilágban gyökerező eredetihez. Munkájuk közben a legfrissebb archeológiai felfedezéseket tanulmányozták, a rendező pedig a viking hétköznapok legapróbb részleteiről is folyamatosan faggatta a szakértőket.
A nagyszabású filmterv végül a Universal stúdió által birtokolt Focus Featuresnél talált otthonra, ami 90 millió dolláros költségvetést biztosított hozzá. Egy átlagos Marvel-film büdzséjéhez képest ez elenyésző összegnek tűnhet, Eggers számára mégis megadta a lehetőséget, hogy minden korábbi alkalomnál jobban kiélhesse maximalizmusát.
Az Északi / Fotó: Focus Features
Az apja gyilkosa ellen bosszút forraló viking herceg, Alexander Skarsgård mellett Eggers mindkét korábbi filmjéből csatlakozott egy-egy fontos színész a produkcióhoz, Anya Taylor-Joy a vikingek által fogságba ejtett rabszolgaként, Willem Dafoe az udvari bolond és a sámán kettős szerepében. Alighanem a stúdiónak köszönhető, hogy két nagyobb húzónevet, Nicole Kidmant és Ethan Hawke-ot is sikerült leigazolni a megpecsételt sorsú királyi párként.
A helyszíneken már legalább fél évvel korábban elindult a komoly előkészítés: többek között egy komplett viking falut, egy élő állatokkal teli farmot és egy autentikus viking temetkezési hajót is meg kellett építeni. A kunyhókat, a szövödét, a kovácsműhelyt, a méhészetet és az egyéb épületeket a szakértők szigorú útmutatása alapján húzták fel, a rendező pedig ragaszkodott hozzá, hogy a díszleteket annyira lepje el a sár és a piszok, mintha már régóta használatban lennének. A járvány miatt a növényekkel befutatott észak-írországi díszleteket több hónapra magukra kellett hagyják, és mire visszatérek, a természet szinte teljesen belepte a kunyhókat, ezzel még inkább hozzájárulva a valóságélményhez.
A hihetetlenül részletes fafaragványokat Indiában gyártatták le, a csarnokot például olyan öt és fél méteres oszlopokkal díszítették, amik valódi viking temetkezési helyről származó ábrákkal voltak kifaragva. A jelmezeknél is elsődleges szempont volt a korhűség: Skarsgård például egyetlen pár csizmában nyomta végig a forgatást, amit bőrpántokkal kellett folyamatosan megtalpalni. Hasonló kis részlet, hogy a király és a királynő sem hordhatott még akkoriban koronát, csak az időszaknak megfelelő arany fejpántot.
Robert Eggers, Anya Taylor-Joy és Alexander Skarsgård Az északi forgatásán / Fotó: Focus Features
A produkció minden aspektusának hitelességéért a viking korszak legelismertebb szakértői feleltek, legyen szó a díszletekről, jelmezekről vagy a filmben látható harcmodorról és rituálékról. A filmes szakembereket többek között a Trónok harca stábjából verbulválták. Ennek ellenére Eggers szerint senki sem volt igazán felkészülve közülük arra, hogy mi is vár rájuk a terepen. Az északit 2020-ban, majdnem kilencven napon keresztül, a civilizációtól elvágott helyszíneken, Izlandon, Írországban és Észak-Írországban forgatták. Herkulesi erőfeszítéseiket a zord időjárás mellett a tomboló COVID-járvány is tovább nehezítette.
Eggers operatőre ezúttal is állandó alkotótársa, Jarin Blaschke volt, és a film is valódi nyersanyagra forgott. Munkamódszerükön sem változtattak: míg a legtöbben 20-25 különböző snittet szoktak rögzíteni egyetlen forgatási nap alatt, Eggersék általában összesen három vagy négy, hosszan egybentartott snittet vesznek fel újra és újra, miközben hanyagolják a second unitot és a kézikamerákat. Eggersre kifejezetten nagy hatással voltak Jancsó Miklós hosszú, alaposan megkoreografált beállításai a Szegénylegényekből, amelyek szép lassan az egész tájat bejárják.
Ugyanakkor egyikük sem készített még nagyobb akciószekvenciákat, Az északinak viszont már az elején van egy nagy csatajelenete, amely során Amleth és harcostársai brutálisan lerohannak egy szláv falut. A lenyűgöző, négyperces snittben Skarsgård szerint tíz színész, húsz kaszkadőr és háromszáz statiszta vett részt, a lovakról és a pirotechnikáról nem is beszélve. „És akkor a végén kiderül, hogy messze, a háttérben az egyik ló rossz irányba nézett, és kezdhetjük elölről. Nagyjából huszonötször csináltuk meg” - idézte fel a színész. „De amikor végre összejött, ez volt életem egyik legnagyszerűbb forgatási élménye.”
.jpg)
Alexander Skarsgård és Claes Bang Az északi forgatásán / Fotó: Focus Features
Az első tesztvetítések azt sugalták, hogy a közönség nem igazán tud mit kezdeni a filmmel, volt olyan, aki azzal viharzott ki a teremből, hogy mester diplomára lenne szükség a viking kultúrából, hogy az ember megértse. Eggers azt mondja, hogy mégsem ez a szempont vezette a nagyjából egy éves vágási folyamat során, amikor egy kicsit megkurtította a film mitológiai vonatkozásait, hanem hogy minél inkább a főszereplőre fókuszáljon a történet. Az Északinak már a marketingkampánya is döcögősen indult, a New York-i metróba elsőként kikerült poszterekről nemes egyszerűséggel lefelejtették a film címét. Lelkes kritikai fogadtatása ellenére is mindössze csak 63 millió dollárt tudott begyűjteni a jegypénzáraknál.
Eggers balszerencséjére nemrég ugyan majdnem elindult, ám az utolsó percben szétesett a produkciója régi vágyálmának, a Nosferatu új feldolgozásának, amikor a főszerepre kiszemelt Harry Styles kiszállt Anya Taylor-Joy mellől a szereplőgárdából. Emiatt és legfőképp Az Északi anyagi bukása miatt ezen a ponton erősen kérdéses, hogy mit hoz a jövő Robert Eggers számára Hollywoodban. Abban szinte biztosak lehetünk, hogy a csodás és brutális viking-eposz pár éven belül kultfilmstátuszba emelkedik, viszont egy ideig nem valószínű, hogy a nagy stúdiók sorra kopogtatnának a rendező ajtaján. A mindig makacsul saját útját járó Eggers talán most újra visszanyúl majd egy kisebb, tartalékban lévő filmtervért.
