- Miért ezt a filmet csináltad meg, mi izgatott benne?

Ámos Imre a 20. századi magyar képzőművészet kivételes tehetségű, sajnálatos módon, kevéssé ismert egyénisége. Egész élete, felfoghatatlanul gazda életműve olyan mintha mindig a végítélet eljövetelére, s vele a maga végső bukására készülődött volna. A háború éveit szinte végig munkaszolgálatban töltötte. Szelíden, csendben, mintegy kötelességszerűen felvette hátizsákját a SAS behívók érkeztekor, s elindult a kijelölt gyűjtőhely felé. Egyetlen egy dolog izgatta csak, az állandó fenyegetettségben, a halál árnyékában élőt: nehogy valami bántódás érje a Budapesten, viszonylag védettségben élő, imádott feleségét, Anna Margit festőművészt.

Megrázó, s alig ismert versei, kockás füzetekbe, kis papírfecnikre írt feljegyzései mind-mind a szeretett emberhez /féltett emberhez íródtak. Szelíden, csendben, tiltakozás nélkül élt egy olyan korban, amikor üvölteni kellett volna. De neki, feltehetően, eszébe sem jutott a menekülés, a bujkálás, megfutamodás; a vágóhídra hajtott bárányok szelídségével mintegy elfogadta az elfogadhatatlant… 1944-ben egy kegyetlen ’csaláshoz’ folyamodott, elment és nem tért vissza többé…

A Horthy-proklamáció után, amikor a megmaradottak joggal bizakodtak a megmenekülésben, ismét behívták, s ő ismét elindult. Sorstársaival együtt gyülekezett a Lehel úti laktanya udvarában, a transzportot elindították, a nyugati határon a magyar katonák elénekeltették velük a Himnuszt, majd átadták őket a németeknek… Sűrű, fehér, szinte átláthatatlan őszi köd gomolygott a tájon…

Anna Margit azt a képet őrizte -élete végéig- férjéről: hogy az egyszerűen belépett ebbe az átláthatatlan ködbe, s elindult valamerre. Talán még most is úton van… Lehet, hogy tényleg ez történt a 20. század festőzsenijével, a 37 évet élt  Ámos Imrével, aki minden alkotásával, állandóan figyelmeztetett egy szörnyű kor közeledtére, de csak kevesen figyeltek rá…

- Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?

A film az Országos Rádió és Televízió Testület támogatásával készült. A megítélt összeg azonban kevésnek bizonyult ahhoz, hogy Ukrajnában és különböző hazai köz- és magángyűjteményekben forgathassunk. Itt be kellett még ’dobni’ három évtizedes televíziós kapcsolataim, amelynek köszönhetően az MTA Művészettörténeti Kutató Csoportja, a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztálya, és a szentendrei Ferenczy Károly Múzeum, ellenszolgáltatás nélkül, rendelkezésünkre bocsátotta a náluk őrzött műveket.

Köszönet  egyik jeles magángyűjtőnket is, aki több száz kilométert  utazva, felhozta Budapestre a tulajdonában lévő, felbecsülhetetlen értékű Ámos - féle ’kockás füzetek’ tulajdonában lévő darabjait. ---  S ami igazán kellemes meglepetés volt,  megismerhettem és együtt dolgozhattam egy általam eddig ismeretlen fiatal operatőrrel, aki nagyszerű szakember és kiváló ember, s akinek e film, s a vele forgatott elhagyott ukrajnai régi zsidó temetőket bemutató film képi világát köszönhetem.

- Mi tette emlékezetessé a forgatást? (egy anekdota)

Anekdotába, mesébe  illő dolog nem történt a forgatás közben. Azt azonban nagy örömmel nyugtáztam, hogy mindazok a fiatalok, akikkel együtt dolgoztam ebben a produkcióban, ’felfedezték’, megismerték Ámos Imre műveit.  S lehet-e nagyobb öröm ebben az értékeket vesztett világban, mint az, hogy fiatal kollegákkal igazi értékeket tudunk megismertetni?  S bízom abban, hogy rajtuk kívül, lehet, hogy  éppen e kisfilm láttán, sokan felfigyelnek erre a 20. századi nagyszerű magyar művészre.

- A 2005-ös év pénzügyi megszorításai milyen hatással voltak a filmed elkészítésére?

A pénzügyi megszorítások mindig rosszak, a meghirdetett, majd eltagadni akart pályázatok meg kifejezetten károsak egy ország kulturális helyzetére, állapotára nézve. Az az ország, amely nem áldoz eleget, de inkább azt mondanám: sokat, nagyon sokat a kultúra, a nemzeti kultúra támogatására, népszerűsítésére, megismertetésére, az az ország óhatatlanul  lemarad ebben a mai, kegyetlen, s igen felgyorsult európai, de inkább már világméretű versengésben.