Kárpáti György Mór filmjében az utolsó éve előtt álló gimnazista osztály érkezik egy nyári táborba. Beszélőfejes katalógusképekben mutatkoznak be, egy-két gondolattal arról, hogyan élik meg a pubertást. Kirándulnak, bicikliznek, iszogatnak, próbálják a Rómeó és Júlia előadásukat. Ezzel párhuzamosan a kissé magába forduló Milán (Liber Ágoston) egy másfajta darabon dolgozik, egy egyszerűbb történeten, egészen más nyelvvel, más eszközökkel és más célokkal: fekete árnyakként, sötét lelkekként képzeli el az osztálytársait, akik pókhálók labirintusaiban bolyonganak.
A tervről beszámol barátjának, Daninak (Brezovszky Dániel György) is, illetve Annának (Bukovszky Orsolya), aki a tanárnő unokahúga, és ifiként segít a táborban. Amikor az egész osztály kirándulni indul, ők hárman lecsatlakoznak, és a saját útjukat kezdik járni. Mindkét fiú közeledik Annához, és úgy tűnik, ő másképpen, de mindkettőjüket közel érzi magához.
A kalandjuk után mindhármukat hazaküldik a táborból. Egy évvel később látjuk az osztályt, ugyanazon a helyszínen, ugyanazok az emberek, egy kivételével: Milán már nincs köztük, öngyilkos lett. Az osztály visszatér a táborba, szembesülni, emlékezni, Anna pedig a fejébe veszi, hogy létrehozzák azt az előadást, amelyet egy évvel korábban Milán megálmodott.
Előveszik a fiú tavalyi füzetét, hogy felfedezzék, mit rejtett Milán lelke. Közösen kell elképzelniük a fiú belső történetét – ahogyan nézőként a moziban ülve mi is közösen képzeljük el az ő történetüket, a filmet. Ezt az egyszerűségében megindító allegóriát a film ritmusa, a tűz fénye, a természet szüntelen zajolása segít megérezni, ezen az elemelt szinten szikrázik leginkább a Jövő nyár.
Ezért is furcsa a filmet felvezető sablonszöveg (kérjünk segítséget, ezzel csökkentve az öngyilkosságok számát), ami inkább egy társadalmi célú hirdetésnek, vagy legalábbis egy olyan filmnek alapoz meg, ami szociális kontextusában vizsgálja az öngyilkosság kérdését, így közelebb kerülve annak pszichológiájához. Ezt a Jövő nyártól hiába várnánk – nem mélyed el ezen aspektusok egyikében sem, inkább csak érzékeltet és elkalandozik a saját maga teremtette benyomások között.
.jpg)
Ahogy Kárpáti György Mór előző filmjében, a Guerillában nem akart átfogó történelmi tablót adni az 1848-49-es eseményekről, hanem az erdőben bujkáló gerillák hétköznapjain, a táj atmoszféráján volt a hangsúly, ugyanúgy a Jövő nyár sem egy oktatófilmszerű tinitörténet vagy pszichológiai dráma. Kárpáti filmje tücsökciripelés, tűzropogás, lombzúgás. Biciklizés a dombokon felfelé, beszélgetés a tábortűznél, éjszakai mártózás a tóban.
Emellett a film vizualitása Milán színdarabjának a nyelvét és gondolatiságát követi – egyszerű eszközökkel mesél, lidérces atmoszféra-zenével mutatja meg a kiszáradt növények közt eltévedt lelkekként bolyongó, maszkjaikat próbálgató fiatalokat. A film egyik legemlékezetesebb képe is hasonló érzést kelt: a szürkületben kanyargó utat látjuk, amelyen Dani és Anna autóznak, Milán halála után. Nem az ablaküvegen keresztül, nem a két fiatal nézőpontjából látjuk az utat, a kamera óvatosan elszakad tőlük, önállóan kanyarog az úttal. „Olyan, mint hogyha itt ülne hátul, nem?” – kérdezi Anna.
Kárpáti közelikbe zárja a karaktereit, olyannyira, hogy a szereplők bőrének mikroszkópikus vizsgálata gyakran jobban leköt, mint a drámai cselekmény. Ezek a felvételek azért sem működnek igazán jól, mert nem engedik, hogy felmérhessük egy-egy jelenet egészét, a szereplők gesztusait, testbeszédét, távolságait, közeledéseit, így a kapcsolatok szövevényes hálóját sem lehet igazán kivenni. Nem ismerjük meg az osztály dinamikáját, és bár sokan felvillanak egy-egy kép erejéig, nem tudjuk ki-kit nyom el, kit szeret és kit nem. A legtöbb a beszélőfejes interjúkból vagy a közösségi médiába készített videók formáját és hangulatát idéző felvételekből derül ki, ezek viszont hiába ügyes utánzatok, pont olyan üresek maradnak, mint egy Instagram sztori. Ebben az osztályban nincsenek nagy karakterek, tájszólással beszélők, kirekesztők, idegesítők, bullyk, csúnyák, beképzeltek, anorexiások, ármánykodó tinik. Mindenki jóságosan unalmas és kiszámítható.
Így a főszereplők személyisége is nehezen rajzolódik ki, a karakterek sokszor a banalitás határait súrolják. Lehet szorítani a filmnek, hogy ne mindig a legkézenfekvőbb irányba kanyarodjon, de hiába – a zárkózott, művészi fiú lesz öngyilkos, akinek eltűnt az apukája, és puhányabb barátja erőre kap az ő halálától. Ennek ellenére a szereplőválogatás szerencsésen alakult, Milán szerepében Liber Ágoston könnyedén változik a metszően sötét tekintetű, egyszerre ijesztő és búskomor figurából játékos kamasszá, Bukovszky Orsolya pedig a gyerekkor és a felnőttkor határán egyensúlyozva, egyetlen határozott, kalandvágytól izzó pillantással képes meghódítani a fiúk szívét.
A magyar filmtörténetben számos alkotás mutatta már meg, hogyan reagál egy közösség, ha fel kell dolgoznia azt a tragédiát, hogy az egyik tagja öngyilkosságot kísérel meg vagy követ el. Gaál István Sodrásban című filmje mintha a Jövő nyár egyik párbeszédében fel is idéződne – egy baráti társaság a Tisza partján önfeledten fürdik, játszik, mígnem egyikük eltűnik. A többiek ezek után csak találgathatnak: vajon baleset történt vagy öngyilkos lett? Ha igen, miért, és ki a felelős érte? Ebben a témában készített Ember Judit is kivételes érzékenységű dokumentumfilmet – a Tantörténetben egy társaság egy osztálytalálkozó keretén belül igyekszik felidézni, felismerni, melyiküknek milyen felelőssége volt az egyik társuk öngyilkossági kísérletében. Gaál különleges, plasztikus képein a hatvanas évek fiatalságának kilátásait és kilátástalanságát mutatja meg, Ember pedig a közösség szembe nem nézésére, áldozathibáztató magatartására koncentrál, amelyet alapvetően meghatároz a szocializmus világképe.
Kárpáti filmje mást akar, azt a meghatározhatatlan átmenetiséget érzékelteti, amelyben az érettségi előtt álló fiatalok találják magukat. A nyár színeinek, hangjainak, illatainak idillje egyre fenyegetőbbé válik: ez volt az utolsó pillanat, amikor még kicsit gondtalannak érezhették magukat. És eljött az első, amikor az önkritika tétje már nem csak az, hogy jól nézzenek ki, hogy beleszeressenek valakibe és beléjük szerethessenek. A Jövő nyár, amelyre egyetlen azt megelőző nyár sem készíthette fel őket igazán.
A Jövő nyár 2022. január 12-től látható a mozikban, addig is elcsíphető az itt felsorolt időpontokban.
