Kiszolgáltatott helyzetekben próbálnak érvényesülni, de az őket körülvevő társadalmi rendszer határait nem könnyű átlépni. Hősnői közös tragédiája, hogy ott rejlik bennük a lehetőség egy jobb életre, de a társadalmi osztályok és a merev rendszerek elnyomják ezt a potenciált. A kilátástalanság csupán a személyes megélés szintjén oldható fel, hiszen a társadalmi struktúrák megbontására nincs esély. Nincs ez másképp Arnold legutóbbi filmje, a tavalyi cannes-i filmfesztiválon bemutatott Bird esetében sem, ami ismét egy nehéz körülmények között élő fiatal lány életébe enged egyszerre valóságos és álomszerű bepillantást.
A Nykiya Adams által megformált Bailey a férfiak által dominált Észak-Kent elhanyagolt munkás környékén nő fel. A gyermekkor küszöbét átlépve Bailey szeretne a közösség teljes értékű tagjává válni, de a próbálkozásai hiábavalóak. Apjával, Buggal (Barry Keoghan) való első konfrontációja során megismerjük a sajátos dinamikájukat: otthonukban a felnőttek viselkednek kamaszként, az alig harmincéves férfi az esküvőjét egy béka hallucinogén nyákjából tervezi finanszírozni. A lánya kétségei érthetők, és látszólag az anyagi gondok is őt nyomasztják leginkább. Nem érzi át az esküvő ceremóniájának jelentőségét, mert azt látja, hogy apja csak újabb alkalmat keres a dorbézolásra.
Nykiya Adams és Barry Keoghan / Bird
Valójában azonban a kommunikáció hiánya nehezíti meg a helyzetet, vagyis Bailey képtelen elfogadni az új felállást, amibe belecsöppent. Bármennyire is tiltakozik ellene, valójában vágyik rá, hogy ő is meglelje azt, amit az apja friss menyasszonyában megtalált, azt akarja, hogy valaki úgy nézzen rá is, mint ahogyan a férfi néz újdonsült feleségére és annak kislányára: elfogadással és szeretettel. Baileynek kell felnőttnek lennie a felnőttek helyett, a család terhe pedig egyre jobban rászakad a kiskamaszra. Nykiya Adams élete első filmszerepében rendkívül hiteles feldúlt kamaszként, de ugyanilyen magabiztos a nyugvó pontra érő ifjú nő szerepében is. Adams egy korához képest komoly kamaszt játszik, amit remekül kiegészít Barry Keoghan komolytalan apafigurája. Bármennyire is visszataszító a férgekkel kitetovált Bug viselkedése, az Oscar-jelölt ír tehetség alakításában kiviláglik mögüle egy törődő szülő, a kötelékre és szeretetre vágyó férfi képe.
Bailey szinte sóvárog a madarak után, majd találkozik egy különös figurával, Birddel (Franz Rogowski). Bird titokzatos, mesébe illő, múlt nélküli figuraként szinte beilleszthetetlen az Észak-Kenti szürke rögvalóságba. A férfi keresi a családját, amiben társa lesz az önfejű kamaszlány, a kutatás során pedig végre ő is megélheti erejét és dominanciáját. Az érzelmes és szelíd férfi tökéletes ellentétben áll a hipermaszkulin világgal, ahonnan Bailey származik. Rogowski (Hableány, Tranzit, A polcok között) tekintetéből sugárzik a törődés és az elveszettség, a német színész igazi telitalálat a szabadságszerető csodabogár szerepére.
Franz Rogowski / Bird
Miközben Bailey egyre több felelősséget vállal, úgy sokasodnak körülötte a mesebeli elemek. A realitásból való menekülése során egyre szorosabb kapcsolatot alakít ki a madarakkal. Arnold előszeretettel ad fontos szerepet az állatoknak (jól példázza ezt a Wasp, a Cow, vagy az Akváriumban vissza-visszatérő ló), a hozzájuk való viszonyulás pedig itt élesen kettéosztja a szereplőket: vannak, akik kihasználják őket – ezek rendszerint a domináns férfiak –, és azok, akik odafigyelnek arra, hogy ne ártsanak nekik.
Bailey hobbija, a videózás szintén különccé teszi ebben a környezetben. Telefonos felvételein a költőiség autodidakta módon nyilvánul meg, de egyszerre válik az önvédelem és a túlélés eszközévé is. Szobája falára vetített felvételeivel ablakot nyit ábrándjainak a zárt, lekorlátozott térben. Ezeken keresztül betekintés kapunk Bailey belső világába, emellett az amatőr videók kreatív hangulatteremtő elemként is jók működik, a felvételek a filmben felcsendülő experimentális ambient zenékkel együtt hatásos videoklipekké válnak. A roncsolt, olykor piszkos, gyenge minőségű videók igazodnak a piszkos környezethez, és izgalmas kontrasztot teremtenek a film szépen komponált operatőri munkájával.
A kézikamera használata dokumentarista benyomást kelt, és Baileyhez is közelebb visz, vele együtt sétálunk végig a felnőtté válás útján. Ugyanakkor nem könnyíti meg a főhőssel való azonosulást a kizökkentő, mesébe illő jelenetek szaporodása, ilyen a madáridomítás és egy szürreális átváltozás. Arnold nem elégszik meg a finom utalásokkal, mágikus metaforái fokozatosan csúsznak át a giccsbe, ami a kezdetben még körültekintően megjelenített, hátrányos helyzetű társadalmi valóság ábrázolását nem segítik, sokkal inkább lerombolják.
Az egyre jobban elburjánzó mágikus realizmus idővel teljesen felülírja a rendező szociografikus törekvéseit, az eltúlzott szimbólumrendszer a végére pedig elfárad. Jó példa erre a lakás, ahol a lány és a családja él. A falak mindig az aktuális jelenetre vonatkozó graffitiktől roskadoznak, minden felmerülő témához felfújtak egy kapcsolódó szöveget vagy rajzot, hogy a néző minél könnyebben értelmezhesse a látottakat. A rendező hősnője bizonytalanságának és személyes traumáinak feldolgozására egy olyan világot teremt, amely minden elemében neki szól, mintha az univerzum is azt üzenné, hogy ne aggódjon a problémái miatt.
A kizökkentő stíluselemek ellenére a Bird-ben egy érzékeny felnövési folyamatnak lehetünk szemtanúi, amelyben a hivatásos színészek és az amatőrszereplők is ugyanolyan erővel és hitelességgel vannak jelen. Legnagyobb erénye, hogy a terhelt környezetből fakadó küzdelmeken túl képes elénk tárni a nővé válás nem éppen zökkenőmentes útját, és a kamaszkor univerzális lelkületét. Arnold női karakterei Bailey történetével egy újabb dimenzióval gazdagodnak.
A Bird március 27. óta látható a mozikban, az ADS Service forgalmazásában, premiere az őszi BIFF-en volt.
