Mindenkinek van problémája az alkohollal – állítja a fiatal nő (Sodró Eliza) mikor a bábszínész Szálka Sándor alkoholproblémájára hivatkozva visszautasítja a bort. Sanyi lassan egy éve nem iszik, de beadja a derekát az “egy korty nem árthat” irányelvre hivatkozva, majd rövid időn belül a fal mellé hugyozik, és leborul a lépcsőn.
Till Attila harmadik nagyjátékfilmje a bábszínész Sanyin (Thuróczy Szabolcs), és Anonim Alkoholistákbeli barátján, Palin (Polgár Tamás) keresztül beszél az alkoholizmusról, józanságról és visszaesésről – mindezt Tomi (Patkós Márton), gyűléstársuk keresésének történetébe foglalva.
A helyszín a mi alkohollal átitatott Budapestünk, a szereplők a mi alkoholbeteg rokonaink, barátaink, a mi Sanyink. A film számos pontján megjelenik az ital, mint a társasági létezés teljességgel általános eleme, legyen az az évadzáró ünnepség a színházban, utcán ivó fiatalok, vagy a mindenáron koccintani akaró idegen.
Egy Toxikomát idéző képsort követően az első, körülbelül tizenöt percben lezajlik a film legfeszesebb-feszültebb egysége. Az elmosódó arcok, pezsgőspoharak fémjelezte ünnepség és az otthoni dulakodás között éles a kontraszt. A családi veszekedés az összes eddigi, néző által nem látott szóváltásnak a kicsúcsosodása, erőszakká válása. Erős élmény a bezártság: ezt egyrészről a lehúzott redőnyök félhomálya, és a kulcsra zárt ajtó adja, másrészről a helyzet kilátástalansága. Testileg és érzelmileg sem lehet elhagyni a lakást. A jelenet szorongató, naturális, és az “öt évvel később” felirat sem ad feloldást.
A család szétszakadt, Sanyi új életet él: józan, a fentebb említett barátnője gyereket vár tőle. A továbbiakban többnyire egy napon zajló keresést követhetünk végig, néhol időbeli ugrálásokkal, amik jelöletlenül maradnak, a korábbival ellentétben.
A két férfi bejárja a várost Tomi után kutatva, egy-egy állomáson elidőzve. A lankadó lendületen kívül a történet néholi mesterkéltsége is zavaró, például Pali és barátnőjének szála. A megcsalás kiderülése előtt, amikor is a lakásába feltérve Pali pont ott találja a barátnőjét, és éppen az egyik kollégája is ott van, és erre pár perccel ezelőtt még figyelmeztette is Tomi anyja, aki furcsamód ismeri a barátnőjét.
Az egyes epizódszereplőkön keresztül bontakozik tovább a történet, és a film megőrzi könnyed hangulatát, Pali időközbeni visszaesése és az egyre nyomasztóbb környezet dacára. Nem sokkal a csúcspont előtt Tomi barátjával, Zolival a WC-ajtó át beszélgetés és a szag adta helyzetkomikum némileg a kárára is válik.
A családi konfliktussal kezdődött a film, és annak a feldolgozása mégsem jelenik meg hangsúlyosan. Sanyi kétszer utal arra, hogy “mit tett vele a lánya”, és mind a két alkalommal meglepően hamar le van söpörve az asztalról, holott érdekes kérdés lenne, hogy hogyan látja az ő, illetve a családtagjai felelősségét és bűnösségét a múltjában.
Felvesszük újra Sanyi lányának, a fiatal szülővé vált Sacinak (Tóth Zsófia) és az anyjának (Fodor Annamária) a szálát, miután Saci véletlenül megpillantja az apját az utcán. Mind a ketten neheztelnek Sanyira, és az első kérdés, ami felmerül bennük: iszik-e még? Az anya teljesen elzárkózik a kapcsolatfelvétel elől, ezt nagyjából két mondatban intézik el, bármiféle mélyebb lelki folyamat ábrázolása nélkül; de Saci úgy dönt, felkeresi apja lakását. Ott csak a terhes barátnőjét találja. Érdekes a hangulat, ahogy egymás mellé kerül a két nő, Sanyi múltjának és jelenének része, merőben más kép él bennük a férfiról. Ebben a jelenetsorban is van némi mesterkéltség, ahogy Sanyi pont most, a kihangosított telefonhívásban mondja el, hogy eladja a házat, illetve az, ahogy Saci az étteremben, ahol az anyjával találkozik, még magával viszi a gyerekét, de onnan az anya viszi magával, hisz a következő jelenetben már nincs szükség rá.
Pali folytatja az össze-vissza ivást, Sanyi már nem próbálja megállítani, és engedi, amikor Pali úgy dönt, ott marad az alvilágszerű, erdőszéli kalyibában, ahol Tomi barátját keresték. Hamarosan színre lép maga Tomi is. A jelenet fizikailag kidomborodik a történetből: Tomi egy hegy tetején lézeng, kiemelkedve, elvonulva a városból, de összességében belesimul a többi epizódszereplő, a taxisofőr, a függőséget tagadó anya, a hasmenéses Zoli közé.
Pozitív képpel zárul a film, a három főszereplő egymás mellett ül a gyűlésen, fejük felett a reménykeltő meneküléstábla, jelezve, hogy ez mégiscsak gyógyulás-film a visszaesők ellenére. Az első negyedóra szintjéhez nem ér fel a hátralévő rész, és az alapvetően szórakoztató, élvezhető és érdekes cselekménynek bosszantóak a döccenései. A témafelvetése miatt fontos, reflektálásra késztet saját alkoholfogyasztási szokásunkra, beszélgetést indít – de mi van Tomival, úgy igazából? A kérdésre nem kapunk elégséges választ.
