A hang ereje –Zene a filmvásznon nevű panelbeszélgetésen három szemszögből járták körül a filmzene készítésének kulisszatitkait, a zeneszerzés és jogosítás gyakorlati oldalát, valamint a személyes ízlés fontosságát. Kormos Anett, a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik forgatókönyvírója a Demjén-dalok alapján készült történet hátteréről, a dalok összeválogatásáról és a legnagyobb írói kihívásokról mesélt. Balázs Ádám számos nagysikerű nagyjátékfilm – köztük a Testről és lélekről, A feleségem története vagy a Nagykarácsony – zeneszerzőjeként avatta be a közönséget a munkafolyamataiba, mellettük pedig Fajtai Csaba, a Véletlenül írtam egy könyvet és a Maria című, Budapesten forgatott zenés életrajzi film music supervisora a zenék jogosításának feladatait osztotta meg a közönséggel.
Hagyományos esetben egy filmzeneszerzőt már az előkészítési fázisban megkeresik a munkára, Balázs Ádám elmondása szerint ez általában telefonon érkezik a rendezőtől. „Már az első draftoktól elkezdek gondolkodni, kialakul bennem egy zenei érzet, amit a film közvetíteni akar. Nagyon szeretek kilátogatni a forgatásokra, egy vagy akár több napra is, mert látom a rendező interakcióját az operatőrrel, hogy milyen tempójú lesz a film, a színészi játék. Az első vágat általában nagyon hosszú, ezért azt nem szoktam megnézni, mert nem szeretem magamat olyan állapotba hozni, ami esetleg a zene kárára megy. Általában a harmadik-negyedik vágatot nézem elsőre, ami már közel van a végleges változathoz. Ott már vannak olyan jelenetek, amik maradnak, strukturálisan megvan az egész film, már lehet konkrét íveken gondolkodni. Nekem nagyon fontos, hogy mindegyik filmnek legyen saját zenei identitása, mindegyikben van valami, akár egyetlen hangszer, amitől más lesz. Ez idő, amíg kitalálom, hogy mi legyen ez a kis extra kulcs.”
Hogyan tudnék élni nélküled? / Fotó: InterCom
Balázs munkafolyamatában első a hangszerelés és a hangkép, utána jönnek a tematikus elemek, egy karakterhez köthető dallam, vagy egy fő téma és annak variációi. A vágás során is ad már kapaszkodókat a vágóknak, összerak nekik egy „mood pack-et”, vagyis egy olyan válogatást, amiben már a saját írott zenéje, a filmhez kitalált koncepciójának egy kezdetleges változata hallható, ebből szemezgetnek a rendezők és a vágók, és ebből tisztul ki a végére, hogy pontosan mit is szeretnének hallani. A legvégén, a végleges vágat után bevonul a stúdióba egy nagyzenekarral, mert a felvétel minőségéért is ő felel, de persze a producer is felügyeli, hogy mire költik a pénzt.
Egy music supervisor munkája már az írási fázisban megkezdődik szerencsés esetben, rosszabbik esetben pánikszerűen hívják, hogy a már kész filmhez kiválasztott egyik dalt kell jogosítani. „A music supervisor tulajdonképpen a kezdetektől egészen a legvégéig viszi a filmet, tehát majdnem az utolsóként hagyja el a hajót. Beletartozik a már meglévő hangfelvételek és zeneművek jogosítása, ami mindig egy borzasztóan hosszú és körülményes folyamat, és általában akkor véglegesedik, amikor már le is van keverve a film, sőt még akkor is szokott változni. Jó esetben van egy zenei koncepció is, amit ki kell dolgozni, ez már a film legelejétől, vagyis a forgatókönyvírásnál, de legkésőbb a vágás során kialakul, és lehet vele dolgozni. Ezen kívül feladat még a zenekarok és zeneszerzők leszervezése, zenei próbák irányítása, akár az énekessel vagy korrepetitorral együtt, de beletartozhat a kották előkészítése, vagy akár a zenék forgatásra való összeválogatása is. Sokféle képességet feltételez ez a munka.”
A Maria esetében kottákat kellett legyártatnia, énekest, zenekart, komplett kórusműveket megkeresni, operajeleneteket felkutatni. Nem vallja magát zenetudósnak, de nem is érzi feladatának, hogy tudja, melyik operában pontosan mi történik, inkább a költségvetés tudatában tud konkrét jeleneteket megkeresni a rendezőnek. Komplex feladatköreinek eredményeképp születik meg egy film zenei arculata.
Maria / Fotó: ADS Service
Egy film zenéje kulcsfontosságú tud lenni az érzelmek, a karakterek, a történet megtámogatásában. Az esetek jelentős részében ha egy film forgatása lezajlott és elkészül egy vágat, akkor kerül rá az írott vagy jogosított filmzene. A Hogyan tudnék élni nélküled? esetében kivételesen fordítva történt a sorrend: Kormos Anették egy tucat Demjén-dal alapján építették fel a forgatókönyvet. „Nem volt akkora szerencsénk, hogy válogathattunk volna a teljes Demjén-repertoárból. Kaptunk egy dallistát – tulajdonképpen egy étlapot –, és ehhez kellett egy történetet kitalálni, ami részben kötöttség, másrészt pedig szerencse is, mert rögtön ki vannak jelölve az irányok. Első körben csak 13 dalt kaptunk, ami azért nehéz, mert a legtöbb musical ennél több dallal dolgozik. Abból mindjárt kiderült, hogy van kettő, ami sehogy se illeszthető be a tematikába, egyszerűen nem simult bele a könyvnek a szövetébe, így csak 11 maradt. Megkezdődött egy könyörgési folyamat, hogy nem lehetne-e még több dalt kapni.” A filmbe végül 14 Demjén-dal került bele.
Demjén Ferenc munkásságából fakadóan egyértelmű volt, hogy egy romantikus történet fog belőle kikerekedni, nem nagyon volt lehetőség más irányba elmenni, a dalokat nem lehetett más szituációra ráhúzni. Anett régóta dolgozik együtt Goda Krisztával, a közös munka során folyamatosan adogatják egymásnak a könyv különböző fázisait, amíg végül mindenki elégedett nem lesz a végeredménnyel. Jelenleg a film második részén dolgoznak.
A beszélgetés során felmerült annak a kérdése is, hogy mit tesz egy zeneszerző, ha egy olyan zene megírására kérik fel, ami eltér a saját zenei ízlésétől. Balázs Ádám szerint ők alkalmazott zeneszerzők, ő felkérésre szerez zenét, legyen az bármilyen műfaj vagy stílus. „Csaba és én is tanítok a Zeneakadémián, és az egyik legfontosabb, amit próbálunk átadni a diákoknak, hogy hihetetlen megújulásra kell képesnek lenniük, még akkor is, amikor nyolcadszorra kell nekiugrani egy teljesen más verziónak.”
Fajtai music supervisorként a rendező elképzeléseit váltja valóra, de zeneszerzőként előfordult, hogy olyan felkérést kapott, amire nem tudott rákapcsolódni, és inkább visszamondta. De supervisorként is inkább elkerüli, hogy a sajátjától teljesen másféle ízlésű alkotóval kerüljön össze, mert az senkinek sem jó. Ebben Balázs is egyetértett – ha a zeneszerző nincs egy hullámhosszon a rendezővel, vagy ha egy olyan munkára kérik fel, ahol egyáltalán nincs kiforrott koncepció vagy elképzelés a zenéről, az jelentősen meg tudja nehezíteni a munkát. Vannak olyan rendezők, akik éveket dolgoznak a filmjeiken, a zeneszerző pedig csak egy kis időre csatlakozik be a munkára, ezért rajta is óriási felelősség van, hogy milyen lesz a közös munka végeredménye.
Hogyan tudnék élni nélküled / Fotó: InterCom
Pablo Larraín filmjében dolgozni kifejezetten nagy kihívás volt Fajtai számára, Maria Callas utolsó napjainak szerzői feldolgozása hemzseg az operaművektől. „Komplett szimfonikus zenekar, operaház, operarészletek, világsztárok. Minden szempontból összetett, fontos és nagyon jó munka volt. Ennek az alapja az is, hogy elképesztően jó kapcsolatom lett közben a rendezővel és a stáb többi tagjával is, és ez nagyban segítette a munkát. A music supervisorok között sincs olyan ember, aki minden zenét ismer. Nem létezik olyan, aki a popzenében, a klasszikus és a kortárs zenében és a minimál technóban is ugyanazon a szinten van otthon. Music supervisort elsősorban a szakmai tapasztalatom miatt alkalmaznak, de az ízlés sem másodlagos. Szerintem fontos, hogy tudjam a saját határaimat, képes legyek megmondani, hogy kit kell hívni karmesternek, stb. De ne gondoljuk azt, hogy a supervisor mindent tud.” A Maria csapatába a magyar szervíz cégen keresztül került bele, ők ajánlották be Pablo Larraínnak, a chilei filmrendezőnek, aki a forgatás idején több hónapot töltött Budapesten.
Zárásként felmerült a kérdés, mit csinálnak, ha egy pályakezdő rendezővel hozza össze őket a sors, aki még nem tudja pontosan kifejezni azt, hogy milyen zenére van szüksége. Ilyenkor kulcsfontosságú a megfelelő kommunikáció. „A legfontosabb alappillére a sikeres zeneszerzői karriernek nem feltétlenül a tehetsége, hanem hogy nagyon jól kell értenie a nyelvet azokkal, akikkel együtt dolgozik. Sokszor van az, hogy a rendezőknem beszélik a zene nyelvét. Ilyenkor nagyon jó leülni egy számítógép mellé, ahol ott vannak a sávok, és két nap alatt össze tudjuk fésülni úgy, hogy mindenkinek értelmezhető lesz. Sokszor van, hogy fél évig dolgozom valamit, és ebben a két-három napban változik meg csomó minden, úgy hogy ott ülök én és a rendező is. Kell, hogy legyen egy nagyon erős improvizatív, impulzív képesség is az emberben” – meséli Balázs.
Kell egy oroszlán
Visky Ábel kreatív dokumentumfilmjének premierjére Veszprémet Balatonfüredre cseréltük, ahol a vetítés előtt Marék Veronika, és a film kreatív producere – egyben a Filmhu alapítója – Csejdy András mesélt a forgatásról. A Boribon és a Kipp-kopp sorozatok szerző-rajzolója világszerte ismert, de van egy ország, ahol különösen nagyra értékelik a Laci és az oroszlán című meséjét. Japánban a mai napig megvesznek a bátorságot kereső kisfiú történetéért, az elmúlt 60 évben újabb és újabb generációk váltak rajongóvá, a sikere töretlen. Visky Ábel a Kell egy oroszlánban a japán közönség és Marék Veronika univerzuma közötti különleges kapcsolatnak jár utána.
Csejdy a Bereményi kalapja című dokumentumfilm forgatásának idején került kapcsolatba Marék Veronika történetével, a japán szenzáció hírével. Akkor találkozott először a szerzővel, akinek a személyiségébe, intellektusába és kisugárzásába azonnal beleszeretett. „Nagyon tetszett, hogy Marék Veronika egy brand, de itthon a legkevésbé az oroszlánról ismert, a világnak egy teljesen másik táján pedig ez a történet megy akkorát, hogy az 1964-es megjelenése óta több mint 700.000 példányban kelt el és generációk nőttek fel a 48 oldalas mesén.” A téma dokumentumfilmért kiáltott, és kisebb kutatómunka után el is jutott Visky Ábelhez, aki a börtönlakók által írt meséket feldolgozó Mesék a zárkából-ban már bizonyította érzékenységét és kreativitását. Ezután indult el vele a közös fejlesztés.
Csejdy András és Marék Veronika / Fotó: MOZ.GO
Marék Veronika 87 éves, de most először került a filmezés közelébe. „Ideje volt, hogy megismerkedjek ezzel is. Nagyon érdekes világ, meglepetéseket is tartogatott. Tulajdonképpen úgy néz ki, mintha én végig jelen lennék, de nem voltam jelen, és a film maga is meglepetés volt. Borzasztóan restellem, de első megnézésre tátott szájjal néztem, és amikor másodjára kértem, hogy vetítsék le -– mert ugye nekem jogom van azt mondani, hogy mi tetszik vagy mi nem tetszik – és ahelyett, hogy gondolkodtam volna, megint tátott szájjal néztem.”
De az írónőnek van valami tippje arról, hogy mi a Laci és az oroszlán titka, hogy miért tudott egy ekkora utat bejárni Japánban? „60 éve próbálunk rájönni, hogy mi a titka ennek a sikernek. Japánban elképesztően szeretik, évente kiadják, de megjelent Koreában is kétszer, Kínában és Tajvanon is. Van valami rejtelmes kapcsolata az ázsiai kultúrával, amibe én véletlenül beleléptem.”
Kell egy oroszlán / Fotó: Filmworks
A Kell egy oroszlán – a Mesék a zárkában-hoz hasonlóan – kreatív ötletekkel és történetvezetéssel mossa össze a dokumentumfilmet a játékfilmmel. Csejdy ennek a formának a megtalálásáról mesélt. „Először azt akartuk, hogy Veronika jöjjön ki velünk Japánba, ezt ő akkor nem akarta, azt viszont igen, hogy utazzunk el helyette. Amikor hazajöttünk, akkor tört ki az ukrán háború, Mariopolból mutattak segítségért könyörgő gyerekeket meg anyákat. Nagyon sokat gondolkodtunk, tudtuk, hogy kell valamit csinálni a gyerekekkel, mert itt inkább az az érdekes, hogy a gyerekek mit csinálnak, hogy mitől félnek, milyen jövőképük van. Ekkor indult el egy nagyon kreatív rész, és ebből lett meg a film csodás befejezése. Nagyon fontos volt, hogy az egésznek őszintének kell lennie.”
A gyerekkel való közös forgatás Marék Veronika számára is különleges volt. „Egy író számára a legnagyobb élmény és megtiszteltetés, ha a gyerekek rezonálnak arra, amit az ember próbál megírni, megrajzolni, és a filmben is úgy éreztem, hogy mélyebben megérinti őket, mint gondoltam. Olyan vallomásokat tesznek, amik megrendítik az embert.”
Marék Veronika a forgatás idején nem tudott kiutazni Japánban, de egy hónappal ezelőtt mégis sikerült az utazás, szeretett országában régi barátokkal és rajongókkal találkozott, most járt ott hetedjére. A Kell egy oroszlán bemutatója ősszel lesz a televízióban, de mindenképpen szerveznek tematikus vetítéseket, és szeretnék moziba is eljuttatni a filmet.
