filmhu: A Félix és Rose hányadik rendezése?

Daniele Thompson: Második. A Farönk volt az első három évvel ezelőtt. Ez egy Karácsonyi történet Emanuel Béarttal és Sabine Azémával.

filmhu: Pedig nagyon kidolgozott.

D. T.: Évtizedek óta forgatókönyvet írok, és közben mindig elképzelem, hogy rendezném meg. Ettől lett gyakorlatom.

filmhu: A Félix és Rose forgatókönyvét a fiával, Christopher Thompsonnal írta, mekkora szabadságot adott neki?

D. T.: A forgatókönyvíró mindig a rendező szolgálatában áll, tehát tulajdonképpen én voltam a főnök. Ő pedig, ahogy ez a rendező-forgatókönyvíró viszonyokban fenáll: a fantáziám.

filmhu: És a dialógusokat is ön írta.

D. T.: Igen, valóban. Ugyanez a felállás volt a legelső munkámban, Az Egy kis kiruccanásnál 1966-ban, csak ott az apám volt a rendező, és én voltam a társforgatókönyvírója.

filmhu: Most Ön választotta a színészeket?

D. T.: Igen, Juliette Binoche-t, Jean Renót én választottam, de forgatókönyvíróként is gyakran előfordul, hogy eleve egy színésznek írom a szerepet.

filmhu: Az Egy kis kiruccanás óta mennyiben változott ön, mint vígjátékíró?

D. T.: Nos, ezek komikus filmek, nem vígjátékok. Nagyon sok forgatókönyvet írtam azóta, nem csak komédiákat, hanem tragédiákat is, mint például a Margot királynőt . Amikor elkezdtem saját filmeket írni, úgy gondoltam, hogy inkább másfelé fejlődöm, morális, erkölcsi-komédiákat akartam írni.

filmhu: Változott a komikus filmek közönségének ízlése?

D. T.: Ami ezt illeti, az apám filmjei huszonöt-harmincöt évvel ezelőtti filmek és videón, DVD-n újra megjelennek, ahogy az én filmem, a Házibuli is. Ezekre még mindig van kereslet, tehát nem hinném, hogy sokat változott volna.

filmhu: A Jákob rabbi megírása mennyiben hatott Önre?

D. T.: Én nem élek vallásos életet. A szüleim zsidók, de a háború után erről nem sokat beszéltünk. Apámtól kaptam a forgatókönyvírói feladatot, és sok kutatást végeztem és elkezdett érdekelni a zsidó közösség élete. Megismertem a vallást és identitástudatot kaptam.  

filmhu: Az első filmje, amit nem az apjával csinált, a Házibuli. Ez az Ön ötlete volt?

D. T.: Igen. Ez egy kedves történet számomra, hiszen a tizenkét éves lányom inspirálta. A televíziónak írtam, aztán a rendezővel, Claude Pinoteauval írtuk át mozifilmnek.

filmhu: A Házibuli folytatódik?

D. T.: Ezt eleve tévésorozatnak találtam ki, és bár játékfilmet forgattunk belőle, de a folytatás története már megvolt, így evidensnek tűnt, hogy amit megírtam, abból folytatást készítettünk.

filmhu: És még tovább folytatódik?

D. T.: Igen! Most, hogy újra nézzük DVD-n a filmeket, azon gondolkodtunk, hogy mi lenne, ha Sophie Marceaunak lenne egy 12 éves kislánya.

filmhu: Hol tanult forgatókönyvet írni?

D. T.: Ilyen környezetben nőttem fel, az apám forgatókönyvíró is volt, amikor hazatértem az iskolából, otthon mindig egy csomó forgatókönyvírót találtam, hamar megismerkedtem a szakmával. Az édesapám első rendezésének, az Egy kis kiruccanásnak lettem a társforgatókönyvírója, és attól kezdve mindig ott voltam a filmek körül és apránként bevettek a csapatba.

filmhu: És a fia?

D. T.: A fiam színész, ugyanígy sokat forgott ezekben a körökben. Másokkal már készített filmeket, forgatókönyveket. Amikor rendezőként kezdtem dolgozni, nagyon egyedül éreztem magam, és elkezdem gondolkodni, hogy mi lenne, ha megkérném a fiam, hogy segítsen nekem. Mindenesetre két hét próbaidőt adtunk magunknak, hogy lássuk, mire megyünk ketten.

filmhu: Milyen forgatókönyvírói iskola áll azok számára Franciaországban, akik nem egy többgenerációs filmes családba születnek?

D. T.: Amikor a pályát kezdtem, még nem volt ilyen iskola, most már létezik egy forgatókönyvírói tanszék. De szerintem ez egy komplikált szakma, ahol nincsenek szabályok, tehát nehéz tanítani, csinálni kell.