- Miért ezt a filmet csináltad meg, mi izgatott benne?

Egy évvel ezelőtt készítettem el a Hamvazószerda c. dokumentumfilmet a Budapesti Műegyetem hallgatóinak és tanárainak 1944-es németországi kitelepítéséről és másfél évig tartó kálváriájukról a drezdai bombázásban, majd Bajorországban. A tavalyi filmben is utalás volt arra, hogy az 1600 fős műegyetemi transzport útja 1944 Karácsonyán kettévált: egyik felük ment Drezdába majd Bajorországba, másik felük pedig Breslauba, aztán Halléba, és végül Dániában kötöttek ki. A tavalyi film a „drezdaiak” történetét mutatta be. A mostani az érem másik fele, a „dániaiak” sorsát meséli el.

Egyik nap a breslaui rádió bemondta, hogy a szovjetek elérték a város határát, de semmi vész, itt van rengeteg magyar civil egyetemista, ők fogják majd Breslaut megvédeni. Erre természetesen óriási pánik tört ki a magyarok körében, akik éjszaka egyszerűen elszöktek a városból, és gyalog elindultak Halle irányába. Mínusz 20 fok volt, egyik oldalról a szovjetek lőtték őket, másik oldalról a németek, felülről bombáztak az amerikaiak, és ők gyalog egy hétig mentek a hóban, a rajztábláikon, mint egy szánon húzva maguk után a csomagjaikat. Tudták, hogy aki nem bírja az iramot, az vagy megfagy, vagy lelövik, vagy szovjet hadifogságba kerül. Úgyhogy mentek, sokan tavaszi kabátban, félcipőben, fejük sállal átkötve, mint egy Rejtő-regény rongyos légiója. Ha könnyíteni kellett a menetfelszerelésen, akkor tankönyveik egy részét dobták el, így a havas utakat magyar mérnöki tankönyvek szegélyezték. Így jutottak el Halléba, majd amikor onnan kibombázták őket, akkor egy részük kalandos úton Dániába került, és jónéhányan közülük világhírű építészek lettek.

- Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?

A Magyar Történelmi Filmalapítványtól kaptuk meg a költségvetés ¾-ét, és mivel máshonnan később nem kaptunk támogatást a filmre, saját pénzből kellett befejezni. Nem nagyon tudtunk min spórolni, mivel a film 5 országban játszódik – Magyarországon kívül Lengyelországban, Csehországban, Németországban és Dániában, úgyhogy a stáb és a szereplők is kénytelenek voltak meglehetősen spártai körülmények között végigcsinálni a forgatást. Szerencsére a stáb  - Hegyes Katalin szerkesztő, Tóth Zsolt operatőr és Boros Csaba hangmérnök - nagyon megértő volt, és úgy érzem, hogy a lehetőségekhez képest jó volt a hangulat.

- Mi tette emlékezetessé a forgatást?

- Egy szomorú esemény rányomta a bélyegét az egész filmre: Az egyik szereplőnk, Holdampf Róbert  – aki a legaktívabb, leglelkesebb és legfiatalosabb résztvevő volt ( 82-83 éves emberekről van szó ) az elutazás előtti napon hirtelen rosszul lett, kórházba került, és mire visszajöttünk, meghalt. Ez nagyon nagy veszteség, mert rendkívüli személyiség volt. Nem a film és az emlékek kavarták fel ennyire, mert mint utóbb kiderült, pár héttel korábban már voltak komoly légzési problémái. Ez persze ez egész film szerkezetét és dramaturgiáját is erősen megváltoztatta.

- A 2005-ös év pénzügyi megszorításai milyen hatással voltak a filmed elkészítésére?
 
- Ahogy mondtam, már eleve elég nehéz helyzetből indult a forgatás, de tudtuk, hogy most kell megcsinálni, mert ez az utolsó pillanat. Ha ez most nem készül el, akkor már soha. Az pedig, hogy az Alapítvány  a megszorítások – minisztériumi tartalékképzés – miatt csak egy hónap múlva tudja kifizetni megítélt támogatás 40%-át, miközben már az egésszel el kellett számolni – végképp nem könnyítette a helyzetünket. Ezzel együtt – vagy ettől még inkább – boldog vagyok, hogy a nehézségek ellenére megcsináltuk a filmet, és ez által sokak számára el tudjuk mesélni ezt a nem mindennapos történetet.