A beszélgetés kiindulási pontja a filmben többször is elhangzó állítás volt, miszerint “a művészet forradalom”. Ez a mondat Pankotai Lili munkásságában is kulcsfontosságú. „Ha a történelemben megnézünk bármelyik forradalmat vagy újítást, láthatjuk, hogy a művészetnek mekkora hatása volt a közéletre, azon keresztül pedig a politikára.” Oltai Kata sokkal kiábrándultabban gondolkodik erről a tételmondatról. A szépművészet és szórakoztató művészetek definícióit inkább ahhoz az időszakhoz köti, amikor bizonyos polgári rétegek kerültek magasabb pozíciókba, és a saját status quo-jukra akarták helyezni a hangsúlyt. Ezekre érkeztek sokszor olyan hatások, amik –  ha nem is forradalmak – de legalább megpróbálták kikezdeni ezeket állapotokat, és ebből olyan mozgalmak születtek, melyekben például a munkásosztály vagy más, akár etnikai szempontból kirekesztett kisebbségek a művészekkel karöltve tudtak változásokat elérni. 

Charléne Favier filmje a Femen megalakulásának körülményei mellett részletesen bemutatja, ahogy az Ukrajnából Franciaországba elmenekült csoportosulás idővel elvesztette a kezdeti demokratikus, friss jellegét, és vált nemzetközileg elismert, de a radikalitását elveszítve, sokkal mainstreamebb mozgalommá, amiből Okszana és alapítótársai is kiszorultak, mert nem érezték magukénak az üzenetet. 

„Nagyon érdekesen hozza a film, hogy az ilyen típusú átmozdulások, akár egy másik kultúrkörbe, akár egy másik társadalmi pozícióba, milyen sokszor kibillentik azt a bizonyosságot, hogy mi felé is megy a törekvés. Sokszor a művészetben, sokszor az aktivizmusban is létrejön – és ezt a film is elég szomorúan festi le –, hogy minden tisztán női és aktivista csoport előbb utóbb kommercializálódik, hierarchizálódik, és előbb utóbb az a szárny emelkedik felül és látszik jobban, ami társadalmilag sokkal elfogadottabb, emészthetőbb. Ez egyébként eléggé jellemző a feminizmusra is, hogy a túl radikálisnak mondott szereplők, alakok és csoportok közül előbb-utóbbi kiválik egy olyan oldal, ami elfogadhatóbbá teszi a működést, és elindul egyfajta kompromisszum vagy alkudozás” – mesélte Oltai a Femen működése kapcsán. Elmondása szerint mára nagyon fontos kérdés lett a különböző társadalmi mozgalmakban és művészeti aktivizmusban is, hogy az alkuk vajon egyéni pozíciókhoz vezetnek, vagy valóban képesek strukturális változást hozni. 

Pankotai Lili 2022. október 23-án mondott beszédet egy tüntetésen, amiben trágár szavak is voltak. Ennek hatására  el kellett hagynia a gimnáziumját, felköltözött Budapestre, ahol nem ismert senkit és semmit, itt fejezte be végül a középiskolai tanulmányait. „Úgy voltam vele, hogy itt van egy ügy ez a filmben is megjelenik , amire felrakod az egész életedet. Vagy az elején részlegesen rakod  fel, vagy kockáztatsz, és utána padlógázzal nyomod neki a fejedet a falnak. Nálam ez az oktatás ügye volt, egy apropó, nem pedig a fő motívum. Ennek a következménye volt, hogy egyedül felköltöztem Budapestre. Ha vidéken nincs semmi, majd itt az értelmiségben meg fogom találni azt a réteget, akikkel fogok tudni együtt cselekedni, célokat elérni, kitűzni, együtt mozogni. 

Benéztem civil szervezetekbe, mozgalmakba, diákmozgalmakba, ellenzéki pártok ifjúsági csoportosulásaiba és ellenzéki pártok felnőtt részlegeibe is. Végigfutottam a jobbtól a balig mindenen, és ugyanazt a hatalmi érdekek mentén való egó- és pozícióharcot láttam, hogy kiálljon a színpadon, ki mondja a beszédet, ki nyilatkozzon a kamerának, egészen a belső harcokig. Arra jutottam, hogy az ellenzéki térfél is ugyanazon érdekek mentén politizál, beleértve a Z-generációt is.”

Rengeteg tüntetést láttam elindulni, felívelni, tetőpontra vinni, majd elnyelődni. Minden egyes mozgalomban ugyanaz indult el, mint ami ebben a filmben. Ezek a tüntető generációk nem adják át egymásnak azokat a hibapontokat, vagy jeleket, ami megaladályozhatná, hogy a következő mozgalmi vagy aktivista generáció ne ugyanott kössön ki, mint az előző.”

A Femen aktivizmusában fontos szerepet játszott a testükkel való tüntetés, ezzel mentek szembe a társadalmi térben elvárt patriarchális megjelenésnek. Oltai szerint vitába lehetne szállni azzal, hogy mennyire élünk manapság szabad világban, hol tartanak és hogyan közelítenek egymáshoz a fejlettnek vélt nyugati és amerikai modellek, és az elmaradottnak tekintett keleti vagy középső területek.

Bár ő maga szenvedéllyel áll ki olyan ügyek mellett, amikben hisz, Pankotai szerint a legtöbb ember számára nem éri meg egyéni szinten beleállni a legfontosabb ügyekbe. „Ha történelmi szempontból vizsgáljuk Magyarországot, akkor azt látjuk, hogy a törököktől kezdve, a nácikig, és Orbánig - és itt végig lehet sorolni az elmúlt 1000 éves elnyomásunkat - erre volt szüksége a magyar népnek. Van az a pont, ahol be kell látni, hogy mit akar ez az ország. Ha tényleg a demokráciában hiszel, és abban, hogy az legyen, amit a többség akar, akkor el kell fogadni, hogy ha magának nem is akarja bevallani, de a többség arra vágyik, hogy elnyomják őket.” 

„Ameddig egy ország nem akar másként élni, addig nem lehet mit csinálni. Most ott tartunk, hogy egy többségi társadalom azt mondta, hogy legyen másképp. De ez nem egyenlő azzal, hogy másként is akarjuk csinálni. Arról szól, hogy jöjjön valaki, akiről azt hiszem, hogy ő majd másként fogja csinálni, és akkor én hátradőlök.” Szerinte az egyik legnagyobb probléma, hogy az elmúlt 15 évben egyetlen ellenzéknek a tagja sem volt képes a jogegyenlőség, a szabadság, a szólásszabadság és más fontos, társadalmi többséget érintő ügyekben úgy felszólalni, hogy a többséghez is elérjenek a szavaik. Ezt főleg a Budapesten kívüli területekre érti, a főváros már nagyjából önálló országként funkcionál Magyarországon belül.

Oltai szerint még egy hasonló elveket valló közösségben sincs tiszta definíciója az egyenlőségnek. A nők helyzetéről való gondolkodás például még a liberálisabb körökben is sokkal inkább a konzervatív, jobboldali eszmék szerint zajlik. “A nők strukturális lemaradásával kapcsolatban adott esetben a nők sem értenek minden fogalmon egyet , nem ugyanazok a hozott tapasztalataik, a törekvés iránya, a politikum mértéke.” Arra a kijelentésre, miszerint Pankotai Lili alapvetően emberként és nem nőként tekint magára, így reagált: “A társadalom attól még így tekint rád, mint egy fiatal, jó nőre. Ezzel kezdened kell valamit, amikor olyan pozícióba kerülsz. Mindig számolni kell azzal, hogy a társadalom milyen kategóriák mentén helyez el, és hogy azzal mit lehet kezdeni.”

A Femen története a prostitúció elleni aktivizmusból indult el, a prostitúció pedig kiiktathatatlan a patriarchális struktúrából. Ebből a nagyon fontos és politikus témából indul az ő történetük Ukrajnában, ahol a nemzetközi imidzs részévé vált, hogy férfiak azért érkeznek ide Nyugatról, hogy magukkal vigyék a nőket prostituáltnak. Arra a Nyugatra, ahova később Okszanáék is kénytelen elmenekülni a politikai rezsim elől. 

A nők jelenlegi helyzetével kapcsolatban Pankotai egy radikális álláspontot képvisel, amiért sokszor relativizálással vagy áldozathibáztatással vádolják őt: szerinte a nőknek is van felelőssége abban, ahol jelen pillanatban vannak. Aki másokat bánt, azt el kell ítélni, idézőjelben meg kell büntetni, meg kell szabni a határokat, másrészt kitalálni, hogyan lehet őket visszaintegrálni a társadalomba, hogy ne következzen be újra a bántalmazás. A bántalmazottakat rendszerszinten meg kell védeni, családsegítőkre, segélyszervezetekre van szükség. Elmondása szerint az első archetípus a farkas, aki felülpozícionálja magát és visszaél a bántalmazottak és kiszolgáltatottak helyzetével. A második a bárány, aki meg automatikusan alulpozícionálja magát és hagyja magát elnyomni. 

„Soha nem egy közösségen vagy emberen múlik semmi. Egyrészt van egy egyéni szintű felelősség, amiben azok vesznek részt, akik benne vannak az ügyben. És van egy kollektív felelősség is, ami mind a 8 milliárdunk felelőssége. Nyilván a magyar embereknek a magyar helyzethez nagyobb közük van, de például az, hogy mi van Iránban, az a mi felelősségünk is, hiszen mint emberi faj, idáig jutottunk. Hogy több, mint 10000 év óta, amióta az ember kivált az állatok közül, milyenek a közös kapcsolataink, a berendezkedésünk, jogilag, gazdaságilag, technológiailag stb. Kollektív szinten nem vagyunk hajlandóak szembenézni azzal, hogy márpedig mindannyian egytől egyig felelősek vagyunk a kialakult helyzetért, legyen az a nőkérdés, migráns kérdés, a háború vagy etnikai kérdések. A másik dolog - és ez a durvább egyébként -, hogy egyéni szinten nem vagyunk hajlandóak szembenézni azzal, hogy a saját magunk életében mekkora felelősségünk van.” 

Oltai szerint ez az említett farkas – a férfiközpontú rendszer – sokkal jobban szeretne hasonlítani a nagymama ruhájába öltözött farkasra, aki kedvesebbnek, lágyabbnak mutatja magát, de egy sokkal veszélyesebb szisztémában működik. „Most már folyamatosan létrejönnek  látszat eredmények, amit bizonyos - akár női, társadalmi vagy etikai - mozgalmak érnek el , amik meghatározott ciklusokon belül visszaesnek a startmezőre, mert akkora sodrása van a patriarchális kapitalizmusnak.”

Az Oxána történetének végére a hősnő az egyéni és kollektív felelősségből, és a művészet forradalmiságából is kiábrándul. Egy tekintélyelvű francia művészeti intézménybe bekerülve elveszíti a hitét abban, hogy amit csinál, az valóban forradalmi, és az aktivizmusával együtt az elveit is feladja. „Az ő tragédiája az - amit nagyon nehéz fenntartani - hogy mindezek a progresszív rendszerek, amik nagyon szabadnak tűnnek, a művészet meg a társadalmi aktivizmus sok mindenkinek ugyanazokat a tanulságokat és tapasztalatokat hozzák, mint azok a rendszerek, amik ellen általában beszélnek.”

A teljes beszélgetés hamarosan elérhető a Mozinet Youtube-csatornáján. Az Oxána július 3-tól látható a mozikban.