filmhu:Hány filmet láttál a fesztiválon? Vannak olyan filmek, amikre előre kíváncsi voltál, vagy valamilyen elvárással néztél meg?

Sasa Gedeon: Csak pár napig maradok, nincs időm sajnos több filmet megnézni, de kimondottan valami újra vágytam, olyan filmre, ami valami miatt fontos lehet. Így jutottam be a Dogville-re, mert azt hallottam róla, érdemes megnézni. Aztán ma láttam az Elefántot és a Magdalena testvéreket.

filmhu:Mit gondolsz a Dogville-ről?

S.G.: Meg voltam vele elégedve, noha nem voltam sem meglepett, sem halálosan boldog utána. De tetszett a történetmesélés különleges módja, és az, ahogyan egy ilyen tiszta, gyönyörű lelkű nőt ábrázolt. Azt is érzem viszont, hogy Lars Von Trier ezt már kétszer is elmondta, már csak önmagát ismétli. Érdekes benne a brechti módszer, a színpadiasság: a távolítás-közelítés technikája, a különbségtétel az érzelmek követése és megfigyelése között. Úgy éreztem, végig benne vagyok a történetben, érdekes játék volt. És a színészek megdöbbentően jók voltak.

filmhu: Az Elefánttal sok problémája van több kritikusnak. Neked tetszett?

S.G.: Nagyon. Épp amiatt, amivel másnak baja lehet: nem adja a kezünkbe a megoldást, nem pszichologizál, csak részleteket, töredékeket mutat meg. Nagy feszültséget teremt a film ezáltal, s ez az energia végig érezhető. Valahogy valósnak éreztem az Elefántot, igazinak, meg tudtam érteni és érezni benne mindent, talán épp azáltal, hogy nem állított túl sokat, túl didaktikusan.

filmhu: Vannak példaképeid – nem nézőként, hanem rendező-szemmel?

S.G.: Nagyon szeretem a Dogma-filmeket, például a Születésnapot. A pályám szempontjából nagyon fontosak Bresson filmjei, sokat tanultam tőle. Nem csinálok az övéhez hasonló munkákat, de a gondolkodásának mélysége, spiritualitása megfog. Inspirálóan hatott rám az, ahogyan ő a mozit látja.

filmhu: Jelenleg min dolgozol?

S.G.: Épp egy forgatókönyvet írok. A szinopszis már kész van, a csehek számára ez még titok, de a magyaroknak elárulom: egy fiúról szól, aki megöli az apját. A fiú tizennégy éves. A gyilkosság oka nem lesz egyértelműen kimondva a filmben. A helyzetet valamilyen lappangó lelki háttérből lehet belátni, de úgy is csak nehezen, mert nem a megszokott motivációk irányítják a szereplőket. A hangulata nagyon sötét lesz, ez a sötétség pedig egyre nő majd a történet során. Címe egyelőre még nincs.

filmhu: Hogyan következik ez a munkád az előzőekből?

S.G.: Eddig tragikomédiákat csináltam, most a dráma felé fordulok, de törekszem arra is, hogy komikus momentumokat is csempésszek majd a filmbe. A karakterek most sokkal komplikáltabbak lesznek. Remélhetőleg az egész film sokkal nehezebb alkotás lesz.

filmhu: Nálatok hogyan viszonyul a szakma a fiatal filmesekhez? Mennyire nehéz a pályakezdőnek? Különösen ilyen fiatalon, mint amilyen te vagy.

S.G.: Sikeresnek mondhatom magam. Bár három éve nem csináltam filmet és ez sok idő, hamar elfelejtik az embert ebben a szakmában, a pozíciód sohasem elég biztos, folyamatosan kell dolgozni. Nálunk jó a fiatal filmesek helyzete, nincsenek hátrányban azért, mert kezdők. A pénz nem állami támogatásból jön, biztos ez is számít, na meg a filmek nem is igazán drágák.

filmhu: Milyen magyar filmeket szeretsz?

S.G.: Amikor a Félkegyelműt legjobb forgatókönyv kategóriában jelölte az Európai Filmakadémia, emlékszem, hogy Szabó István nyerte meg a díjat a Napfény ízével. De – félre a tréfát - egyébként úgy gondolom, Szabó nagyon jó rendező. Jancsót nem ismerem eléggé ahhoz, hogy bátran beszéljek róla, de valami egészen különlegeset hozott a filmművészetbe ő is a hatvanas években.