Az 1976-os Kelekótya péntek (Freaky Friday), amelyben egy dolgozó anyának és tinédzser lányának kell egy napig a másik bőrében boldogulnia egy meggondolatlan kívánságnak köszönhetően, elképesztő mennyiségű utánzatot szült. Jelen esetben ezek közül legfontosabb előkép a 2003-as, magyarul Nem férek a bőrödbe címmel bemutatott remake, amelyben az anyát nem más, mint a final girl-ök egykori királynője, Jamie Lee Curtis alakította.
Elég hozzátenni, hogy a testcsere pont egy péntek 13-án történik, és már össze is állnak a puzzle-darabok az eredetileg Freaky Friday the 13th címen íródott forgatókönyvhöz, amit később a jogtulajdonosok kedvéért Freaky-re egyszerűsítettek. (Úgy látszik, a döntéssel sikerült kifogni a magyar fordítókon, mert a film a szimplán ezzel a címmel került a hazai mozikba is.)
Millie (Kathryn Newton) nem tartozik a suli legnépszerűbb tanulói közé, a fiúk átnéznek rajta, a menő csajok kiközösítik, a cheerleader csapat közelébe pedig csak az iskolai kabalafigura jelmezében jut. Otthon sem sokkal jobb a helyzet: apja nemrég halt meg, anyja az alkoholba menekül, és a rendőrként dolgozó nővére sem nyújt neki sok támaszt. Mindezek tetejébe az iskolai focicsapat éjszakába nyúló meccse után kipécézi magának a Böllérnek nevezett helyi rém (Vince Vaughn).
A gyilkosnak sikerül utolérni a hód-hacukában menekülő Millie-t, de amikor ledöfi az előző mészárlásának alkalmával szerzett tőrrel, véletlenül furcsa rituálét hajt végre: a kamaszlány másnap reggel a Böllér ápolatlan bőrében ébred a döglött állatokkal dekorált búvóhelyén, míg a férfi Millie tiniszobájában találja magát, és az ő szemein keresztül mered értetlenül a Tökéletes hang 2. poszterére. Ha 24 órán belül nem sikerül feloldani az átkot, örökre így maradnak.
Vince Vaughn az utóbbi években erősen elkanyarodott a karrierjét alapvetően meghatározó lagymatag komédiáktól, és valószínűleg mindenki legnagyobb meglepetésére egyaránt hitelesnek bizonyult maffiózóként (True Detective), lelkiismeretes pankrátor edzőként (Családi bunyó), fejeket cipőtalppal szétloccsantó elítéltként (A büntető ököl) vagy épp korrupt rendőrként (Kegyetlen zsaruk) is. Színészi rugalmasságát a Freaky-ben remekül kamatoztatja.
Vaughn robusztus testalkata természetes módon passzol a Böllér fenyegető figurájához, de a játékidő nagy részében egy ettől teljesen eltérő karakterrel, egy kamaszlánnyal kell megbirkóznia. Nem kis szó, hogy ez valakinek ripacskodás nélkül sikerül. Amellett persze, hogy nyilvánvalóan komikus, ahogy az 51 éves, maszkulin fickó cheerleader-táncot ad elő, vagy hashtegeket szúr a mondandójába, Vaughn a lány korábban megismert személyiségjegyeit, kedvességét és önbizalomhiányát is hitelesen viszi tovább.
Az, hogy az alkotók tényleg úgy voltak vele, hogy aki megnézni ezt a filmet, az már tucatnyi hasonlót látott, leginkább a gyilkos karakterén érződik. A hokimaszkos Böllér még annyira sem kidolgozott figura, mint nyilvánvaló mintaképei, Jason Voorhees és Michael Myers. Az egyetlen különbség, hogy velük szemben tud beszélni, bár nem nagyon szeret. Az eredete még városi legenda szinten sem derül ki, a motivációja pedig csak annyi, hogy nagyon szeret tinédzsereket ölni. A vörös bőrdzsekibe bújtatott Kathryn Newtonnak így viszont nincs is sokkal több dolga annál, hogy gonoszul nézzen, vagy amikor már épp lelepleznék, eljátssza a bajba jutott kislányt.
A film a legegyszerűbb alkotóelemeire redukálja a modern tinihorrorokat: kapunk sok véres (de azért nem túl komolyan vehető) kivégzést, és a Sikoly óta kötelező, de jelen esetben kicsit túltolt önreflexív humort (“Én meleg vagyok, te fekete, biztos, hogy mi halunk meg elsőként” – ordítja a lány egyik barátja a másiknak). A Kelekótya péntek dinamikája szerint a film végére a főhősök mindig ráébrednek, hogy azért annyira nem is különböznek egymástól, ettől viszont jelen esetben eltekintenek az alkotók, hiszen a halálszagú gyilkos és az ártatlan tinilány között nincs elhidegült kapcsolat, amit meg kéne javítani.
Ezt a progressziót viszont viccesen helyettesíti, ahogy mindketten kitapasztalják a másik testének korlátait és váratlan előnyeit. A korábban egész tinihordákat puszta kézzel legyilkoló Böllér például Millie testében nem tudja bevetni a nyers erőt, így rá van kényszerítve, hogy ravaszabb módon csalogassa magához az áldozatait. És fordítva, az eddigi konfliktuskerülő lány rájön, hogy vannak helyzetek, amikor igenis muszáj kiállnia magáért, amihez kapóra jön a benga testalkat.
Ütős, eszement felütéssel indul, működik benne a humor is, de a Freaky sajnos sosem merül igazán nyakig az őrületbe, hiányoznak belőle az olyan pillanatok, amik igazán kimozdítanák a nézőt a komfortzónájából (leszámítva persze a kissé kényelmetlen jelenetet, amely Vince Vaughn és a hősnő udvarlója között zajlik le egy kocsi hátsó ülésén.) Viszont nem is vállalja túl magát, a két remek főszereplő végig gondoskodik a szórakoztatásról, és a lendület sem fogy el belőle a stáblistáig. A játékosabb horrorfilmek kedvelőinek tökéletes és nem túl megterhelő kikapcsolódás. Azért reméljük, hogy Landonék ezúttal belátják, hogy ez a koncepció pont egy filmet bír el, és most nem készülnek egy teljesen felesleges, mindent túlmagyarázó folytatással, mint a Boldog halálnapot! 2 esetében.
