Bár most egy Érdi Tamásról szóló dokumentumfilm kapcsán beszélgetünk, de éppen készül a Kurtág-filmetek is. Nem véletlen, hogy ennyire érdekelnek a zenei témák.
Ugrin Julianna: Bár nincs zenei végzettségem, de születésemtől fogva fontos volt számomra a zene, ebben nőttem fel, hiszen hét éves koromtól harmincöt éves koromig hegedültem, zenekarban játszottam, amíg élt édesapám (Ugrin Gábor Liszt-, Kodály- és Bartók-Pásztory-díjas karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, az Ifjú Zenebarátok Kórusának alapító karnagya - A szerk.), énekeltem a kórusában.
Az egyik első produceri munkám is zenei témát dolgozott fel, Almási Tamás hívott a ti-ti-tá című filmjébe, amin teljesen ledöbbentem, hiszen akkor még nagyon a pályám elején voltam, de ő pont a zenei előéletemre hivatkozott. A Kurtág-film esetében többször is hallottam, hogy szeretnének filmet készíteni róla, és bár Gyuri bácsi talán nyitott is lett volna a forgatásokra, a környezete óvatos volt a kérdéssel kapcsolatban, nem mindenkit engedtek a közelébe. Ezért is nagyon megtisztelő, hogy mi elkészíthettük vele a filmet, amit szintén apukám munkásságának köszönhetek.
Az Ugrin név sokat segíthetett.
U. J.: Igen, nekik fontos kapcsolatuk volt, és számomra a kurtági zenei világ egyáltalán nem távoli galaxis, sőt kifejezetten közeli, ismert világ, sokat játszottuk a műveit a Budapest Hegyvidéki Kamarazenekarban, ahol nagyon sokáig hegedültem, sőt volt, hogy mi mutattunk be egy Kurtág-darabot.
Ezt a filmet Gőz László, a BMC igazgatója szerette volna nagyon megcsinálni, így Balázs Ádám (többek között a szintén Ugrin Julianna produceri munkája mellett készült Könnyű leckék és A monostor gyermekei zeneszerzője - a szerk.) ajánlására engem keresett meg. Nagyon megtisztelőnek éreztem a felkérést, ráadásul teljesen szabad kezet kaptam, hogy kit kérek fel rendezőnek (Nagy Dénes), vagy operatőrnek (Dobos Tamás). Nagyon szépen, organikusan alakult ki a Kurtág-film létrejötte.
A Hanglátó elkészítésére is felkértek, vagy az a te fejedből pattant ki?
U. J.: Ez egy érdekes, kétoldalú folyamat volt, mert még Lőrinczy Liával való beszélgetés előtt felmerült a film lehetősége, ugyanis É. Szabó Márta (a Magyar Televízió volt szerkesztője, többek között a Cimbora című gyerekműsor megálmodója - A szerk.), Tamás anyukája írt róla egy könyvet, amelyet ő maga szeretett volna megfilmesíteni és már akkor felmerült a nevem producerként. Aztán egyszer csak felhívott Lia, hogy ő jól ismeri a családot, és mit szólnék hozzá, ha filmet készítene Tamásról. Itt megint összeálltak a csillagok, hiszen Liát tanítottam az egyetemen, ezért tudtam, hogy mennyire érzékeny és milyen szépen fel tud építeni egy történetet. Nem volt kérdés, hogy belevágjak-e.
Ugrin Julianna
Érdi Tamás élettörténete különleges, de Lia filmötletében mi fogott meg?
U. J.: Minden általam készített dokumentumfilm készítésénél fontosnak tartom, hogy ne szimpla portré irányba menjünk el. Tamás esetében nagyon érdekes, szenzitív világot tervezünk megragadni, hiszen itt van egy fiú, aki koraszülöttsége miatt inkubátorba került és egy inkubátor hiba miatt veszítette el látását. Onnantól pedig, hogy hat évesen rátalált a zongorára, kinyílt számára a világ. Már ahogy kimondom beleborzongok, hogy a zenének milyen építő szépsége és csodája van, hogy meg tudja változtatni egy ember életét. A zene a világunk csodálatos része, és Tamás azt képviseli, hogy neki még gazdagabb világot tud adni, mint sok embernek, aki csak úgy éli és tengeti a napjait egyik napról a másikra.
Az ő történetének nagyon fontos elemét képezik azok az emberek, akik segítették és mai napig segítik a zenei útjában. Három nagyon fontos nőalak jelenik meg a filmben: az anyukája, a felesége, és a zongoratanárnője, aki gyerekkorától kezdve foglalkozik vele és ma már több mint nyolcvanéves.
Aki, ha jól tudom, akkor nem is hagyományos módszerrel tanította őt zongorázni.
U. J.: Tamás a Becht Erika tanárnő által kifejlesztett, gyakorlatilag rá specializált, úgynevezett „strukturális” módszerrel tanult, amelynek lényege, hogy tulajdonképpen újrakomponáltatják vele a darabokat Tamás mindennap gyakorol, legtöbbször Erikával.
Pantyi Petra: Tamást még pici gyerekkorában elvitték a szülei Amerikába egy specialistához, hátha lehet javítani a látásán. Ott azt javasolták nekik, hogy mivel nem létezik olyan technológia, amivel garantálni lehet, hogy legalább részben visszanyerje a látását, inkább próbáljanak találni neki valamit, amit szeret, amiben kiemelkedő lehet és ami értelmet ad az életének. A zongorára végül magától talált rá, elkezdett rajta pötyögni, és onnantól kezdve gyakorlatilag egyenes út vezetett a karrierjéig.
Érdekes, hogy amikor egyszer megkérdezték tőle, hogy ha lehetősége lenne arra, hogy lásson, szeretné-e, akkor azt felelte, hogy nem.
Lehet, hogy éppen a zene miatt gondolja. Hiszen azt mondják, hogy ha valakinek hiányzik egy érzékszerve, akkor a többi felerősödik. Például, ha valaki elveszti a látását, akkor a hallása és a tapintása érzékenyebb lesz.
P. P.: Biztos, hogy Tamás máshogy hall mindent, például sokkal lassabban kezd neki egy darabnak, és sokkal tovább tartja ki a csendet, mert ami nekünk csend, neki még egy utolsó hangnak a zengése, rezgése. Ez a játékmódjának is egy egyedi különlegessége.
Tamás tényleg csodagyerek szerintetek, vagy az a helyzet, amibe ő került az orvosi hiba miatt, illetve a tehetsége, a szorgalma és a szülői odafigyelés tette azzá, akivé már kamaszkorára vált?
U. J.: Anyaként azt gondolom, hogy minden gyerek csodagyerek. Minden gyereknek valamihez van különleges érzéke, szülőként pedig izgalmas, hogy ennek teret adunk-e, mert szülői támogatás kell ahhoz, hogy a gyerekek speciális érzékenysége fejlődhessen. Ezért nekem inkább az a meglátásom, hatalmas szerencséje, hogy nagyon hamar kiderült ez a fajta érzékenysége és érdeklődése a zongora felé és az, hogy a családja ezt ennyire hamar felismerte, ilyen erősen támogatták ebben. Mert nagyon sok tehetséges gyerek van, akik nem kapják meg ezt a fajta támogatást, és nem lesznek zongoristák. Ahogy már beszéltünk róla, én is zenei neveltetést kaptam, ezért csomó olyan fiatallal találkoztam, akik elképesztően szépen hegedültek vagy zongoráztak, mégsem lett belőlük zenész. Úgyhogy, ha az a kérdés, hogy csodagyerek volt-e, hát az volt, akinek jó kezekbe került a tehetsége.
Lőrinczy Lia rendező és Panyi Petra
Kisgyerek koromból emlékszem is rá, hogy a Balaton környékén voltak koncertjei már akkor, pedig csak néhány évvel idősebb nálam. Úgy tűnt, hogy ezt a korai karriert nagyon határozottan egyengeti az anyukája, É. Szabó Márta.
U. J.: Nem csak az anyukája, hanem első pillanattól a teljes családi dinamika eköré szerveződik és a mai napig van egy nagyon komoly rendszer, amiben ők élnek, tulajdonképpen főállásban, - vagy amíg még Márta tévézett, mellék-főállásban - teljesítenek feladatot. Arról szólt és szól a szülei élete, hogy Tamás mikor megy órára, mennyit gyakorol, fix menetrend szerint. Fellépések, szervezés, egyeztetés, és nyilván most már egy ideje a felesége is átvett ezekből a feladatkörökből, így már vele együtt van egy különleges családi univerzum, amiben ők így mind-mind együttműködnek annak érdekében, hogy Tamás zenei karrierje gördülékeny legyen.
Már korábban említettétek, hogy É. Szabó Márta maga is szeretett volna filmet forgatni a fiáról, ráadásul ő egy nagy múltú, fontos televíziós szerkesztő volt. Mennyire vannak konkrét elképzelései, vagy mennyire ad szabad kezet Liának?
U.J.: Bár nem együtt nőttek fel, de Liát gyerekkora óta ismeri a család. Tamást igazából Lia is a forgatás alatt fogja megismerni, ez alatt a folyamat alatt tudja meg, hogy milyen a létezésének a mélysége. Szerintem fontos is, hogy ne valaki olyan készítsen róla dokumentumfilmet, akit már mélyen ismer, mert akkor a néző felé sem tudja azt a felfedezési folyamatot átadni, ami a forgatás során történik.
Természetesen Mártának vannak gondolatai a filmről, de azt ő is tudja, hogy mi egy más jellegű dokumentumfilmet készítünk, mint amit ő a tévében évtizedekig remekül csinált. Ez nem egy tévés riportfilm lesz, hanem egy kreatív dokumentumfilm. Másrészt Lia nagyon erősen képviseli a gondolatait, az ő fejében egy nagyon erős rendezői koncepció van, és a mi feladatunk producereként az, hogy ebben támogassuk. Ahogy Lia is, én is hosszan beszélgettem Mártával, jó viszonyban vagyunk és értékeli azt, amit csinálunk. Ez azért is lényeges, mert a film készítése során a kölcsönös bizalom elengedhetetlen.
P. P.: Természetesen ez Márta részéről nem egyszerű. Nem csak a hivatása és a múltja miatt, de az évtizedek alatt hozzászokott ahhoz, hogy ő segíti Tamást, ő támogatja, szervezi a koncerteket, az egész zenei élet. Ez már szerintem a működésének ösztönös része. Amíg nem csöppent bele Tamás életébe Réka, aki ma már a felesége, minden fellépésen ő kísérte oda a zongorához. Egyszerűen annyiféle szinten kapcsolódik a Tamáshoz, hogy ebből adódóan is van egy csomó intuitív gondolata, de ez inkább már ösztön és reflex, mert egyébként 100%-an megbízik Liában, és nem kérdőjelezi meg.
Dramatizált dokumentumfilmként utaltok az alkotásra. Ez mit takar pontosan?
U. J.: Az elképzelésünk az, hogy álomszekvencia-szerűen néhány fontos pillanatot megjelenítsünk a gyerekkorából, amely képileg is különválna a film többi részétől. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy valahogy érzékeltetni tudjuk a nézőben, hogy Tamás hogyan érzékeli a külvilágot, hogy a hangok jelentősége mennyire fontos számára. A tenger zúgása például neki elképesztően mélyre menő élmény. A fő irány a megfigyelő jellegű történetmesélés, és ebbe az alapba szeretnénk beleszűrni az álom szekvenciákat és a hang építést.
Mivel ennyire tudatosan építették Tamás karrierjét, gondolom nagyon sok archív felvétel is van róla.
P. P.: Rengeteg archív képanyag van, de ami még izgalmasabb, hogy nagyon sok hangfelvétel is, amelynek nagy részét a Tamás vette föl. Kiskorától rögzítette a járművek hangjait, a tenger zúgását, és még ma is, amikor elutazik valahova a feleségével, Réka elmeséli, hogy mit lát, és ezekkel a hangfelvételekkel emlékszik vissza az élményekre - ahogy mások fotókat nézegetnek.
Arról már beszéltünk, hogy anyukája hogyan viszonyul a forgatáshoz, de Tamás mennyire nyitott?
P. P.: Ő nagyon nyitott. Érdekes, hogy amikor Lia elkezdett beszélgetni vele arról, hogy készülne ez a film, és hogy ez mit jelent a gyakorlatban, akkor Tamás feltette azt a kérdést, hogy mit jelent a dokumentumfilm. Persze Liát kicsit váratlanul érte a kérdés, mert hiába gondolta végig, hogy mit fog mondani, de nagyon nehéz elmagyarázni és körülírni azt, mi a dokumentumfilm valaki olyannak, aki sosem látott még egyet sem. Mindemellett Tamás nagyon nyitott és érdeklődő volt az egész folyamattal kapcsolatban.
Hallottam már olyat, hogy egy nem látó ember moziba megy, mert neki is élményt nyújt, de nem gondoltam bele, hogy számukra esetleg nem feltétlenül különválasztható a dokumentumfilm műfaja.
P. P.: Lia is így volt vele, és pont emiatt kezdett abban gondolkodni, hogy ezt az egyedi érzékelést bele kéne vinni a filmbe, és hogy nem feltétlen kizárólag klasszikus módon oldja majd meg, hanem különlegesebb látásmóddal mutatja be. Így jöttek képbe az álomszekvenciák, amelyek rímelnek majd a klasszikusabb részekre. Ezáltal talán a nézőknek is át tudja adni valahogy a Tamás érzékelését.
Sokat beszélünk mostanában a kreatív dokumentumfilmről. Szerintetek mitől izgalmas egy dokufilm?
U. J.: Valódi történeteket mesél el, valódi emberekről, és pont ettől tud egészen varázslatos lenni egy dokumentumfilmes eszközökkel elkészített film. Mert a valódi élet mindig tartogat valami csodálatos meglepetést. Már nem tudom hány filmünk során fordult elő, hogy körülbelül sejtettük, hogy mi lesz a vége, hogy hol fogjuk tudni kereken lezárni a történetet, és akkor valami egészen váratlan történt, mert valahogy az élet hihetetlen kincseket tartogat. És az, hogy ezeket a kincseket lencsevégre kaphatjuk, és ebből építhetünk történetet, ez varázslatos dolog.
A játékfilmkészítés is csodálatos, de a dokufilmek esetében ott lehetsz abban a pillanatban, amikor egy érzelem megszületik. Ez persze borzasztó nagy bizalmat feltételez alkotó és alanya között, tehát az is nagyon szép része a dokumentumfilm készítésnek, hogy bizalom nélkül ez nem működik, hiszen nem lesz az érzelem valós.
Illetve számomra az is fontos, hogy bármilyen témához is nyúlsz, a mostról is szól, és ha zenéről készíted a filmet, akkor is ott lehet az, hogy mi történik a mai világban. Fontos része a dokumentumfilmnek, hogy a mindennapokat dokumentálja, egy olyan lenyomatot mutasson meg, ami csak ott és csak akkor tud elkészülni. És hát nyilván ezzel a filmmel is cél, hogy a nemzetközi közönségnek is izgalmas legyen.
Lőrinczy Lia és Panyi Petra
Erre a produkciótokra kaptatok támogatást az NFI-től, de nagyon sokszor dolgoztok koprodukcióban. Most is tervben van?
U. J.: A Krakkói Filmfesztivál Nemzetközi Koprodukciós Marketjére válogatták be a projektet, ahol Petra junior producerként és Lia, a rendező közösen pitchelnek. Tamás hosszú évek óta rendszeres vendége a lengyelországi Chopin fesztiváloknak - ez Mártáéknak nagyon fontos - ez is indokolja a lengyel koprodukciót. Ott is készülünk forgatni, így hogy organikus együttműködés lehetne egy lengyel partnerrel.
A másik irány, ami szóba került, Olaszország, mert a római Trevi-kút nagyon meghatározó hely Tamás életében, oda rendszeresen visszajár, és fontos hely számára a tengerpart. Ezért azt tervezzük, hogy januárban egy trieszti pitch fórumra is nevezünk.
A honlapotokat böngészve azt láttam, hogy egyszerre több terven is dolgoztok. Hogy tudtok ennyi projektet kézben tartani?
U. J.: Valóban több filmtervünk is van, de nagyon különböző fázisokban. A Kurtág töredékek már elkészült, várjuk a bemutatót és a Belső tér (r.: Vizkelety Márton) című film esetében is a fesztiváloztatásnál tartunk. A Magda című játékfilm a forgatókönyv fejlesztési fázis végén, a Csendes Észak dokumentumfilm-sorozat tervünk Dénes Viktória rendezésében a koprodukciós finanszírozás fázisában, a Groó Diana által rendezett Drága Helen pedig vágás alatt van. A 20 Miles Apart című filmmel pedig éppen állunk, mert Danial Shah rendezőnek éppen más elfoglaltságai vannak. Nick Thorpe-al is fejlesztünk egy sorozatot, amely a Kárpátokról szóló könyvéhez kapcsolódik, illetve van a Beauty Queen című filmtervünk, amelyet Mátyássy Áron rendez, de sajnos egyelőre nem kaptunk támogatást rá az NFI-től.
Az elmúlt években azt vettem észre, hogy érdekes, de valahogy az egyik projekt mindig segíti a másikat. Sokszor egy kis háló, vagy spirál működteti a folyamatokat. Egyik filmben kötött ismeretségből születnek új ötletek, új filmek, új együttműködések és ez a körforgás tartja fent a produkciós céget.
