Agnieszka Holland sokoldalú filmes. Forgatókönyvek a külföldön forgató Wajdának (Danton,  Szerelem Németországban, Korczak) és Kieslowskinak (Három szín: Kék, Fehér), társadalomkritikával fűszerezett lengyel rendezések (Vidéki színészek, Robbanásveszély, Magányos nő), aztán europudingok (Teljes napfogyatkozás, Keserű altatás, Európa Európa – és egy forgatókönyvírói Oscarra-jelölés), kosztümös hollywoodi megrendelések (A titkok kertje, Washington Square), vallási témák amerikai pénzből (Megölni egy papot, A harmadik csoda, Gyógyír), tévés munkák(The Wire, Szívszakító, Bukott angyalok). Nálunk forgatta legutóbbi filmjét, a Beethoven árnyékában-t, ezt az élvezetes, színes, szélesvásznú zenetörténeti értekezését. Az 58 éves rendezőnővel a film európai premierjén, a San Sebastián-i Filmfesztiválon beszéltünk.


film.hu: Könnyen megtalálta a szükséges helyszíneket Magyarországon?
A.H.: Budapesten nem. 1824-27 körüli épületekre lett volna szükségünk, Budapest építészetének nagy része azonban e század végéről való. Könnyebb Párizst megtalálni ott, mint Beethoven Bécsét. Ezért Sopronban is forgattunk. És Kecskeméten, a színházban. A zenekar igazán remekül dolgozott, nagyon szívélyesek voltak. Mindössze három nap állt rendelkezésünkre a 9. szimfónia premierjének leforgatására. Holott az tizennégy percet vesz el a filmből! De nagyon alaposan felkészültünk. Miután szakértőkkel készítettünk egy rövidített változatot a szimfóniából, lányommal (Kasia Adamik-kal – K.L.), aki Los Angeles-ben élő rendező és storyboard-tervező, lerajzoltunk mindent, amit ő bevitt a számítógépbe, és hozzáillesztettük a zenéhez. Ahogy a nagy akciófilmeket tervezik. Snittről snittre tudtuk, mit kell látnunk a vásznon. Ki kellett találnom, hogyan tudom úgy filmre vinni a premiert, hogy a nézőnek az legyen az érzése, először hallja a művet, kvázi együtt izgul a színházban jelenlevőkkel, s így tökéletesen átérzi a jelenet érzelmi ívét. Hatszáz kameraállásból forgattunk a három nap alatt!

Azzal a feltétellel vállaltam el, hogy Ed Harris lesz a címszereplő
Jelenet a Beethoven árnyékában című filmből


film.hu:Mennyire hiteles az, hogy a 9. szimfónia premierjén segítettek a vezénylésben a már teljesen süket Beethovennek? 

A.H.: A filmbéli Anna Holz (Diane Kruger) nem létezik. Időnként az első hegedűse, máskor egy fiatal karmester segített diszkréten a vezénylésben Beethovennek. De az igaz, hogy egy hölgy sietett oda Beethovenhez, aki semmit sem érzékelt a felhangzó tapsból, hogy odafordítsa a közönség felé. Ki lehetett ő? Ebből pattant ki az alapötlet. A filmet nem én ötlöttem ki. Megkerestek a forgatókönyvvel.

Úttörő hősök, lángoló szenvedélyek

film.hu: Mennyire tudott beleszólni a szereposztásba?
A.H.: Azzal a feltétellel vállaltam el a filmet, hogy Ed Harris lesz a címszereplő. Ő a legjobb színészbarátom, húsz éve ismerjük egymást, nagyon szeretem, kétszer dolgoztunk már együtt (Megölni egy papot, A harmadik csoda). A Pollock készültekor megfigyelhettem, milyen mélyen beleássa magát a szerepbe. A felületesség nem jellemző rá. Hónapokat töltött azzal, hogy megtanuljon vezényelni. Amikor kikapcsoltam a playback-et, Ed folytatta a vezénylést, partitúra nélkül, a zenekar pedig együtt játszott vele! Olyan érzésem volt, mintha a 19. századba csöppentem volna! A felvételek után a zenekar néhány tagja azt mondta, Ed jobb, mint az ő karmesterük. Nem tudom ez így van-e, vagy inkább a gesztusai szépségétől ájultak el. Gyakran nevetek azon, hogy ez a rettentő komoly ember ilyen komolytalan szakmát űz, mint a színészet. Azt hiszem, ez benső konfliktust is okoz nála.

film.hu:Korábban is érdekelte Beethoven alakja és muzsikája?

A.H.: Szégyen, de még kottát sem tudok olvasni. Ennek ellenére mindig a kései műveit szerettem leginkább, az utolsó vonósnégyeseit, amit a kortársai értetlenkedve fogadtak. Éppen amikor a teste hanyatlani kezd, elhanyagolt, beteg és csúnya lett, megszületik valami rendkívül modern művészi teljesítmény. Ez izgatott. Eleve tetszett, hogy nem egy hagyományos életrajzi filmet készítünk. Itt a zenéé a főszerep. Jó ötletnek tartottam, hogy a 9. szimfónia premierjével tulajdonképpen a film közepén kapunk egy happy endet. Az az érzelmi csúcspont. Meglepett, hogy a tesztvetítés nézői még Los Angelesben is -ami köztudottan nem a kultúra fellegvára - megkönnyezték ezt a jelenetet. Azok is, akik utána tőlem kérdezték, mi ez a mű, mert annyira nem járatosak a zenében. A történetben ezután csak a hanyatlás következik, és a jóval komplexebb, nehezebben érthető zene. És nem volt biztos, hogy minderre a közönség vevő lesz. Nemcsak a „beethoveniánusokhoz” akartam szólni, hanem egy szélesebb publikumhoz. A forgatókönyv vége melodrámaivá vált, túl lassú a haldoklás. A film végső verziójából ezért húsz percet kivágtam. Mert úgy tűnt volna, Beethoven azért hal meg, mert a közönség elutasította a fúgáit. Ez nem igaz, nagyon is tisztában volt vele, mennyit érnek ezek a művei. Itt már arról a művészről beszélünk, aki nem alkuszik meg, a siker helyett a művészi kihívásokat választja: tovább megy a járatlan utakon, és új távlatokat nyit meg a zenében.

film.hu: Beethoven süketségén is nagy a hangsúly, hiszen ez az ő személyes tragédiája.

A.H.: Tudja, a forgatás alatt azt hittem, nekem is romlik a hallásom. Elmentem hát Varsóba egy világhírű specialistához, aki azt mondta: „Beethovent valószínűleg a szklerózis multiplex következtében sújtotta süketség. Ha ma élne, nagy eséllyel sikeresen meg tudnám operálni.” De akkor a zenéje is mennyivel más lenne! Ilyen értelemben áldás volt neki a halláskárosodás.

Ha gratulálni akarnak, azt mondják: „Igazi férfi-filmet készítettél!”
Jelenet a Beethoven árnyékában című filmből


film.hu: Könnyen visz vászonra kosztümös történeteket?

A.H.: Már második lengyel filmem is az volt. Emlékszem, tizenegy éves lehettem, amikor az általános iskolában elgondolkodtam a reinkarnáción. Egyből nagyon valóságosnak tűnt az, hogy más korokban is éltem. Úgy okoskodtam, négy másik életem is volt: az egyik az antikvitás idején, Julius Caesar korában, a másik a reneszánsz Itáliájában, ahol közeli barátja voltam Leonardo Da Vinci-nek, talán még a szeretője is, aztán a 19. századi viktoriánus kort éreztem nagyon erősen, konkrétan Franciaországot, s végül a második világháború ideje tűnt az utolsó testet öltésemnek, azt megelőzően, hogy a világháború után megszülettem mostani önmagamként. A múlt tehát mindig az életem részét képezte. Persze nehezebb kosztümös filmet forgatni, mert nem mozgathatja az ember olyan szabadon a kameráját, ezért az agresszivitásomról bizonyos mértékig le kell mondanom, mert meg vagyok kötve.

Zsenik nyomában

film.hu: Beethoven-filmje párhuzamokat kínál a Teljes napfogyatkozás-sal, amely szintén a társadalomba maradéktalanul beilleszkedni képtelen (és azt nem is akaró) zseni esetét dolgozza fel.

A.H.: Még szép, hogy érdekel a téma, mert jómagam szintén hatalmas zseni vagyok! (nevet) A Teljes napfogyatkozás (1995) fogadtatása katasztrofális volt, különösen itt, San Sebastiánban, amikor a versenyben vetítettük. Azt várták az emberek, hogy Rimbaud és Verlaine művészete is benne lesz a filmben. Christopher Hampton koncepciója az volt, hogy a költészet teljes egészében maradjon ki a sztoriból, mert az annyira kötődik a nyelvhez magához, a franciához, a film viszont angolul forgott, és ehelyett arról szólt, hogyan ütközik össze két különböző életfelfogás. A Beethoven-filmben végre meg tudom mutatni a művészetét. Mert hiába volt megalomán, magányos, kötekedő, kibírhatatlan, élete esszenciáját a kreatív géniusza jelentette. A zenéje. Az a fajta ember izgat, aki nem fél átlépni a határokat. A transzgresszív figurák. Előre nyomulnak az ismeretlenbe, mert hajtja őket valami. És talán meg is égetik magukat eközben. Nem csak a művészet területén foglalkoztat ez a jelenség. Említett második lengyel filmem (Robbanásveszély, 1980) szintén ebbe a vonalba tartozik: a történelem első terroristáiról szólt.

film.hu: Ön is maga mögött hagyott egy határt. Lengyelországét.

A.H.: Külföldön voltam, amikor a dolgok rosszra fordultak 1981-ben (Jaruzelski kihirdette a szükségállapotot – K.L.). Nem arról van szó, hogy azért hagytam el az országot, mert nem illettem be a társadalomba. Egyszerűen nem tudtam hazamenni. Később, ahogy halogattam a döntést, egyre nehezebbnek tűnt a hazatérés gondolata, mert a lengyel mozinak addigra leáldozott. Ma sem a legvendégszeretőbb közeg. Sosem akartam egy kultuszminiszter és néhány tévés főnök döntéseitől függeni. Akkor már inkább a nemzetközi terepen mozgok, ahol a nagy stúdiók hülyeségeivel kell megküzdenem, de még így is sokkal több lehetőségem van.

film.hu: Személyes indíttatásúnak vélhetjük azt, hogy Diane Kruger szerepén keresztül a női alkotók lekezeléséről is beszél?

A.H.: Nem sok minden változott e téren. Ha kollégáim, barátaim gratulálni akarnak, mindig azt mondják: „Igazi férfi-filmet készítettél!” Ezt tartják ők bóknak! (nevet) Megfigyeltem, hogy a többség sokkal elnézőbb a rendezőkkel szemben, mint a rendezőnőkkel.

Hatszáz kameraállásból forgattunk a három nap alatt!
Jelenet a Beethoven árnyékában című filmből


film.hu:Nemzetközi életet él. Könnyű volt ezt az életstílust felvennie?

A.H.: Súlyos árat fizettem ezért. Személyes és szakmai szinten egyaránt. Nincs ugyanis körülöttem olyan lobbizó csoport, ami szükségszerűen kialakul egy rendező körül a hazájában. Csillagjegyemből kiindulva, a magányos Nyilas mintapéldája vagyok. De ez legalább érdekes perspektívát nyújt az életre. Lengyelország a hazám, és jobban elkeseredem, ha ott van valami politikai malőr (például manapság), mint Bush bármely ballépésén. Ilyen értelemben patrióta vagyok. De sosem tudtam lengyel szemmel nézni a világot, azt mindig túl szűknek éreztem. Nem arról van szó, hogy mindent a magasból kell nézni, globálisan, elég ha a saját ablakodból tekintesz a világra, akkor is mindent tudhatsz az emberi sors összetettségéről. A nemzetközi életmód segít abban, hogy megértsük a különféle embereket, és első kézből lássuk az igazán nagy különbségeket. Sosem érdekelt, milyen országból, milyen társadalmi rétegből, vallási csoportból származnak az emberek, vagy hogy milyen a szexuális beállítottságuk. A lényeg másutt van.

film.hu:Milyen állampolgár most?

A.H.: Lengyel és francia útlevelem is van, meg amerikai zöld kártyám.

film.hu:Beethoven azt mondja a filmben: „Az én vallásom a magány.” És az öné?

A.H.: Nekem is nagyjából ugyanez. Mi, lengyel filmrendezők, nagyon jól összetartottunk. A nálunk idősebb Wajdával is jóban voltunk. Bizalommal teli légkör uralkodott közöttünk, amelyet az együttműködés és az egymás munkájára való odafigyelés jellemzett. Sokan barátok és alkotótársak voltunk egyszerre. Lehetetlenség ma ezt kialakítani, és nagy hiányát érzem. Krzysztof Kieslowski a legizgalmasabb és leghűségesebb barát volt, akivel valaha találkoztam ebben az életemben. A szabadságban is hiszek! De ez olyan vallás, amit meglehetősen nehéz gyakorolni manapság.