A hét első napja azoknak nyújthat vigaszt, akik lecsúsztak a 4. Magyar Filmhét nagyjátékfilmes mezőnyének – szerintünk – egyik legfontosabb darabjáról, Az állampolgárról, amely teltházzal ment a Corvinban megrendezett éves mustrán. Vranik Roland drámája mellett a szekció egy másik versenyzője is képernyőre kerül: Nae Caranfil román-bolgár-magyar koprodukcióban készült moziját, a 6,9 a Richter-skálánt is pótolhatják az érdeklődők. Egy korábbi cikkünkben Caranfil posztmodern musicalként aposztrofált munkája a kortárs román mozi talán egyetlen igazi zsánerfilmesének ég helyett földet rengető, helyenként abszurdba forduló vígjátéka, középpontjában a főszereplő földrengésektől való irracionális félelmével.

6,9 a Richter skálán (Nae Caranfil, 2017)

A bevezetőben említett David Lynch sem várat sokat magára, és rögtön hétfő este duplacsövűvel támad: első körben a kilencvenes évek második felének egy kimondottan nyugtalanító darabja, a kettéhasadt tudatot a Lynchtől megszokottnál is közelebbről vizsgáló Útvesztőben kerül műsorra, melyet a rendező első nagyjátékfilmje, az 1977-ben kelt Radírfej követ az alkotó családalapítással kapcsolatos, poszt-indusztriális környezetben megjelenített rémálmainak lenyomataként.

A keddi napra (hazai produkció hiján) a 2016-os Titanic Filmfesztiválon bemutatott, majd kellemes meglepetésként országos moziforgalmazásba is került, a neowesternt horrorisztikus elemekkel fűszerező Csontok és skalpok megtekintését javasoljuk, amelyben egy vadnyugati kisváros lakossága kénytelen szembenézni a közeli barlangokban tanyát verő indián törzzsel együtt megjelenő borzalmakkal. Kedden a 80-as évek VHS-korszaka CGI-tól mentes akciófilmjeinek egyik legnagyobb klasszikusa, a Kommandó is képernyőre kerül, főszerepben az osztrák testépítőből Kalifornia állam kormányzójává avanzsált Arnold Schwarzenegerrel, akitől megtudhatjuk: hogyan viselkedik egy igazi férfi, ha valaki szemtelenkedi mer a családjával.

Csontok és skalpok (S. Craig Zahler, 2015)

A szerda délelőtti matinét Várkonyi Gábor 1978-as tévéjátéka, A fürdőigazgató biztosítja, olyan, nagyszerű színészeket felvonultatva, mint a nevesincs vidéki városka fürdőkombinátjából nyereséges vállalkozást faragó igazgatót alakító Garas Dezső, a kávéfőzésre szakosodott titkárnőt játszó Tábori Nóra, vagy a fürdő működtetésének vizsgálata okán a helyszínre érkező hatalmasság szerepében megjelenő Bodrogi Gyula. Este aztán megint nemzetközi vízekre evezünk: Danny Boyle 1996-ban megjelent, a drogfilmek populáris vonalát erősítő Trainspottingjának bő húsz évvel későbbi folytatásából, a tavalyi mozipremier után már a tévében sugárzott T2-ből megtudhatjuk, hogy alakult a négy, edinborough-i srác sorsa, miután Renton (Ewan McGregor) köddé vált a közösen megszerzett pénz tetemes részével együtt.

Csütörtökre a Duna tévé szállítja a Meseautó Kabay Barna-féle újragondolását, majd Rényi Tamás drámája, a két, együtt induló, majd teljesen más pályát befutó bokszoló történetét elmesélő K.O. következik, amelyben a sors hosszú évek után egy végtelenül izgalmas szituációban hozza újra össze a főszereplőket. A film erős képi világa Zsombolyai János kamerájának (illetve szemének) köszönhető, a két bokszoló szerepében pedig Cserhalmi Györgyöt és Juhász Jácintot láthatjuk.

Valami Amerika 2 (Herendi Gábor, 2008)

A Valami Amerika 3 hullámait meglovagoló Herendi-maraton pénteken rajtol a trilógia első részével, és még aznap este folytatódik a harmadik etap werkfilmjének műsorra tűzésével. A folyamatos krízismenedzsmentet folytató Tamás, Ákos és András sorsának további alakulását bemutató második részre vasárnap estig kell várnunk, ekkor viszont azok a Herendi-rajongók is örülhetnek, akik a rendező más munkáit is szívesen fogyasztják: a Valami Amerika első két része közötti időszakban forgatott Magyar vándorhoz csak át kell kapcsolniuk egy másik csatornára.

A péntekhez visszatérve: Gauder Áron animációja, a Nyócker is műsorra kerül, benne a főváros nyolcadik kerülete alatt képződő hatalmas olajmezővel, amiből a történet főhősei óriási vagyont produkálnak, lehetőséget teremtve ezzel álmaik megvalósítására. Ez kinek egy arany Rolex, kinek egy Rambo-összes DVD-szett, díszdobozban. Gauder munkájához hasonlóan roma szereplők töltik meg élettel az egy évvel később készült Szőke kólát, Barnóczky Ákos nagyjátékfilmjét is, amelyet vasárnap este láthatunk a TV2-n.

Tiszta szívvel (Till Attila, 2016)

Szombat este vetítik 2016 egyik legsikeresebb magyar filmjét, a Till Attila nevéhez fűződő, egy kerekesszékbe kényszerült profi bűnöző (Thuróczy Szabolcs) és amatőr segítői (Fenyvesi Zoltán és Fekete Ádám) kalandos együttműködését bemutató Tiszta szívvelt, amelyről ezt is írtuk korábbi kritikánkban: „Legfőképp fekete komédiaként, bizarr bohózatként ütős ez a film, köszönhetően a szereplők improvizatív (bevallottan gyakorta rögtönzött) és életszerű humorának, valamint Fenyvesi és Fekete önironikus alakításainak.” (Az egyik amatőr szereplővel, az egyébként dramaturgként vagy íróként is aktív Fekete Ádámmal nemrég beszélgettünk.)

A hét harmadik Lynch-mozija is a szombat estét színesíti: a Twin Peaks: Tűz, jöjj velem! a 90-es évek legelején nálunk is vetített kultsorozat, a tavaly, 25 éves várakozás után egy igen erős harmadik évaddal megtoldott Twin Peaks előzményfilmje, az amerikai kisváros életét felkavaró gyilkosság áldozata, Laura Palmer utolsó napjairól. És aki a múlt héten lemeradt volna róla, az a magyar filmművészet egyik ékkővével, Bódy Gábor Nárcisz és Psychéjével zárhatja a hetet, melyet az M5 műsorán tekinthetünk meg.

Nárcisz és Psyché (Bódy Gábor, 1980)

február 12., hétfő

Az állampolgár (Vranik Roland, 2017) / HBO2, 14:45

Útvesztőben (David Lynch, 1997) / Cinemax, 20:00

Radírfej (David Lynch, 1977) / Cinemax2, 23:00

6,9 a Richter-skálán (Nae Caranfil, 2017) / HBO, 01:50

február 13., kedd

Kommandó (Mark L. Lester, 1985) / Mozi+, 19:00

Csontok és skalpok (S. Craig Zahler, 2015) / HBO2, 21:15

február 14., szerda

A fürdőigazgató (Várkonyi Gábor, 1978) / Duna World, 11:40

T2 Trainspotting (Danny Boyle, 2017) / HBO, 02:15

február 15., csütörtök

Meseautó (Kabay Barna, 2000) / Duna, 22:25

K.O. (Rényi Tamás, 1977) / Duna, 00:10

február 16., péntek

Valami Amerika (Herendi Gábor, 2002) / AMC, 15:35

Így készült: Valami Amerika 3 / Mozi+, 23:00

Nyócker (Gauder Áron, 2004) / Filmcafe, 23:25

február 17., szombat

Tiszta szívvel (Till Attila, 2016) / Cinemax, 20:50

Twin Peaks: Tűz, jöjj velem! (David Lynch, 1992) / Cinemax2, 01:25

február 18., vasárnap

Magyar vándor (Herendi Gábor, 2004) / AMC, 19:50

Valami Amerika 2 (Herendi Gábor, 2008) / TV2, 20:55

Nárcisz és Psyché (Bódy Gábor, 1980) / M5, 22:35

Szőke kóla (Barnóczky Ákos, 2005) / TV2, 23:25

Címlapon: Valami Amerika (Herendi Gábor, 2002)