Szirmai Márton: Hogy a hazai politikai elit őszintétlen gesztusairól, az értelmes beszéd és a vitakultúra teljes hiányáról szatirikusan tudok csak beszélni, gondolom, a lényemből fakad, nem vagyok radikális alkat. Egy hónapja még hezitáltam, hogy Hitchcock Elbűvölve című filmjének álomjelenetét idézzük-e meg, amiben a magyar választó álmában jelent volna meg a politikus, vagy mini-musicalt forgassak le, amelyben egy képviselő az aznapi századik igen gomb megnyomásánál dalra perdülve meghasonul. Végül egy videó döntött, amit most februárban tettek ki a netre Félix Baumgartner korábbi sztratoszféra-ugrásáról. Ennek a videónak az első egy perce egy fekete-fehér archív jelenet, egy ötven évvel ezelőtti rekordkísérlet, amelyben beöltöztetik az akkori rekordert egy védőruhába. Azt hiszem ez a kép adta az ihletet, meg is idéztük a filmben. Mindhárom tervről beszélgettem Pálos Gyurival és Tóth Barnával, és az ő véleményük is sokat számított.
Filmhu: A kisfilm a régi filmhíradók stílusában készült – könnyebb volt így elmesélni ezt a történetet? Egyáltalán milyen érvek szóltak a híradóstílus mellett?
Sz.M.: Érv az is, hogy a munka mellett nincs sok időm arra, hogy hobbiból filmezzek. Tehát eleve úgy kell megírni a könyvet és dönteni a formanyelv mellett, hogy az gyorsan megvalósítható legyen. A klasszikus filmhíradó ugyan hordoz egy sajátos jelentésréteget, hiszen ma már sokszor megmosolyogató propagandaanyagként él az emlékezetünkben, különösen a hanghordozás, a nyelvezet és a didaktikus képek miatt, de ha a mai köztévében nézek meg egy híradót, rájövök, hogy az a korszak egy kreatív kísérleti terep volt ahhoz képest, ami ma van. Úgyhogy érvényes formának tűnt.
A politika és a közmédia hírrészlege egymást zülleszti teljesen abszurd mélységekbe. Tíz éve nem éreztem volna annyira érvényesnek ezt a formanyelvet, mint most. És persze, természetesen ez egy kísérleti műfaj, amiben szabad kezet kaphatott minden alkotótárs: Pirisi László – aki a 11 percnyi zenét szerezte –, végre lubickolhatott a műfajokban, Falvay Miklóstól – aki bár már elképesztő profi kompozitőr – hallottam, hogy inspirálta az anyag, és szerintem Anger Zsoltot sem látni gyakran burleszk szerepben. Pálos Gyuriból is szokásosan jó ötleteket hozott elő a műfaj. Az egész ministáb fantasztikus emberekből áll, cél volt az is, hogy az elmúlt két hét felszabadultan teljen.
AZ EXPEDÍCIÓ from szirmai on Vimeo.
Filmhu: A filmbeli politikus Chaplinhez hasonlóan csetlik-botlik a nagy magyar valóságban. Szereted a burleszket, volt olyan mű, amely inspirált, vagy amiből meríteni tudtál a forgatókönyv megírásakor és a rendezésnél?
Sz.M.: Közel állnak hozzám Joeszeliani, Tati, Buster Keaton filmjei, a távolságtartó, mégis tűpontos társadalomkritikái, de az alkotás, amit a forgatás előtt többször újranéztem, Woody Allen Zeligje volt. Van is egy kép, ami egy az egyben koppintás a filmjéből. A Zeligben a mester nagyon kevés kelléket, eszközt használt az illúzió megteremtéséhez, és ez adott bátorságot ahhoz, hogy mi is lazán, a csupasz fal elé vagy az utcára pár kelléket odatéve, a szövegre és a színészi játékra bízva meséljünk el valamit.
Filmhu: A filmet Máté Gábor narrálja, hangja azonban sokáig szinte teljesen felismerhetetlen, hiszen a régi kommunista híradók stílusában tálalja a történteket. Már az elején tudtad, hogy Az expedíciót csak ebben a stílusban lehet elmesélni, vagy menet közben alakult ez így?
Sz.M.: Leginkább a tekintetben voltam bizonytalan, hogy mennyire híradó, és mennyire játékfilm az, amit forgatunk. Sok hanganyagot töltöttem le a netről, amiket felgyorsítva hallgattam vissza, kerestem benne a perspektívát és a finom iróniát. Nagyon örülök végül, hogy Máté Gáborra esett a választás és hogy elvállalta. Talán egyetlen hasznos instrukcióm az volt számára (a sok haszontalan mellett), hogy azt kértem tőle, képzeljen feszített mosolyt az arcára, miközben egyszerre érzelemmentesen, mégis fennkölt módon mondja a szöveget.
Szemtől szemben Anger Zsolttal (fotó: Békési Gábor)
Filmhu: Anger Zsolttal már a Szalontüdőben együtt dolgoztatok. Milyen volt újra rendezni őt?
Sz.M.: Zsolt szerintem az egyik legjobb férfi színész ma Magyarországon. Nehézsúlyú játékos, maga is rendezői vénával megáldva, nála inkább csak jelzőlámpaként működtem azokban az esetekben, ha valamit soknak, vagy lassúnak éreztem a film ritmusa vagy műfaja miatt. Külön jólesik, hogy bízott bennem és Gyuriban, mert azért ez a film mégiscsak egy marhaság, és ő viszi vásárra a bőrét, vagyis az arcát.
Filmhu: A forgatás során mi volt számodra a legemlékezetesebb jelenet?
Sz.M.: A legemlékezetesebb egy fel nem vett jelenet volt. Hétvégén egy totálisan üres nagy közpark parkolójában vettük volna fel Zsoltot, ahogy egyedül mászkál a puszta közepén a fényképezőnk előtt, mikor a semmiből feltűnt egy biztonsági őr, és engedélyt kért. Abszurdabb volt ez, mint a filmünk. Maga sem tudta, pontosan miért kell engedélyt kérnie, de érezte, hogy így vasárnap délután neki ez feladata. Mivel az energiákat ilyenkor a filmbe kell ölni, vita nélkül továbbálltunk. Amire viszont büszke vagyok, hogy a stáb minden forgató tagját sikerült apró szerepbe betenni. Még kellékesünket, Annát is, hosszas rábeszéléssel, ő játssza a szexi rendőrnőt.
A rendező a forgatás szünetében (fotó: Jakab Veronika)
Filmhu: Milyen költségvetéssel dolgozhattatok?
Sz.M.: A szereplők és a stábtagok honorárium nélkül segítették a filmet, mindenki szívességből jött. Tóth Barna cége, a Tadam Film vállalta azokat a kiadásokat, amik ilyenkor azért még egy no-budget forgatáson is felmerülnek (kaja, utazás, bérleti díjak, jelmez, kellék, tárhely bérlés, stb.) Ebbe a filmbe mindenki csak beletett, tehetséget, időt, munkát, helyszínt. De sok mű készül most így, ezért nem jutna eszembe panaszkodni. Sőt, klassz érzés az, hogy az a 70 ember, aki a stáblistán van, első szóra benne volt a játékban.
Filmhu: A film bemutatását tudatosan időzítetted a választások elé? Jobban felkapják az emberek a fejüket erre a témára a kampány finisében? Kedvez a jelenlegi politikai helyzet az abszurdnak?
Sz.M.: Persze a választás az apropó. Ahogy most sokan mások is alkotnak klipet, filmet erre az alkalomra. Ez inspiráló pár hét. Az viszont, hogy a pártpolitikán felülemelkedve beszélünk közéleti kérdésekről, a Minimálban a középosztály lecsúszásáról, Az expedícióban a politikai elit és a valóság közt mélyülő szakadékról, talán kicsit nehezíti a befogadást. De ez ízlés dolga, nekem ehhez még mindig több gusztusom van.
