Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat és a Csokonai Művelődési Központ harmadik alkalommal hirdetett pályázatot fiatal magyar filmkészítők számára, amelynek mottója: Miért szeretek élni? volt. A pályázatra két fordulóban több mint 70 forgatókönyv érkezett, amelyeket szakértő zsűri bírált el: az elnök Sándor Pál Kossuth-díjas filmrendező volt, a tagok pedig Bezerédi Zoltán Kossuth-díjas színművész, rendező; Petrányi Viktória producer; László Tamás polgármester és Libor Anita filmes szakújságíró, a filmhu munkatársa. A zsűri tizenhárom alkotóval személyesen is konzultált, majd meghozta döntését, amelynek értelmében a rendelkezésre álló 4 millió forintból 4 kisjátékfilm készülhet el.

Kerékgyártó Yvonne filmterve kapta a legnagyobb összegű támogatást: a Marika nem cica! című filmterv egy postán játszódik, ahol az alkalmazottaknak cicajelmezben kell dolgozniuk, ám a dolgozók fellázadnak a rendelkezés ellen - az abszurd filmhez az alkotó zenés zárlatot tervez.

Szirmai Márton szintén groteszk formát választott: a napi 400 forintból élő kisnyugdíjasok életét sportközvetítés formájában dolgozza fel, hogy rámutasson a helyzetük totális ellentmondásosságára.

Az újonc Kölcsey-Gyurkó Leventét édesanyja szülőfaluja és élményei ihlették meg: a Gömbakác című film a hétköznapi csoda lehetőségéről szól, ami ezúttal a hittanóra után rejtélyesen megjelenő selyemcukrok formájában jelenik meg.

A szintén kezdő Szentpéteri Áron a felnőttéválás egy jellegzetes epizódját dolgozza fel, amikor az önállósodni készülő férfiember szembenéz a rettegett ellenséggel, a mosógéppel, és bár a csatát elveszti, a háborút azonban mindenképpen megnyeri.

forgatokonyv csmk 023 500

Az elfogadott forgatókönyvek alapján videotechnikával készült filmek teljes gyártási költségét külön szerződésben szabályozott keretek között és módon, a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzata, a Csokonai Művelődési Központ közreműködésével biztosítja, és elengedhetetlen szakmai segítséget nyújt a Laokoon Film csapata is.

Az elkészült filmek 2013. november 15-én a Rákospalotai Mozi -IV. Rövidfilm Szemle nyitófilmjeként kerül/kerülnek bemutatásra.

A Rákospalotai Rövidfilmszemléhez kapcsolódóan forgatókönyv- pályázat kiírására először 2011 májusában került sor, akkor még csak hat munka érkezett - ekkor készült Szirmai Márton Legenda című kisfilmje, amely a mozik műsorán is szerepelt, valamint a Lőrincz Nándor - Nagy Bálint duó 180/100 című munkája, amelyet a Szarajevói Filmfesztivál meghívott a versenyprogramjába. 2012-ben már több mint 30 pályamunkából válogatott a zsűri, végül három film készült el: Tóth Barnabás Újratervezés című munkája egy idős házaspár életét mutatja be autózásaikon keresztül - a film a legjobb kisjátékfilm díját nyerte a Filmkritikusi Szakosztálytól, és a Friss Hús minifesztiválon is közönségdíjas lett. Az ELTE Filmszakán tanuló Bouandel Doraya Kanapé címmel készített filmet, Lakos Nóra Nagyanyám köldöke című filmje egy Cserna-Szabó András novellájából készült gasztronómiai megközelítésű családtörténet.