Mindenekelőtt késlekedés nélkül cáfolom Art Spiegelman, Pulitzer-díjas Maus-könyvéről szóló írásom zolai címét. Vaskos közhellyel: noha szervezett – előre kitervelt – gyilkolásra kizárólag az ember képes, a brutális tettekre leggyakrabban használt jelzőnk mégis az „állati”, és/vagy az „embertelen”. A másokra mért-mérendő szenvedés módszeres kidolgozásakor, és az ahhoz „illeszkedő” ideológia legyártásakor, az emberi leleményesség határtalan. Spiegelman, az 1948-as, New York-i születésű comics-zseni vajon nem volt-e kegyes „hozzánk”, mikor holokauszt-képregényében egér (zsidó), macska (német, náci), disznó (lengyel), kutya (amerikai), béka (francia) „bőrbe” bújtatta az „isteni” teremtményt? Állati fej, emberi test.
A – magyar nyelven először 1990-ben, a Napra-forgó Kiadónál publikált – Maus legabszurdabb, mindemellett legújszerűbb művészi eszköze talán mégsem az Aesopustól és Orwell Állatfarmjából ismert (el) „állatiasítás”, sőt, nem is a választott, elsőre mellbevágó, forma – azaz a fekete-fehér, „expresszionista” képregény. Mersich Gábor, a februári Filmvilágban közölt, kitűnő dolgozatában megjegyzi: Spiegelman részint a „’60-as évek underground képregényeinek… hatására, és egyfajta terápiaként kezdett el rajzolni.” (Kiemelés: tőlem.) Beck András – ÉS-ben megjelent – kritikájában a Szerző kérdésföltevéseit tartja a leglényegesebbnek.
A mentálisan érzékeny, anyja öngyilkossága után pszichiátriai kezelés alatt álló Spiegelman (lásd: az I. kötet, Ötödik fejezetében „A Pokol Bolygó rabja – Esettanulmány”-t) számára a megértés egyet jelent a tabuk ledöntésével. Alapgesztusa: Döntsd a tabut – ne siránkozz! Az igazságkeresés azonban elválaszthatatlan a kíméletlenségtől. A Maus-ról szóló recenziók majd’ mindegyikében utalnak rá: Spiegelman (saját szavait idézve) úgy ábrázolja egérré változtatott apját, Vladek Spiegelmant, mint egy „zsugori öreg zsidóról rajzolt rasszista karikatúra”. Csakhogy a kegyetlen, önző rajzoló önmagával sem bánik kesztyűs kézzel. Félreérthetetlenné teszi, (anti)-hősénél tett látogatásaikor sosem a gyermeki szeretet, aggodalom vezette, hanem majdani könyve megírásának szándéka; és ezt egy pillanatra sem tévesztette szem elől.
A Fiú - Art(ie) - apjának halállal-rettegéssel szegélyezett útja Lengyelországon keresztül vezet Auschwitzon, Dachaun át az Új Hazáig, New Yorkig – ahol, tudjuk, nem nyeri el a békét. Vladek Spiegelman - elvileg - „túlélő”. A Maus az ő „túlélési” taktikájának, stratégiájának válogatott gyűjteménye. Már a kezdet sokat sejtető: Vladek ügyesen beházasodik egy gazdag gyáros családjába; elveszi az okos, ám nem éppen szemrevaló, rendkívül érzékeny pszichéjű Anját. Ezen - és az ezt megelőző - időszak emblematikus képkockája, amelyen Spiegelman a sármos hódítót („A Sejk”) Rudolf Valentinóként láttatja. Ez a fajta „valentinós” könnyedség, leleményesség, gátlástalanság, de tagadhatatlan heroizmus menti meg majd Vladek Spiegelmant és önpusztító feleségét a nácik halálgépezetétől.
A Maus - mint holokauszt-történet - számomra legeredetibb művészi megoldása, hogy a túlélő hétköznapjaiban fölfedezi, megmutatja az abszurditást, a borzalmat. Amikor Art Spiegelman (kommentár, reflektálás nélkül) lerajzolja, apja hogyan kutat fémhuzalok után a kukákban, teszi félre újrafölhasználás céljából a tea-zacskókat, szökik be a Pines Hotelba ingyen táncórára, bingóra, szaunára, hogyan szállítja vissza az üzletbe a megvásárolt élelmiszer-maradékokat, miközben szüntelen attól retteg, élettársa „kisemmizi”, ezzel a gesztussal kétségessé teszi, lehetséges-e „túlélő”-ről beszélni Auschwitz kapcsán. Túl lehet(ett)-e élni a holokausztot. Art Spiegelman válasza: egyértelmű nem. A Mausban a „szabadság” nem jár fölszabadulással. Az Új Világ - mondhatni, a második élet - a „túlélő” számára élhetetlennek bizonyul. A Kertész Imre Nobel-díjas regényét, a Sorstalanságot ismerő olvasók nagyvonalúan-elhamarkodottan legyinthetnek, mondván: Kertész - Spiegelman előtt több mint egy évtizeddel - megosztotta velünk ezt a fölismerést. Csakhogy Spiegelman nem szépirodalmi művet alkotott, hanem az amerikai popkultúra legnépszerűbb-legismertebb műfaját, a képregényt (comics) választotta kifejezési eszközéül. Így mutatja meg, milyen „fess”-nek lenni Auschwitzban (lásd: Kertésznél a haláltábor „boldogság”-a), milyen elveszettnek lenni a „Nagy Almá”-ban.
Az Ulpius-Ház Könyvkiadó ez év elején megjelentetett - igen ízlésesen „piárolt” - A teljes Mausa rendkívül invenciózus, „európai” produkció. A könyv borítója, tipográfiája igényes, átgondolt, a fordító, Feig András, meggyőző munkát végzett. A magyar könyvkiadás jelenlegi állapotát tekintve, külön megemlítendő a papír minősége. Mindez, együtt, még dicséretesebbé teszi a Kiadó vállalását: tizenöt év után újra publikálni Spiegelman alapművét, ráadásul két évvel az angol kiadás - Penguin Books - után a teljes-verziót „dobva” piacra.
Art Spiegelman: A teljes Maus
Ulpius –Ház Könyvkiadó, 2005. Fordította: Feig András. 296 oldal, 2980 Ft.
