Már a Tháliában játszott feldolgozás is kortárs hazai közegbe helyezte az 1897-ben megjelent, egy orosz falusi udvarházban játszódó Ványa bácsit. A csehovi hangulatot ráadásul a rendszerváltás korabeli vidéki Magyarországra emelték át, ami jól rímelt arra, mi történt itthon a kilencvenes évek elején: a szereplők elérhetetlen álmokat kergetnek, akárcsak akkor a magyarok, akikre hirtelen rászakadt a demokrácia és azt hitték, minden lehetséges.
Az eredeti történet magját, a karaktereket és a legfontosabb fordulatokat Fazakas Péter és a forgatókönyvet jegyző Somogyi György is tovább vitték a filmjükbe. Alapvetően a Ványa bácsi – Buborékkeringő is egy vidék-város ellentétre kihegyezett, egzisztencialista drámába oltott szerelmi sokszöget bont ki, amit külsőségeit illetően maibbá, néhol „kortárs színházassá” tettek.
A helyszín egy szarvasmarhatelep, a Vojnár-birtok, ahol egészen békésen él egymás mellett Iván (Görög László), az ő testvére, Mária (Csarnóy Zsuzsa), egy Rozália nevű öreg dajka (Molnár Piroska) és a tinédzser Szonja (Martos Hanga), aki Iván unokahúga. A birtokon gyakori vendég Doktor, a macsó állatorvos (Szabó Győző) és ott van még a patásokat gondozó Csimi (Bede-Fazekas Szabolcs) is, aki kék kézi szintetizátorával bárkinek elhúzza a nótáját.
Fotó: Megafilm
Ezt az idillt forgatja fel Iván volt sógora, a pökhendi városi értelmiségi Jakab (Szervét Tibor). Mivel elfogy a pénze (egyébként a falusi turizmus fellendítésén ügyködő Ivánék tartják el őt a birtok bevételeiből), ezért Jakab fiatal feleségével, Lénával (Czakó Julianna) a vidéki birtokra látogat, hogy itt éljenek, amíg nem lesznek képesek finanszírozni a fővárosi életüket. Ám a házaspár érkezése több oldalról is felkavarja az állóvizet. Lénára Iván és Doktor is szemet vetnek, miközben az állatorvos iránt a felnőttkor küszöbén álló Szonja táplál plátói érzéseket. A szerelmi sokszög mellett az Iván és Jakab között kibontakozó konfliktus görgeti előre a történetet, aminek csúcspontján természetesen eldördül a híres „csehovi puska” is.
Bár Fazakas feldolgozása papíron a kilencvenes évek Magyarországán játszódik, ezt a film csak annyiban aknázza ki, hogy néha analóg tárgyak bukkannak fel a háttérben és a szereplők kezében nincs mobiltelefon. Szonja például walkmant használ és kézzel ír naplót, míg Jakab egy stílusos írógépen dolgozik a „nagy művén.” Azon a művön, ami egyébként rettenetesen pongyola és maga Iván csodálkozik rá arra, hogy az elit kultúrember szerepében páváskodó ex-sógora valójában jóval kevésbé tehetséges, mint az eddig gondolta.
„Én büszke voltam rá, meg a tudományára, csakis érte éltem, érte lélegeztem! Mindent zseniálisnak tartottam, amit írt és kinyilatkoztatott... És most, istenem? Most, hogy nyugalomba vonult, most látszik meg életének egész eredménye: nem marad utána egy oldalnyi mű sem, teljesen ismeretlen - senki! Szappanbuborék! Hogy becsaptak... Látom, milyen ostobán becsaptak…” – fakad ki a címszereplő az eredeti színműben. Ez a szembesülés adja a történet kulcsmozzanatát és vélhetően ebből az idézetből akadhatott be az új filmváltozat alkotóinak a buborék-motívum is, ami gyakran áttételesen ugyan, de végigkíséri a filmet.
Fotó: Megafilm
Fazakas arra hegyezi ki az adaptációt, hogy ez a nyolc kulcsszereplő meg van rekedve a saját életében, egyikük sem ott van, ahol feltétlenül szeretne lenni, sőt, gyakran azt sem tudják, pontosan mitől lehetnének boldogok. „Elfogadod, hogy egy mellékszereplő vagy a saját életedben” – fakad ki Léna az egyik jelenetben, mikor Szonja a házasságáról kérdezi. Valójában a Ványa bácsi - Buborékkeringő alakjai mindannyian mellékszereplők a saját életükben. És mivel ezek a karakterek önmagukkal sincsenek kibékülve, így egymással is kevésbé értenek szót, csak céltalanul lebegnek a maguk kis világában, akár a buborékok. Ezt a lebegést a mindig nagyszerű Dévényi Zoltán operatőr (Déva, Hat hét, Lefkovicsék gyászolnak) légies, kimódolt kameramozgásokkal érzékelteti. Gyakran használnak kránt és dolly-t, a kamera így szinte folyamatosan mozgásban van a szereplők körül.
Ezek a megoldások a legtöbbször szervesen épülnek be a filmbe, máskor viszont, például Léna és a Doktor ösztönvezérelt veszekedés-jelenetében már túlhasználtnak hatnak. A szilárd alapokon nyugvó vizuális koncepció azonban többször is remekül működik, leglátványosabban akkor, amikor Fazakas a lovak közé dobja a gyeplőt és elkezd kacérkodni az igazán elborult, posztmodern megközelítéssel. Ez elsősorban az éneklős jeleneteknél érhető tetten: Léna és Szonja egy szürkemarha-koponyákból készített csillár alatt táncolnak a vörös neonfényben az Apostol Eladó, kiadó most a szívem című örökzöldjére, máskor pedig Doktor fakad dalra: „Suttyó vagyok…” kezdetű rögtönzött szerzeménye alá Csimi biztosítja a zenei alapot a kék szintijén.
A kellemesen elszállt megoldások sorát gyarapítja a körömlakkos Mátrix-utalás (Szonjának egy kék és egy piros lakkot kínál fel Léna, és a kultfilm híres „maradsz az álomvilágban” szövege is elhangzik), a film végi FPS-nézetű lövöldözés, valamint Iván összeomlása, aki egy hatalmas szarvasmarha-fejdíszben botorkál, miután rendesen még lelőni sem tudta volt sógorát. Sőt, az is egészen érdekes ötlet, hogy Szabó Győzőt egyértelműen Nathan Drake-nek öltöztették az Uncharted című videojátékból, tetőlámpás terepjárójával pedig úgy járja a magyar vidéket, mintha csak egy Amerikából hazaszakadt nagybácsi lenne.
A Ványa bácsi – Buborékkeringő tehát tele van izgalmas ötletekkel, azonban ezekből nem épül fel egy egységes világ. Valcz Gábor látványtervező és csapata ügyesen emelik ki a Vojnár-birtokot térből és időből, ezzel azonban gyengítik is az adaptációnak a ‘90-es évek Magyarországára vonatkozó áthallásait. Ezzel együtt a már említett ötletek is inkább csak önálló gegekként működnek, a film pedig összességében eldöntetlennek érződik. Fazakasék nem állnak bele egyértelműen az elrajzolt, harsány adaptációba, így amikor nem egy-egy bizsergetően hajmeresztő ötlet dobja fel az adott jelenetet, akkor inkább egy hagyományos, régi vágású, álmosító tévéfilm hangulata sejlik fel.
Csehovot adaptálni nemcsak nehéz, de kockázatos vállalkozás is, mivel nem könnyű feltárni és érzékeltetni a látszólag sehová sem tartó párbeszédek mögött húzódó valódi jelentést és vékony a határvonal a nihil, az apátia ábrázolása és az unalom között. A Ványa bácsi – Buborékkeringő színészei közül Czakó Julianna és Szabó Győző oldják meg kimagaslóan a rájuk bízott feladatot, előbbi úgy tud kacér lenni Lénaként, hogy visz a játékába egy kis iróniát is, miközben érzékelteti a kényszerpályára szorult, elfojtásokkal teli fiatal nő szorongását. Szabó Győzőnek pedig remekül áll a macsó szerep, ráadásul ő is meg tudja ragadni a Doktor belső vívódását: vidéken ragadt, miközben érzi, hogy többre lenne hivatott, így Léna iránt táplált vonzalma is többet jelent annál, mint aminek látszik.
A Ványa bácsi – Buborékkeringő a beletörődés filmje. Ehhez remekül illenek a szürke- és szarvasmarhák, akik csendesen kérődzve figyelik, ahogyan ezek az egy helyre összeterelt érzelmi analfabéták hogyan botorkálnak a saját ösztöneiktől vezérelve, a boldogságot keresve. Ebből a szempontból feloldozásként is értelmezhető a mű befejezése és így Iván egyik utolsó mondata sem feltétlenül a keserűséget, inkább az adaptációt végig uraló, napáztatta vidéki nihilt nyomatékosítja: talán tényleg nem kell mindig mindenkinek annyira boldognak lenni.
A Ványa bácsi – Buborékkeringő elérhető a Médiaklikk felületén.
