Kevés filmes széria járt be olyan kacskaringós utat, mint a Mad Max. Kisköltségvetésű ausztrál függetlenfilmből vált a folytatással együtt a nyolcvanas évek kultikus darabjává. Ugyan a harmadik felvonás már kevésbé hozta lázba az embereket, a trilógia így is új hivatkozási ponttá, Mel Gibson pedig a korszak legnagyobb sztárjává vált. Miközben hatását szinte azonnal kifejtette a disztópikus műfaji filmekre (pl. Menekülés New Yorkból, Waterworld), a folytatások tervei évtizedekig parkolópályára kényszerültek. A pénzhiánytól a világpolitika alakulásáig a legkülönbözőbb akadályok gáncsolták el Miller törekvéseit, ám a mester ennek ellenére sosem adta fel a küzdelmet.
Közel 25 évnek kellett eltelnie, míg végül zöld utat kapott a negyedik film. A Harag útja azonban nem a korábbi filmek folytatása, hanem egy alapjaiban újratervezett univerzum első darabja lett. Új főszereplők és új szemléletmód. Miller jóelőre jelezte azt is, hogy a készülő filmben a Mel Gibsont váltó Tom Hardy mellett egy új karakter is rendkívül fontos szerephez jut Charlize Theron megformálásában. A többi, ahogy mondani szokás, már történelem.
A Harag útja minden idők egyik legjobb akciófilmje lett, amely a műfaj esszenciájához talált vissza egy döglődő és sivár hollywoodi időszakban. A kétórás film tulajdonképpen egy nagy akciófolyam, amelyben a közlésmód szinte kizárólag a képek erejére hagyatkozik. A sivatagban forgatott, többszáz kaszkadőr közreműködésével készült film teljesen szembement a CGI-mániával, a jelenetek nagy részét külső helyszíneken, egészen pontosan a Namib-sivatag kellős közepén, valódi járművek bevetésével vették fel.
A végletekig kidolgozott látványvilág, a grandiózus és elszállt díszletek, valamint a fanatikusan eltökélt Miller túlzás nélkül vizionárius rendezése mind hozzájárultak a sikerhez, ám a Harag útja talán legmeglepőbb nóvuma az volt, hogy leszámolt saját korábbi hagyományaival és női főhőst állított a macsó országúti harcos helyére a róla elnevezett filmben. Theron Furiosája berobbant a köztudatba és azonnal arra a popkulturális parnasszusra emelkedett, mint Sarah Connor vagy az Alien-filmek Ellen Ripley-je.
Mindezek ismeretében talán nem meglepő, hogy hatalmas érdeklődés, és annál is nagyobb elvárások övezték a folytatást, ahogy az sem, hogy Miller immár kizárólag Furiosára fókuszált. Mivel a Harag útja tökéletesen kerek, folytatásra nem sok lehetőséget hagyó film, egy prequel formájába csomagolt univerzum-bővítés kézenfekvő döntésnek bizonyult.
A cselekmény hosszú éveket ölel fel, Furiosa gyerekkorától egészen a Harag útja történetszálának kezdetéig vezeti el a nézőt, több nagy fejezetre tagolt formában. A film elején a még fiatal lányt a Zöld Édenből, egy háborítatlan és prosperáló világból ragadja el a tébolyult hadúr Dementus motoros bandája. Furiosa egyik kegyetlen vezető fogságából esik a másikba, miközben az évek múlsásval kíméletlen harcossá és igazi túlélővé válik, akinek legfőbb célja bosszút állni ellenségein és hazatalálni ősei földjére.
Szemlátomást az alkotók ezúttal is vegytisztán műfaji, összetettnek semmiképpen sem nevezhető, klasszikus bosszútörténetre építették a film struktúráját, és ez eleinte ismét remekül működik. A Furiosa, mégha kevésbé pörgősen, de ugyancsak az erőszak nyelvén, a fizikai összecsapásokon keresztül mesél a legjobban.
A vizualitás, a rendezés tempója, a számos hatáskeltő elem rendszerbe szervezése együttesen már-már eposzi magasságokba emeli Furiosa történetét. A lassan nyolcvanat töltő Miller pedig ezúttal is lélegzetelállító tempót diktál a kortársaknak.
A Furiosa az akciórendezés, a képi elbeszélés ünnepe, ahol a negyedórás, grandiózus léptékű, robbantásokkal és állig felfegyverzett, végletekig stilizált monster-truckokkal telepakolt szekvenciák mellett olyan jelenetek is képesek lenyűgöző feszültséget kelteni, ahol egy ember üldöz az üres sivatagban két másikat.
A snittelés, a kamera és a szereplők dinamikus mozgatása elragadóan kreatív és újszerű élményt eredményeznek. Noha jelentősen több CGI-t használ és összhatásában olykor B-filmesebb, mint a már sokat emlegetett nagy előd, de a Furiosa képes koherens egységben tartani azt az őrült ingeráradatot, amit ránk szabadít.
Millerék érezhetően többet szerettek volna üzenet és metaforák szintjén közölni, mint korábban. A Mad Max-univerzumra mindig is jellemző volt az ókori civilizációk jegyeinek házasítása futurisztikus zsánerelemekkel, ám ebben a filmben minden eddiginél kitettebb és direktebb utalásokkal von párhuzamot a mitikus múlt, saját jelenünk és az elképzelt jövő között.
Például a nemezis Dementus már neve jelentésében is hordozza a karakter legfőbb jellemvonását (az emberséget már elfelejtő új ember), miközben a név hangzása, akárcsak a karakter megjelenítése leginkább egy ókori hadúr és egy druida kombinációjára emlékeztet, akinek a harci szekerét lovak helyett három motorbicikli húzza. Dementus pedig valóban egyszerre bandavezér és vallási vezető, akit hívei fanatikusan követnek, bármire is kéri őket.
Nagy kár, hogy a karaktert megformáló Chris Hemsworth, bármennyire is érződik rajta az odaadás és az igyekezet, híján van azoknak a képességeknek, amik egy hasonló alakításhoz szükségesek lennének. Állandó modorossága és kényszeres vicceskedése kissé olyan, mintha a Marvel-univerzumból örökölt reflexeket kénytelen lenne levetkőzni. Okoz szórakoztató pillanatokat, de karizma és valódi mélység híján a karakter a felszínen reked.
Ugyanakkor ebből a karakterből is jól kiolvasható az a hozzáállás, amellyel Miller az általa megalkotott legendát és az emberiség széles körben ismert mítoszait kezeli. Egyrészt kölcsönhatásba lépteti őket, másrészt egy állítást is megfogalmaz, mi szerint ezek a történetek hírnökei és mementói a nagy civilizációs bukásoknak.
Számos bibliai utalást kapunk, például az egyik jelenetben Furiosát az apokalipszis egy lovasának nevezik, de a későbbiekben is rengeteg hasonló elem fedezhető fel. A trójai faló és a roncsderbik, Róma és a steampunk, Babilon és a posztapokaliptikus western vegyül egymással folyamatosan. Amellett, hogy megkapóan sokszínűvé teszi a történetet, Miller figyelmeztetőleg kiemeli, az emberiség ugyanazt a ciklikus történeti sémát követi végig újra és újra. Nyomasztóan elképzelhető közelségbe került az a világvége állapot, ami a Harag útjában még szimplán „kúl” volt.
Adott tehát egy rendkívül izgalmas és eklektikus világ, tele szemkápráztató akciókkal, az események kellős közepén pedig ott van Furiosa, a drámai hős. A karakter, aki annyira magával ragadta közönségét, hogy magát a franchise névadóját tette némiképp zárójelbe. Miller érezhetően igyekezett alapos, rétegzett és érzelmes sztorit építeni köré, ám pont az ebből fakadó komoly üzenet megfogalmazásának vágya okozza a film legfőbb gyengeségeit.
A Furiosa kiváló lüktetésű tempója mindig akkor akad meg és válik zavaróan komótossá, amikor a főhős érzelmi világát próbálja kibontani. Az öt fejezetre osztott cselekmény több mint tíz évet ölel fel, így a főszereplőt is több színész formálja meg. Az ambiciózus léptékek dramaturgiai szempontból már kevésbé életképesek, mint az akciók megálmodásában. Furiosa motivációi a történet előrehaladtával egyre értelmezhetetlenebbé válnak, a narratíva egyre töredezettebb lesz és logikai bukfencek, önellentmondások árnyékolják be a film egészét.
Anya Taylor-Joy ugyan méltó utódja Charlize Theronnak, és annak ellenére képes sajátjává tenni a karaktert, hogy arcát szinte minden jelenetben elfedi valami, de a szájába felületes sablondumákat adnak a forgatókönyvírók. Nagy meglepetése a filmnek azonban a gyerek Furiosát megformáló Alyla Browne, aki olyan elevenséggel és mélységgel rajzolja fel a traumák és küzdelmek sokaságán áteső fiatal lány lelkivilágát, ami gyerekszínésztől ritkán látható.
Sajnos a történet utolsó harmadát már teljesen leuralja a melodramatikus giccs. Nagy tételmondatnak szánt, leginkább ponyvába illő bölcsességek durrognak a szereplők szájából és bármennyire is tiszteletreméltó, hogy a film igyekszik tartalmilag többé válni, szükségtelenül sok üzenetet szuszakol bele egy olyan filmbe, melyet pont az ellenkező hatások működtetnek igazán jól. A nagy finálé motivációs szinten nincs megfelelő alapossággal előkészítve, a befejezésben pedig a film kifejezetten ízléstelenül tiszteleg saját múltja előtt.
A Furiosa azonban a tévesen beleerőltetett drámai szállal együtt is kiemelkedő film, amely ritka és megigéző moziélményt kínál. Akciójelenetei méltók A Harag útja legjobb szekvenciáihoz, kibővített és őrült világában izgalmas, ugyanakkor minden eddiginél nyomasztóbb élmény elmerülni. Egyre inkább úgy tűnik, George Miller nem csupán rendezőként, de az emberiség jövőjével kapcsolatban is látnoki erővel bír.
A Furiosa: Történet a Mad Maxből május 23-től látható a magyar mozikban az InterCom forgalmazásában.
