Készült Kék Pelikan címén pár éve egy rövidfilm, aminek kikerült a trailere. Mi lett vele?
2013-ban létrejött a történetből egy 24 perces animatik verzió, csak közben rájöttem, hogy ez rövidfilmhez már túl sok, a hosszúhoz meg túl kevés, így középútra kerültünk vele. Alapnak volt a három barát, akik a rendszerváltás utáni években elkezdtek jegyet hamisítani, tudjuk, hogy miért és hogyan tették, létrejött az első jegy, kiutazták magukat és ezt a tudást nem tudták titokban tartani. Az emberek hirtelen kézhez kapták a szabadságot. És mindenki menni akart, pótolni, ami korábban kimaradt. De fontosnak tartottam, hogy megmutassuk a jegyhamisítás tíz évét a MÁV és a rendőrségi nyomozások szemszögéből is. És megjelenjenek az utazások, személyes történetek is a filmben. Így tovább dolgoztunk és jelentkeztünk az Inkubátor programra, egészestés animációs-dokumentumfilmként.
A kezdetektől tudtad, hogy dokumentumfilmet szeretnél belőle készíteni és nem fikciósat?
Szerintem nagyon jól működik, ahogy az eredeti hang összetalálkozik az animációval. Tulajdonképpen a hang irányából forgatjuk a filmet, az animáció pedig megadja azt a szabadságot, hogy bármit bármikor meg tudunk jeleníteni, és homogén lesz az egész. Egyszerre, egy egységes vizuális világban jelenik meg egymás mellett Kádár János és egy szerelmespár az Eiffel-torony lábánál. Az élőszereplős dokumentumfilmben problémás, hogy nem tudsz helyzetekre építeni és sokszor kell beszélő fejeket mutatni – én nem akarom ezt, helyezeteket akarok és ezeken keresztül mesélni a sztorit. Arra szeretnék építeni, amit kapok az emberektől, a hangok szintjén nem akarok fikciós szálat belerakni.
És ha nem érkezik be olyan történet, amire szükségetek van?
Beérkezett rengeteg jó történet szerencsére, nagyon gazdag élményanyag és hatalmas munka összeszerkeszteni. Egy izgalmas kísérlet az egész folyamat. Nem csináltam még animációs-dokumentumfilmet, Pálfi Szabolcs volt évfolyamtársam és barátom a Sárga busszal kipróbálta már, Felméri Cecília a Mátyás Mátyással, vagy Kovásznai György a Riportréval még 83-ban elsőként, mögöttem viszont nincs ilyen tapasztalat. Én amikor eldöntöttem, hogy ezzel a történettel akarok foglalkozni, azt éreztem, hogy ez a forma kell hozzá. Hét éve foglalkozom vele, a saját szabadidőmben ezt animálgatom, és ha ezt azóta így gondolom, akkor ezt tényleg így kell megcsinálni.
Forrás: Csáki László
Akkor az is végig adott volt, hogy az eredeti hangokat akarod majd használni?
Ha filmben gondolkodunk, nagyon fontos, hogy milyen hangon szólalnak meg a szereplők és milyen karaktert tudsz hozzá kapcsolni. Amikor a vásznon megszólal egy igazi, eredeti hang, aki nem színész, az teljesen más hatást kelt. Van ennek egy olyan ereje, ami manapság még hatványozottabban fontos, hogy valós információkat kapsz egy nagyon szabad formában. Elképesztő, ahogy a dokumentum és az animáció egymásra hat. A két legtávolabbi pólust használod egy időben.
Csak digitális krétaanimációt fogsz használni benne?
Igen, digitális krétaanimációs technikával tervezem az animációt gyártani. De foglalkoztat az is, hogy lehet az animációt natúr forgatott jelenetekkel együtt használni, azaz keverni az animációt élőszereplős snittekkel. A történetmesélés és a dramaturgia szolgálatában szabadon váltogatni és kihasználni a vágás által létrejövő kreatív kapcsolatot a két képi világ között.
Csáki László / Fotó: Vízkelety Márton
Fekete-fehér lesz az egész? Az előzetes kisfilm még színes volt.
A Kék Pelikan fekete-fehérben készülne, a független (amerikai indie) filmek vizuális megjelenítését idézve, tisztelegve a 90-es évek minimalista film irányzata előtt. A vonalrajzzal megjelenített főszereplők és a látványterv kialakításában fontos előkép volt, Fehér László festőművész, korai, fekete-fehér archív-amatőr fotográfiákat megidéző olajképei és világos körvonal figurái.
Régen sokat játszottam az indigóval, és megmaradt bennem a jellegzetes szaga is. Te is kísérletezgettél vele?
Azzal játszottam, hogy mennyit bír egy lap, hány réteget lehet rávinni, a vonala mennyire halványodik. Furcsa anyaga van, és tényleg volt egy jellegzetes ipari szaga, nekem is tetszett. Olyan mint a benzin, annak is jó szaga van. Különleges dolog volt az indigó, az én gyerekkoromban nem lehetett még fénymásolni, ezzel tudták csak megoldani a másolást. Jó színe volt, szép szőrös volt a vonala, puhább lett a betű, az indigó kék pedig egy teljesen megfoghatatlan szín. A képzőművészetben máig jelen van, mint alkotó eszköz, sokan foglalkoztak vele Magyarországon is, legutóbb például Vécsey Juli. Ilyen volt a színes ceruza is, a 80-as években nagyon ment, aztán elfelejtettük, és most egyre több helyen látom felbukkani. Az indigó is tud valamit, ami bizonyos pillanatokban fontos. A kérdés az, hogy mire használod.
Az indigós jegyhamisítással mikor találkoztál? Én úgy, ahogy elég sokan, a Moszkva térben.
1997-ban másodéves egyetemista voltam, amikor egy évfolyamtársam mesélte, hogy megy Barcelonába. Tudtam, hogy egy ilyen utat nem engedhet meg magának, rögtön rákérdeztem, hogy honnan van rá pénze. Azt mondta, tök egyszerű, elmész a Nyugatiba, veszel egy Szob-Sturovo jegyet, utána elmész egy csávóhoz, odaadod neki és ő ad helyette egy másikat, amit átír oda, ahova te mondod. Megadta a telefonszámát, elkezdtünk hozzá járni, és mi is utazhattunk. Akkor 7000 forintot kért érte, bárhova is szólt a jegy. Csak viszonyításképpen, akkor egy legális vonatjegy Párizsba kb. 50.000 forintba került. Volt neki egy nagy menetrendje, azt felcsapta, megnézte és beírogatta a jegyre az állomásokat. Közben a gyereke ott írta a házi feladatát egy piros műbőr sarok-ülőgarnitúra másik végén. Odaadta a jegyet, elmondta, hogy mire figyeljek, elbúcsúztunk, ennyi volt.
Nem is nagyon gondoltam bele, hogy miben veszek részt, úgy ment, mint ahogy te most idejöttél és csináljuk az interjút. Amíg ez nem ütközik törvénybe, remélem. Nagyon szabadon ment, kérdezte, hogy ki adta meg a számot, de nem félt attól, hogy rendőr vagyok. Ők is abban az életkorban voltak, amikor az ember felelőtlen, lazább és nem foglalkozik ilyenekkel. A lelkemre kötötte, hogy Magyarországon ne használjam a jegyet, menjek el Hegyeshalomig és ott szálljak fel arra a vonatra.
Hova mentél a jeggyel?
Szerintem Párizsba mentem először, volt ott egy nagy szerelmem, akihez kijártam. Aztán amikor mentem, kint volt egy barátom, akinek meg én vittem ki a jegyet, gyakorlatilag össze-vissza mászkáltunk.
Akkor visszatérő vendég voltál?
Én voltam pár havernak az összekötő ember, begyűjtöttem az igényeket, és elintéztem. Valószínűleg éreztem, hogy baj lesz belőle, nem akartam sokaknak kiadni a kontaktot. Nagyon nyitott volt ez, vészesen nyitott. Az, hogy ez tíz évig így ment, inkább az emberek józan eszén múlt, meg azon, hogy összetartottak és ügyesen kezelték ezt a közös titkot. Az a lehetőség amit a hamis vonatjegy biztosított, senki sem akarta kockáztatni. Én a végén, 97-98-ban csatlakoztam be, a lebukások 2000 körül történtek. Most 41 éves vagyok, vagyis ez a 40-50-es korosztály közös emléke. Pár éve elmentünk vonattal Prágába, és nem hittem el, hogy még mindig ugyanolyan vonatjegyet adnak, mint amiről ez a film szól. Ez a hanyagság csúcsa, nem tudom miért lehet, de könnyesre röhögtük magunkat.
A stúdióban
Megtudtad, hogy más országokban is hamisítottak-e hasonló módon?
Amikor kijött az a trailer, elképesztően sokan kerestek meg, sok fesztivál és olyan külföldi blog, ami kifejezetten animációs-dokumentumfilmekkel foglalkozik. Volt aki csak a saját élményét akarta megosztani, és kiderült, hogy Olaszországban hasonlóan ment a jegyhamisítás. Nálunk nem volt pénz a rendszerváltáskor, sok munkahely megszűnt, a gazdaság a csőd szélén táncolt. A fiataloknak sosincs annyi pénzük, amennyi kéne, de egy olasz srác valószínűleg megtehette volna, hogy megveszi magának a jegyet. Ők kicsit más technikával, de Interrailt hamisítottak, az kúlabb volt, azzal egész európát körbe tudták járni.
A Moszkva térben mennyire volt pontosan bemutatva a hamisítás?
Ott pont annyira van megmutatva, amennyire kell, érintőlegesen. A Moszkva tér egy korszak eszencia, egy jó aszú. Amiben sok jellemző dolog feltűnik, a vonatjegy-hamisítás egy az ízlelőbimbót megpiszkáló finomságok közül, amiből rengeteg van abban a filmben.
Nem véletlenül jött elő a Moszkva térben is, ez már önmagában rengeteget mesélt arról, milyen volt a rendszerváltásban élni.
Csomó mindennel próbálkoztunk akkoriban, mint mindenki az egész országban. Volta aki kicsiben játszott és voltak akik nagyban. De hogy én időt szenteljek arra, hogy mindenféle tisztítószerekkel kísérletezzek, az teljes agyrém, de közben bájos és nagyon sokat elmond erről a korról és a magyarok féktelen kreatív energiájáról. A vonatjegy hamisítás jelenségen keresztül gyönyörűen megmutatható az első szabad évek légköre. A 90-es évek egy reményteli időszak volt, sok friss dologgal, olyan partikultúra alakult ki három másodperc alatt, aminek most már nyoma sincs. Azt érezted, hogy mindenki elkezd élni a lehetőségekkel ki így, ki úgy. Azért is fontos, hogy a néző is megismerhesse az ő oldalukat, hogy eldönthesse, ördögök voltak vagy angyalok a vonatjegy hamisítók.
A három hamisítóval hogy vetted fel a kapcsolatot?
Felhívtam őket 2011-ben, hogy filmet akarok csinálni a vonatjegy hamisításról, és üljünk le beszélni, és ezt szeretném felvenni csak hangban. Nagyon boldogok voltak, szívesen beszéltek róla, előjött minden emlék. Az egyikőjük, Ákos azóta már nem él, nyáron még felhívott a halála előtt pár héttel, de rendszeresen kérdezte, hogy mi van a filmmel fontos volt neki. 2014-ben Zányi Tamással még egyszer elmentünk, hogy egy jó mikrofonnal és filmhang minőségben felvegyük újra a beszélgetést. Ákos az agy, a feltaláló, Petya a matek-metálos, vérbeli kereskedő, Zoli pedig a laza, dörzsölt gyerek, aki nem ismer határokat és felelőtlen. Jól működtek hárman együtt és örültek, hogy valaki ezzel foglalkozik, a 24 perces animatik verziót Ákos halotti torán is levetítettük. Csak Zoli került összetűzésbe a törvénnyel ő vitte el a balhét. Amikor érezték, hogy szorul a hurok, csináltak egy nagytakarítást, kidobtak három műanyagedényt meg húsz flakon Domestost. Mindenkit elhívtak magukhoz, akik vásároltak tőlük korábban és tartottak egy gyorstalpalót, innentől mindenki csinálja magának. Mert tudták, hogy mindenki rosszabb lesz náluk, és hamarabb fognak lebukni, mint ők. Ezzel bevédték magukat és porlasztották a felelősséget.
Csáki László és a krétatábla
A rövidfilm visszhangjából jött be olyan történet, ami bekerült a nagyba is?
Igen, több mint nyolcvanan jelentkeztek személyes történetekkel a felhívásunkra! Ez önmagában elképesztő volt. Nagyon jó érzés, ahogy megmozdultak a dolgok és hihetetlen hosszú e-maileket kaptunk. Ez tényleg közösségi filmként kezd működni. Januárban kiválasztottunk és felvettünk húsz interjút, felhasználókkal (utasok), MÁV alkalmazottal, Wasteels jegyiroda vezetővel és rendőrségi nyomozóval. Így a hamisítók szála kiegészült az utazásokkal és a nyomozó ill. az Államvasútak szemszögével. Ezáltal lehetőség lett az egész estés szerkezet összerakására.
A Kék pelikán nevének használatához nem kellett engedélyt kérni?
Azt lenyúltam, eddig még nem volt belőle baj, remélem ezután se lesz. Úgy rajzoltam át, hogy felismerhető legyen. A filmben más márkák is megjelennek, Domestos, Sony Walkman, mindenféle van benne. Ezeknek majd, ha esetleg gyártásba kerül a film, akkor utána kell járni és amit lehet jogosítani fogunk, amit nem tudunk, azt nem hasznájuk.
Gondolom a zenében is visszatér ez a nosztalgia.
Igen, abszolút. Tövisházi Ambrus lesz a zeneszerzője a filmnek. Jó barátom, sokszor dolgoztunk már együtt és a legtöbb esetben megkötöm a kezét a képpel, de most fordítva lesz. Átbeszéljük a szekvencia cselekményét, érzelmi és hangulati töltését, és dinamikáját és ez alapján először megírja a zenét. Majd erre épülnek a beállítások és az animáció. Ez a munkamódszer nagyon jól működik. Szeretnénk a 90-es éveket megidéző és meghatározó underground zenéket válogatni, ha sikerülne megvenni legalább egy Tricky, Beastie Boys, Breakbeat Era, Moby, Boards of Canada, Roni Size, Stereo MC's, Cypress Hill, Beck számot, na jó ez csak álom, de rajta leszünk. A Kék Pelikan esetében dokumentum ereje/jelentősége van egy a 90-es években ismert és kiadott zenének és minden a korszakot azonosító audio dokumentumnak, mint például: induló kereskedelmi rádió szignálok, reklámok, hírek, tv műsorok főcímzenéi, MÁV szignál, trabant és a zsiguli hangja stb. Nem csak a kép képes arra, hogy egy kor megidézzen hitelesen, hanem a hangi kulissza is. Úgy működik a Kék Pelikan animációs-dokumentumfimben a hang, mint a volt szerelmed parfümje, amint megérzed később, előjön minden élmény, pillanat, érzés.
Mitől izgalmas neked a krétaanimáció?
Amit csinálok, azt utána letörlöm. Porrá lesz valami, ami csak a kamerában rögzül, és az egyik rajz felülírja a másikat. Az egésznek olyan a munkamódszere, mint egy mandala, amit megalkotsz, aztán elfújod. A törölhetősége tetszett meg a legjobban, nagyon alkalmas az animációra. Szeretem a kréta által létrejövő vonalak szerkezetét, felületét. De a Kék Pelikan nem analóg módon fog készülni hanem digitális 'kréta' rajzanimáció lesz. Egy ilyen hosszúságú filmet csak stábbal lehet gyártani, és ilyen léptékben már nem működik a táblára analóg módon egyszemélyben készülő animáció.
Nem túl magányos dolog animációt készíteni?
Néha inkább unalmas, de az animáció gyártása ilyen. Az animatik készítése közben megrendezed, aztán a gyártásra marad kulimunka. Nagy munka, de amikor benne vagy, nem ezt nézed. Alig várom, hogy leanimáljam a jelenetet és berakjam a helyére. Ha már van három jelenet akkor húzza magával többi, el nem készült szekvenciát. Azt kell elérned, hogy öngerjesztő folyamattá váljon az animáció, és onnantól minden történik magától. Az animáció gyártása olyan, mint egy hosszú álom.
Az Inkubátor során mennyit fejlődött a film?
Az Inkubátor programtól kaptunk két millió forintot, hogy fejlesszük a könyvet, ami tök jó, mert fel tudtunk kérni egy embert, aki a kutatással és a levéltározással foglalkozik, bejutottunk a MÁV archívumba és végre készült interjú egy rendőrségi nyomozóval, aki rajta volt a vonatjegy hamisításos ügyeken. Lett egy szuper sajtósunk Deák Zsuzsi, aki hihetetlen jól leszervezett interjúkat rádiókkal online és nyomtatott újságokkal, amivel a felhívásunk eljutott az érintettekhez és tudtunk sok emberrel interjúzni, aminek közel nyolcvan utazás történetet köszönhetünk. Ezek nélkül nem tudtunk volna előrelépni a történetben és a forgatókönyv megírásában. Az Inkubátor program arról szól, hogy lehetőséget kapunk hogy kipróbáljuk magunkat nagyobb formátumban és fejlesszük első egész estés filmtervünket profi körülmények között, minden szakmai segítséget megkapva. Lehetőség van új, formabontó kísérletek megvalósítására a program keretében. Magyarországon nem készült még egész estés animációs-dokumentumfilm, pedig nagyon eredeti és friss forma. Ha zöld utat kap a projekt, akkor a Kék Pelikan lesz az első.
