A kutya karmai közt igazából egy westernnek álcázott pszichológiai dráma, olykor olyan erős feszültséggel, amit thrillerekben élünk át. A westernek jellemzően arról a korról szóltak, amiben készültek, mintsem a korról, amiben játszódtak. Bár a film Thomas Savage 1967-ben megjelent önéletrajzi ihletésű regényét adaptálja, Campion jó érzéssel teszi aktuálissá.
Olyan témák bukkannak fel, mint a toxikus maszkulinitás, a társadalmi elvárások, a nemi szerepek kiforgatása, a passzív-agresszív viselkedés, a technikai és társadalmi fejlődés, az alkoholizmus és a homoszexualitás. Megannyi súlyos téma, a film mégsem nehezedik el tőlük, köszönhetően a Campion érzékeny rendezésének, a lassú cselekményfolyásnak, az elidőző vágóképeknek és annak, hogy nem próbál semmit a szánkba rágni. Sőt, a nézőben folyamatosan megkérdőjeleződik minden előfeltevése és értékítélete, hogy aztán a végén kapjon egy olyan gyomrost, amire nem is számított és amire még sokáig visszaemlékezhet.
1925-ben járunk, Montanában, ahol a marhatartással foglalkozó Phil (Benedict Cumberbatch) és George (Jesse Plemons) él. A negyvenes éveikbenl járó testvérpár még mindig a közös gyerekszobájukban alszik, tehetős szüleik a városba költöztek, magukra hagyva a két teljesen ellentétes személyiségű férfit: a koszos, állatias, kimért zsenit, Philt, és a szűkszavú, jól öltözött, megfontolt, érzelmeit visszafojtó George-ot.
Egy nap a marhapásztor csapatukkal egy fogadóban szállnak meg, melyet az özvegy Rose (Kirsten Dunst) és fia, Peter (Kodi Smit-McPhee) üzemeltet. A nyúlánk, feminin Peter egyből a macsó Phil céltáblájává válik, aki porig alázza a fiút, kezdve az általa gyártott papírmasé virágok kifigurázásától és tönkretételétől egészen a fiú tartásának parodizálásáig. Az özvegy anya és az érzelmes George magányában egymásra talál, összeházasodnak, a nő felhagy a fogadósdival és a férfihoz költözik, fia pedig beiratkozik az orvosi egyetemre, ahol sebészetet tanul.
Egészen eddig nem tűnik túl izgalmasnak a film, lassúsága és cselekménytelensége olyan érzetet kelt, mintha egy tipikus kortárs lírai westernt néznénk. De ahogy egy helyszínre kerülnek a szereplők, egyből nő a feszültség, amit csak tetéz, hogy a film valójában nem választ ki egyetlen főszereplőt, mindig más szemszögéből láttatja az eseményeket, így mindegyik karakterhez közel kerülünk és megértjük a tetteik mozgatórugóit.
Jesse Plemons és Kirsten Dunst A kutya karmai közt című filmben
Phil elsőre egy mocskos, visszataszító cowboynak tűnik, aztán kiderül, hogy az egyik legműveltebb ember Montanában, képes szenvedéllyel fordulni ahhoz, amit nagyra értékel, és még mentori ambíciói is vannak. A férfit dühíti, hogy eljárt felette és eszményei felett az idő, ezt a dühöt pedig a maga körül lévő embereken vezeti le, mit sem törődve mások érzéseivel. George ezzel szemben egy csendes, jól öltözött figura, aki kocsival jár, feleségre és saját családra vágyik, abba a miliőbe, ahova szülei is mentek, érzelmeit pedig úgy elnyomja, hogy már-már azt hisszük nincsenek. Egy ilyen testvér mellett nem csoda, ha ilyen védekező mechanizmust alakított ki.
Rose nemcsak egy magányos özvegy, hanem egy független, dolgozó nő, aki elvezet egy egész fogadót, akár 20 embert megvendégel egyszerre. Fiát mérhetetlenül szereti, Peter pedig viszonozza ezt az odaadást. A fiú apja öngyilkos lett, aminek lelki nyomai csendesen ott lebegnek a csonka család tagjai körül. A nő az új házba kerüléssel szorgosan próbál megfelelni az újonnan szerzett társadalmi rangnak, egyetlen gátja Phil, aki minden lehetőséget megragad, hogy megalázza és éreztesse vele, hogy semmirekellő. Ennek meg is lesz a hatása, a nő alkoholizmusba menekül.
És akkor ott van Peter, a nyúlánk, feminin fiú, akinek ártatlan arca mögött sokkal több van, mint amit el tudnánk képzelni. Egyszerre romlatlan és ügyetlen, miközben precíz, jó megfigyelő és jó észjárású is, aki gondoskodni próbál a mentálisan labilissá vált anyjáról.
Kodi Smit-McPhee A kutya karmai közt című filmben
Négy egymástól gyökeresen eltérő karakter, akiket a rendszeresen váltakózó nézőpont és az emiatt egyre csak halmozódó nézői tudás tesz egyre igalmasabbá. A kutya karmai közt-ben az a legzseniálisabb, hogy ahogy halad előre a cselekmény, úgy kérdőjeleződnek meg az elvárásaink, és egyre nehezebb lesz a négy főszereplőt bármilyen skatulyába beleerőltetni. Ezzel párhuzamosan a kezdeti mélaságból nagyon feszült pszichodrámává válik a film.
A kietlen tájban nincs hova menekülni az elfojtott érzelmek elől, még az ajtókat sem lehet csukva tartani, valaki mindig látja a másikat. Campion egyszerre tudja megmutatni ennek a sivár vidéknek az érdes és romantikus oldalát. A kamera nemcsak az üres tájon időzik el, hanem a kezeken és a testeken is: erotikus pillanat lesz egy nyereg tisztítása, a bőr tisztítása, a férfiak mosakodása a patakban, vagy a félmeztelen napfürdőzésük az udvaron. Mindez olyan durva pillanatokkal vegyül, mint a bikák puszta kézzel való kiherélése, vagy egy nyúl felboncolása. Megfér egymás mellett a kellemes és a kellemetlen, ami bizsergető feszültséget visz az amúgy sivár környezetbe. Campion a képek szuggesztív erejével, számos emlékezetes beállítással fejezi ki azt a rengeteg érzelmet, amit mindegyik szereplő lélekszakadva próbál visszafojtani.
Benedict Cumberbatch és Kodi Smit-McPhee A kutya karmai közt című filmben
Még Phil is, aki macsó megjelenése ellenére rengeteg titkot rejt, az egyik legizgalmasabb antihős, akivel valaha találkoztunk. Benedict Cumberbatch-ról eddig is tudtuk, hogy remek színész, aki a hangjával még többet képes játszani, mint testével. Egy-egy nézése, mozdulata vagy szava is temérdek kérdést és színészi bravúrt rejt, a kemény és mérgező férfiassága mellett megengedve egy kis betekintést az érzelmes oldalába. Phil folyamatosan a mentora, Bronco Henry és a vele átélt élmények után vágyakozik, a múltról és a fiatalságáról mesél csillogó szemmel. Egy olyan világban próbálja a régi értékeket képviselni, ami már rég meghaladta azokat, és talán a megváltozott körülmények teszik őt egy passzív-agresszív monstrummá, aki abban leli örömét, ha másokét tönkre teheti.
A cowboyok életszemléletet próbálja átadni Peternek, egyfajta mentorává akar válni, ahogy Bronco Henry is a szárnyai alá vette őt fiatalon. Kettejük kontrasztja a legizgalmasabb, közös jeleneteik láttán a néző egyszerre érzi, hogy valami nincs rendben, és hogy talán Philnek sikerül lelki békére és megnyugvásra találnia egy ifjú hatására. Megszámolni sem lehet a fordulatokat, hogy hányszor alakul át a néző fejében a karakterek közti hierarchia és a döntéseik indítékai, és még mennyi zseniális mozzanatot ki lehetne emelni a filmből, ha el akarnánk spoilerezni!
Helyette csak annyit mondunk, hogy A kutya karmai közt tele van váratlan és meghökkentő pillanattal, mélyen megsebzett szereplői és gyarló tetteik izgalmat csempésznek egy olyan műfajba, amiről azt hihetnénk, hogy már nem tud meglepetést okozni. Campion filmjét nézni olyan, mintha valami rosszat tennénk, de azt nagyon élveznénk, az utolsó jelenet pedig olyan pokolian kielégítő, hogy már-már bűnösnek érezzük magunkat, amiért elönt minket tőle a mámor.
