Igen, ők az élet és halál urai egy olyan világban, ahol nincs világosság, legfeljebb az a bizonyos fehér fény az alagút végén. A mentősök, Fék doktor, Kistamás és a „friss hús”, Milán egy olyan triumvirátust alkot, akik – ahogy a filmben is elhangzik – istent játszanak. A mentőautó egy sajátos purgatórium, amiben nem csak a betegek, de ők maguk is várnak sorsuk beteljesedésére, várnak arra, hogy mit hoz nekik az élet, vagy az élettelenség.
Addig pedig gyanús kínai étellel, kéjgázzal és örömlányokkal múlatják az időt. Milán az újfiú, aki Magyarországra szökött a délszláv háború elől, és egy véletlennek köszönheti azt, hogy tagja lett a „végzet angyalainak”. Ő még hisz abban, hogy mindenkit meg lehet, legalábbis meg kell próbálni menteni, ám elég hamar beszippantja őt is az örök sötétség, a hideg, fullasztó éjjelek, az apátia és a cinizmus. A „nagy öregnek”, Fék doktornak és hű társának, Kistamásnak már régóta egy mottója van: ha menni kell, hát menni kell. Az a miliő, az éjszakai műszak, a halál, annak állandóan fenyegető légköre, a kilátástalanság hamar megváltoztatja főhőseinket, gyakorlatilag - ironikus módon - élőhalottakká válnak. A purgatóriumból nincs kiút, kivéve, ha az égiek - vagy ahogy ebben a történetben földi képviselőik - nem döntenek úgy, eljött az idő. Az üres utcák, a kietlen helyek, a faarcú „statiszták” csak túlélnek ebben a világban, de nem élnek.
Milán és Kistamás (fotó: Szabó Adrienn)
A szokatlan témaválasztás és a hol drámai, hol komikus, hol westernes elemek keveredése izgalmas elegyet alkot, ami vérfrissítésként hat a hazai filmgyártásban. A már megszokott keserédes hangulat megmarad, ám a jól elhelyezett váratlan fordulatok és apró gegek feldobják az alapvetően depresszív történetet. A rendszeresen felhangzó westernzene hűen követi a jól ismert vadnyugati párbajbeállításokat, miközben főhőseink megküzdenek „vadkeleti” ellenfeleikkel.
Az Isteni műszakban Bodzsár nagyszerűen ellensúlyozza a monotonitást a szokatlan kamerabeállításokkal, kizökkentve ezzel a nézőt a megszokott látványvilágból, melyek az abszurd és groteszk helyzeteket csak fokozzák. Az ember-isten párhuzamot ötletesen tükrözi a mentőautóba felragasztott Ádám teremtése című kép is, ahogy a jól ismert kezek újra és újra eltávolodnak, majd közelítenek egymáshoz. Ezek a motívumok szembeötlőbbek és ütősebbek, mint a színészi alakítás, mivel - a hangulathoz hűen - egyik színész sem kiemelkedő, inkább a „lassú víz, partot mos” elve érvényesül játékukban. Mégis két karakter, Kistamás (Keresztes Tamás) és Vinnai (Zsótér Sándor) rendszeres felbukkanása hoz felüdülést; Keresztes őrült-infantilis figurája és Zsótér tenyérbe mászó stílusa pontosan tükrözi karakterüket. Nem viszik túlzásba, nem manírosak, még épp elhisszük, hogy valódi részesei ennek az egyedi világnak.
Bodzsár filmje nem üt nagyot, ám abszolút szórakoztató a sajátos stílusa és hangulata miatt, ami felüdülésként hathat a magyar mozik közönségének. Valószínűleg nem egy örökéletű alkotásról beszélünk, de ezt a nézők eldöntik. Vagy majd az idő urai.
Szerző: Salgó Zita
Az Isteni műszakot október 14-én 19 órakor vetítik a Cinema City MOM Park Moziban.
