Az utómunkák

FireWire

A FireWire

A kamera digitális formában egy kazettára rögzíti a jelet, ami a számítógép szempontjából nem más, mit egy – a floppyhoz vagy a CD-hez hasonló – külső adathordozó. Mivel kazetta-meghajtó nincs a kompjúterben, ezért a kamerát (vagy egy DV-drivert) kell külső meghajtóként felhasználni, amit rácsatlakoztatunk a gépünkre. Itt jön a híres FireWire csatlakozó, amelyen keresztül beírhatjuk a felvett anyagot a számítógépbe. Ez azért is korszakalkotó, mert nem történik adatvesztés sem a beíráskor, sem a számítógépen belüli utómunka, sem a kiírás során. A FireWire kábel a digitális kamerákon fellelhető DV out csatlakozót köti össze a kompjúterünkön található DV in porttal. Míg az előbbi egy digit kamerán természetes adottság, addig az utóbbit be kell szerzünk, a FireWire  csatlakozó egyelőre nem alapfelszerelés, de erről később bővebben.  


A számítógép

A számítógép a videóvágás szemszögéből nézve egy remek NLE (non-linear editon), azaz nem lineáris vágórendszer, amellyel könnyedén dolgozhatunk. Mielőtt belemélyednénk a speciális vágó/digitalizáló hardverek és szoftverek ismertetésbe, előbb vegyük sorra az alapfelszerelést. Az otthoni számítógépek piacán is nagy a szórás, a vágás azonban nagy feladat egy gép számára, ezért itt a legjobbat kell vennünk (könnyen lehet, hogy vágóberendezésünk többe fog kerülni, mint maga a kamera).

Monitor: Ha valamin, akkor a monitoron nem szabad spórolni egy videóvágásra szánt gép esetében (sem), ennek egészségügyi, kényelmi, praktikus és racionális okai egyaránt vannak. A vágás még egy házi videó szerkesztése esetében is minimum több órás munka, de, ha valaki eleve filmkészítésre szánja a gépét, akkor feltehetően nagyon sok éjszakát (hetet, hónapot) fog véres szemekkel a monitor előtt tölteni. Ergo, ha nem akarja, hogy tönkremenjen a szeme, akkor egy szemkímélő, gyakori képfrissítésű frekvencián futó, nagy felbontású, sík képernyős, nagy képátlójú, jó minőségű monitor javallt. A nagy és jó minőségű kép egyben természetesen kényelmes és praktikus is: megkönnyíti a munkát, ha nem kell nagyító alatt nézni egy-egy snitt valamely részletét, és van hely a szoftver kezelő-felületének. (A vágás során a képernyőnek csak egy kisebb részében látjuk majd a konkrét snittet, a felület nagyobb részét a szerkesztő program kezelő-felülete teszi ki.)

Wichester: na ez az, ami nem lehet elég nagy, hiába minden.  A mozgókép tárigénye óriási, felfalja a gépet. Azt hiszem, bőven elég, ha leírom, hogy egy gigabyte mindössze 4-5 perc nyersanyag tárolására elegendő (még pontosabban: 4,8 percre). Néhány felvétel a házibuliról, egy-két kisjátékfilm muszterje, és máris tele a gép, ezért merevlemezből kezdetnek is érdemes mindjárt kettőt (sőt, két nagyot) venni, már csak azért is, mert a gép is jobban bírja, ha külön lemezen fut az operációs rendszer, egy másikon meg a videóvágás; ezzel a kettéválasztással sok akadozást, lefagyást spórolhatunk meg. Ez nem vonatkozik azokra, akiknek még soha nem fagyott le a Windows alatt a gépe, továbbá szeretik a Windows-t és a Windows is viszontszereti Őket.
Processzor: Processzorból is erőset kell venni, a mozgókép manipulálása óriási kapacitásokat igényel. Gondoljunk bele, mennyit kell számolni egy gépnek, ha például csak egy két-három másodperces áttünést kell elvégeznie: másodpercenként huszonöt kép összes képkockáját át kell számolnia, és akkor még nem is beszéltünk a bonyolultabb effektekről, vagy egy hosszabb snitt színkorrekciójáról. Ezek annyi számítást igényelnek, hogy a valós időben gyengébb gép nem is bírja, illetve csak akkor, ha segít neki egy plusz hardver. Azaz, ha az a plusz konkrétan egy processzoros vágókártya, akkor mégiscsak beérhetjük egy viszonylag gyengébb géppel, de erről később.

Alaplap, RAM, videokártya, egyebek: A fentiek értelmében nyilvánvaló, hogy bikaerős alaplap és RAM kell (a későbbi fejlesztéseket is szem előtt tartva); továbbá, mivel képekkel dolgozunk, a videokártya sem árt, ha szépen muzsikál. Apropó, muzsikál: egy pár hangszóró is elkél hangosfilm szerkesztése esetén, esetleg kiváltható fülhallgatóval, amennyiben tekintettel vagyunk környezetünkre (ha nem, akkor nem). A többi egységre is a „nagyobbat, erősebbet” elv érvényes: a sok munkában felhevült gépet lehetőleg több ventillátor hűtse, kényelmes, nagy házikóban, megfelelő áramellátással. A kész anyagokat visszaírhatjuk a kamera segítségével egy kazettára is, de, ha CD-re, vagy DVD-re akarunk archiválni, akkor nyilván érdemes egy jobb CD- vagy, DVD-írót csatlakoztatnunk.

Tévé: Bár ez nem szerves része egy számítógép konfigurációjának, a mi kis félprofi házi stúdiónkhoz hozzátartozik. Az utómunkálatok során javasolt egy televíziót (vagy egy második monitort) is csatlakoztatni a digitalizáló kártya analóg kimenetéhez. Munka közben a TV képernyőre kiküldve látjuk a maga végleges formájában, igazi „tévés-színeiben” a kész filmet, ez gyakorlatilag a kontroll-monitor funkcióját tölti be. Elvileg nézhetnénk a monitor vágófelületén elhelyezett kis „előnézet” (preview) ablakban is a filmet, de ez egész egyszerűen kevés, a szövegszerkesztőt sem lehet 3-4 pontos betűkkel használni, a mobiltelefon kijelzőjén sem lehet teniszmeccset nézni, stb. Külön nem érdemes vásárolni, a kontroll-képernyő szerepére tökéletesen megfelel a családi televízió. Ha szelíd szavakkal nem sikerül meggyőzni a család – videózás iránt kevésbé elkötelezett – tagjait a tévé átadásáról, akkor vegyi-, biológiai-, és nukleáris fegyvereket is be lehet vetni a nagyobb meggyőzőerő érdekében. Ha így sem sikerül, be lehet próbálkozni a potenciálisan gyengébb ellenálló képességű nagyinál, bár ő is a testével fogja védeni készülékét. Végső esetben irány egy szakbolt, ahol a kiválasztjuk a legszebb TV-t, megragadjuk, és rohanás. (Szabadon választható perifériák még: kényelmes, meleg fotel, kávéfőző kéznyújtásnyira, Fellini portréja a monitor fölött – de ez már tényleg túlzás)

A fentiek szellemében mindenképpen ajánlható egy Pentium IV.-es konfiguráció, legalább 80, de inkább 2 x 80 Gigabyte márkás winchesterrel, 256 (512) lehetőleg DDR RAM-mal, márkás alaplappal, videokártyával. Monitornak egy minimum 17-19 incses síkképernyős, nívós darabot érdemes beszerezni, legalább 1024x768-as felbontással, és jó, ha a képfrissítés 80 MHz fölötti, de lehet száz is. A TV olyan, amilyen (azért színes legyen), a kávéfőző tudjon teát is csinálni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindjárt ki kell dobni mondjuk a Pentium III.-as gépet, egy jó kártyával az is működhet. Hivatalosan néhány digitalizáló kártya minimum igénye a PII-es gép és 126 RAM – de ne higgyünk a gyártók marketingosztályának, ez már minimum határeset, a real time vágást ekkor felejtsük el. A monitor esetében én tényleg ragaszkodnék egy szemkímélő darabhoz, a megmaradt kisebb viszont kiválthatja a tévét.

A számítógépes konfiguráción tehát túl vagyunk, de a lényeg – a vágást lehetővé tévő – digitalizáló/vágó kártyák, továbbá a szükséges szoftverek most jönnek.

Digitalizáló kártyák



Ezeknek a kártyáknak fő funkciója a mozgókép számítógépbe való importálásának (illetve később a kész film exportálásának/kiírásának) lehetővé tétele, és az anyag feldolgozásának segítése. Ennek megfelelően található rajtuk minimálisan egy DV ki- és bement (FireWire port), és a jobbakon egy spéci processzor, amely segít a számítógép procijának a nagy munkában. A jobb vágókártyák lehetővé teszik, hogy valós időben (real time) dolgozhassunk. Digitalizáló kártyákból nagy a kínálat, néhány ezer forintos noname kártyáktól egészen a több százezer forintos hardcore egyedekig. Míg az előbbiek gyakorlatilag csak egy FireWire-csatlakozófelületet nyújtanak számunkra, addig az utóbbiak többek közt hardveres tömörítést, több párhuzamos videósávot a vágóasztalunkon, rengeteg beépített effektet, és természetesen real time sebességet adnak a hozzá a számítógépünk teljesítményéhez. A néhány rugóért kapható kártyákkal különösebben nem érdemes foglalkozni (bár, mint később kiderül, néha ezek is ajánlhatóak). A komolyabb eszközöket ma a világpiacon három cég gyártja: a Canopus, a Matrox, és a Pinnacle. Mindhárom gyártó kínál olcsóbb (még nem real time), közepes árfekvésű (már real time), és csúcskategóriájú kártyákat.

A kártyákat érdemes a kodek alapján osztályozni. Ha még emlékszünk rá az előző részből, a digitális kamera már eleve tömörítve rögzít. A mozgókép- és hanginformációkat egy beépített chip ötödrészére kicsinyíti. Természetesen ezt a tömörítést a vágórendszernek is fel kell ismernie, továbbá olvasnia, megjelenítenie, és kezelnie is, ezért a kártyák különböző – szoftveres, ill. hardveres – kodekekkel rendelkeznek.

Szoftveres kodekkel rendelkező kártyák:

Az e kategória legalját képviselő típusok gyakorlatilag csak a minimumot nyújtják:  kizárólag egy darab DV-csatlakozóval (FireWire – port) vannak ellátva, valójában csak egy csatoló-felületet nyújtanak. A hozzájuk mellékelt egyszerű vágószoftver kodekjával, vagy a Microsoft saját kodekjával dolgoznak, melyek minőségét nem minősítem. Amit viszont tudunk: gyenge kodek = gyenge minőségű jelolvasás/feldolgozás. (Ebből az is kiderül, hogy a „digitális” szó nem varázsige, amitől minden automatikusan tökéletes lesz. Hiába atompontos a mozgókép átmásolása a gépbe, ha a fájlokat gyenge kodek kezeli.) A legkülönfélébb noname kártyák találhatók ezen a szinten, amelyek pár ezer forintért megvásárolhatóak. Egyetlen nevesebb termék a Pyro 1394 DV kártya. Ezek a kártyák tényleg csak arra jók, hogy csatolófelületet nyújtsanak a FireWire kábelünknek, és áttöltsük a gépbe az anyagot, komoly munkára alkalmatlanok. Csak azoknak ajánlhatóak, akik például mindenféle utómunka nélkül pusztán digitalizálni szeretnék házi videóikat és kimenteni azokat valamilyen digitális/optikai adathordozóra.

Canopus EZDV

Az igazi, saját szoftverrel rendelkező kártyák – az előzőekkel szemben – már kompatibilisek több szerkesztő-szoftverrel, ráadásul itt már márkák között válogathatunk. Ide tartozik Pinnacle cég Studio DV kártyája, illetve Canopus cég EZDV kártyája, amely a legolcsóbb minőségi megoldás. Mivel ezek az eszközök – a hardveres kártyákkal szemben – nem rendelkeznek saját kapacitással, ezért a vágás hatékonyságát a számítógép lelkiereje határozza meg. Erős konfiguráció esetén is csak többnyire negyed képernyős (és még ebben is csak gyengébb felbontású) előnézeti kép használható a szerkesztés folyamán (kivétel a teljes képernyőt és jó felbontást bíró EZDV), és a valósidejű vágást sem ezekre a kártyákra találták ki. Igazi utómunkára még ezek az eszközök sem alkalmasak, de apróbb módosításokat minőségromlás nélkül tudunk eszközölni a gyerek évnyitójáról.  

A kategória csúcsán azok a hardverek állnak, amelyek DV ki- és bemenet mellett analóg csatlakozóval is felszereltek. Ezek utóbbiak azonban nem az analóg kamerák anyagának közvetlen bedigitalizálására, hanem csak előnézeti funkció betöltésére alkalmasak. Ekkor vehetjük elő a kiharcolt családi TV-t: igaz, csak analóg (de azért nagyon jó) minőségben, de külön videomonitoron is követhetjük alakuló filmünket. Ráadásnak végre megkapjuk a real time kényelmét: az analóg képen már nem kell várnunk a különböző effektek leszámolására (renderelésére). A digitális kimeneten ezen a szinten nincs valós idő, várnunk kell, ez azonban a munkát kevéssé hátráltatja: a film vágása alatt a jó minőségű analóg képen követhetjük a munkát, majd a ki tudja, meddig tartó vágást követően a kész filmet egyszerre szépen lerendereljük. Egy kilencven perces filmet egy jobb konfiguráció durván negyed/fél óra alatt leszámol stáblistástul, feliratostul, átúszásokkal és egyéb effektekkel együtt; de ez persze erősen függ a konkrét filmtől. Ha gyengébb a gép, akkor nyilván lassabban számol, de addig lehet vacsorázni, aludni, vagy írni a következő film forgatókönyvét :) Ha kész a leszámolás, akkor digitális minőségben kiírható a film a célformátumba, amiről majd legközelebb írok. Ilyen munkára képesek a következő termékek:
• a Matrox RT.X10-es gépe,
• a Pinnacle DC 30-asa,
• és a Canopus DVRaptor RT elnevezésű, kiváló minőségű terméke.

Hardveres kodekes kártyák

A hardveres kodekkel ellátott kártyák már profi felhasználók számára készültek, áruk is ennek megfelelő. Mindkét irányú DV és analóg csatlakozások egyaránt megtalálhatók egy külső dobozon, képesek DV/analóg jelkonverzióra, és természetesen digitálisan is valós időben dolgoznak. Szintén valós időben bírják a 3D effektek mellett a statikus és dinamikus (mozgó) feliratozást, kontraszt-, szín- és fénykorrekciót, szűrőket, hangkeverést, stb. Egy időben több csatornán dolgozhatunk, azaz a vágóasztalunkon több sávon rendezhetjük a snitteket. Maguk a kártyák nemcsak hardveres kodeket tartalmaznak, hanem egy processzort is, amely bőszen számol munka közben, ezért is megy a real time.

Canopus DVStorm2

A választék:

• DVMaster,
• Matrox RT2500,
• Matrox Rt.X100,
• Pinnacle DV500,
• Pinnacle Pro One,
• Canopus DVRaptor RT2,
• és Canopus DVStorm2.

Természetesen az itt felsorolt digitalizáló kártyákhoz képest is vannak jobbak, illetve léteznek komplett utómunka-állomások is profi stúdiók számára. Ezekre azonban nem térek ki – mint ahogy a kamerák esetében sem tértem ki a stúdiómunkára szánt különböző high-tech gépekre –, lévén, hogy ezek a felszerelések átlagfelhasználó számára nem elérhetőek. Ezek ára bőven meghaladja a milliós nagyságrendet, ezzel arányos a szolgáltatásaik száma és minősége is, csak profik tudják kihasználni előnyeiket. Nekünk nincs is ilyesmire szükségünk: az effekteket nyomó Matrox RT2500-as kártyája például három real time videosávon több, mint hatvan különböző csiricsáré effektet kínál, ezzel a leggiccsesebb esti magazinműsort is bőven befoghatjuk. A Canopus főleg szűrőkben, filterekben nyomul, ezekből remek minőségben, öt valós idejű csatornán dolgozhatunk a Storm segítségével (de persze effektekből is van bőven). Ilyen eszközökkel dolgoznak kisebb stúdiók, városi televíziók, de nagyjátékfilmeket is vágnak ezekkel.  

Hogyan válasszunk?

Canopus DVRaptor RT2

A kártyák beszerzésekor észnél kell lennünk: nemcsak arról van szó, hogy közvetlenül nem tudunk összekötni egy analóg kamerát egy csak digitális csatlakozóval rendelkező kártyával, de különböző kártyák tudása erősen összefügg a számítógépünk teljesítményével is. Kompatibilitás: nyilván nem árt, ha a kártya köszönő viszonyban van az alaplappal, de az is jól jöhet, ha az alkalmazni kívánt vágószoftvert sem kezeli ellenségként. Hogy csak egy példát említsek, az egyébként dicsért Vegas Video progi fölöttébb kevés kártyával hajlandó meghitt, harmonikus viszonyt kialakítani. Az előző rész bevezetőjében már leírtam, de az régen volt, meg akkor – konkrétumok híján – talán kicsit a levegőben lógott, így most megint: csak rendszerben érdemes gondolkodni: a kamera – számítógép – vágókártya – vágószoftver láncolatnak végig kompatibilisnek kell lennie, a saját igényeinknek megfelelően hangolva. És hiába a profi kamera, ha gyenge a szofver, vagy fordítva: a végeredményt a legszűkebb keresztmetszet határozza meg.

Ha például egy jó kis Hi8-cal felvett családi nyaralást szeretnénk archiválni, akkor több lehetőség is adódik: vagy egy kölcsön D8-cal bejátsszuk a gépünkre (bármilyen DV-t fogadó kártyával) a felvételeket; vagy magát a Hi8-at csatlakoztatjuk egy analóg jelet is fogadó kártyához, ez esetben a digitalizálás nem a kamerában, hanem a kártyában valósul meg. Ha pont nincs Hi8-hoz passzoló kártyánk, sem Digital8-unk, akkor szóba jöhetnek áthidaló megoldások, például egy analóg-DV/DV-analóg videokonverter. Az – analóg vagy digitális eredetű – anyag számítógépes manipulálására igényeinknek megfelelően válogathatunk, de most szólok, hogy komoly munkához nélkülözhetetlen real time, míg az egyszerű archiváláshoz vagy kisebb igazításhoz bőven elég egy szoftveres, nem valós idejű kártya is. Profi munkához már hardveres kodekkel rendelkező kártya kell, ezek között újdonság a most megjelent Canopus DVRaptor RT2, amely ígéretes paraméterekkel hirdeti magát: hardveres kodekkel rendelkezik, így már a DV kimenet is valós idejű, három csatornán teker, analóg kimenet, effektek, stb. A következő részben még írunk róla, de már itt megemlítem: ha a végcél mpeg, esetleg DVD, akkor jól jöhet, hogy például – a Raptort is leköröző – Storm hardveres mpeg modult is tartalmaz, így dettó valós időben számolja le az mpeg2-t.   

Szoftverek

EZEdit

A számítógépbe átmásolt digitális anyagot – ami a gyakorlatban ekkor már egy kiválasztott könyvtárban sorakozó fájlok összességét jelenti – egy utómunkálatokra specializált szoftverrel szerkeszthetjük. Igazából már magát a felvétel importálást is a szoftver segítségével tehetjük meg, de lényeg itt jön: a programmal a komplett utómunkát elvégezhetjük filmünkön. Mielőtt belemerülnénk a szoftverek előnyeibe, gyorsan, hogy mit nem tehetünk: defókuszos felvételt, rángó kameramozgást, kiégett/töksötét képeket, kínos, kompromittáló szilveszteri jeleneteket például nem lehet korrigálni. Viszont a fényerősséget, színek erősségét korrigálhatjuk, gyorsíthatjuk/lassíthatjuk a kiválasztott snitteket, manipulálhatjuk a hangot, feliratozhatjuk a filmet, szűrőket tehetünk fel, a legváltozatosabb – akár 3D – effektekkel szórhatjuk tele a filmet, meg minden. 

Miből áll egy vágóprogram?

Mindenekelőtt természetesen egy vágóasztalból, amelyen (kép-hang külön sávon) rendezgethetjük, szerkesztgethetjük a snitteket; azok darabolását, összeillesztését, másolását is beleértve természetesen. A jobb kártyák egyszerre több sávot is engedélyeznek a szoftvernek, megkönnyítve ezzel a munkát. Aztán persze ott van egy kis előnézeti (preview) ablak, amelyen folyamatosan visszanézhetjük az alakuló művet. Rendszerint tartalmaz egy halom effektet, szűrőt, feliratozási lehetőséget, újabban hang-effekteket is, stb., és a program segítségével kezelhetjük a mozgókép-fájlokat; irányíthatjuk egy anyag importját/exportját előbb be a számítógép winchesterébe, majd ki a célformátumra.    

Video Vegas

A szoftverek sebessége természetesen alapvetően a számítógép és a digitalizáló kártya kapacitásától függ. A főbb programok:
• Adobe Premiere (demo letöltés itt)
• Ulead Video Studio (demo letöltés itt)
• Video Vegas (demo letöltés itt)       
• Edit
• Time Machine, stb.

A hardvergyártók szívesen belekóstolnak a szoftvergyártásba is, de nem sok sikerrel (ilyen például a Canopus EZEdit-je, nem egy főnyeremény, bár kezdőknek megteszi); és más progik is fellelhetők (még a Microsoft is összedobott valamit :)), de ezek a legelterjedtebbek, az Edit fölfelé lóg kicsit ki, profiknak írták. A fentebb leírt összetevőket mindegyik valamilyen egyszerre egyéninek és praktikusnak szánt kezelőfelülettel tárja elénk. A helyzet ugyanaz, mint eddig: akinek csak a pár vágásra kell, annak megfelel bármelyik, a kártya mellé adott egyszerűbb jószág is, és fordítva.

A szoftverek értékelése még a hardvereknél is szubjektívebb, kinek mi tetszik, mire használja, mi esik kézre. De a kompatibilitás, vagy akár a megszokás is fontos szempont lehet. Állítólag a Video Vegas külön digitkártya nélkül is real time (bár sokkal nem is kompatibilis), sokan szeretik, én még nem próbáltam. Sokan használják a Ulead-et is, de a legelterjedtebb, és a legtöbb kártyával kapásból kompatíbilis szoftver az Adobe Premiere (most a 6.5-ös verziónál tartanak, ha nem maradtam le). A Premiere-t egyébként némi felárral adják a kártyákhoz is, amely egyébként is pakkal jár: magához a hardverhez természetesen kapunk egy telepítő CD-t, egy FireWire kábelt, és – típustól függően sok vagy kevesebb – szoftvert: valamilyen videó-szerkesztőt, esetleg külön egy hangmanipulálót is, külön pár effektet, képfeldolgozót, feliratozót, ilyesmit. Ezektől nem kell meghatódni, mert a legújabb Premiere például – logikus módon – mindezt együtt tartalmazza.     

Na jó, ezúttal ennyi, a következő (utolsó) részben haladunk tovább: az összevágott, kész film kiírásáról lesz szó; hová, hogyan érdemes menteni a kész filmet, milyen hardver-szoftver kell a különböző célformátumokhoz, ja, és persze pár szó a tömörítésről (mpeg) is.