Lucát persze nem tántorítja el a szülői féltés, főleg miután megismerkedik egy másik vízi szörnnyel, a bátor Albertóval. Az új társ elevensége hamar átragad Lucára, aki rögvest fel is fedezi, hogy a tengeri szörnyek a szárazföldön emberré változnak, amíg újra víz nem éri őket. A két fiú közötti kötelék a robogók, de különösen a Vespa iránti rajongással fűződik szorossá. Hamarosan egészen Portorosso városáig merészkedik a szárazföldön a két fiú, ahol egy vagány kislány, Giulia is csatlakozik a különcök csapatához. Összefogva próbálják megdönteni a város zsarnokoskodó rosszfiúja, Ercole uralmát, aki rettegésben tartja a gyerekeket és verhetetlennek érzi magát Portorosso sajátos triatlonján.
A rendező, Enrico Casarosa a barátság felszabadító erejéről gyerekkori élményeiből merítve mesél. A karakterek mellett a helyszín is személyes, hiszen Portorosso világát a rendező szülővárosa, Genova környékének különleges hangulata ihlette. A mediterrán környezet már korábbi animációját is meghatározta; az Oscar-díjra jelölt La Luna a Luca előtanulmányának is tekinthető. Mindkét esetben felnövéstörténetről van szó, ugyanakkor a rövidfilmben fontosabb volt a költői narratíva, mint a közeg megmutatása.
A Luca igazi varázsát viszont épp Portorosso részletgazdag bemutatása adja; az alkotók olasz operáktól filmtörténeti utalásokig mindent bevetnek, hogy megidézzék egy régimódi olasz kisváros hangulatát. Az okker épületek és girbe-gurba utcácskák, a vég nélküli tésztaevés, a szinte nemzeti szimbólumnak tekinthető Vespa, és az olasz film védjegyei, mint Giulietta Masina karaktere az Országútonból vagy Marcello Mastroianni együtt teszik elragadó esszenciává Portorossót. A film amellett, hogy az olasz életérzést képeslapszerűen, a sztereotípiák szeretetteljes felvonultatásával eleveníti meg, a rendezőnek sikerült néhány részletet becsempésznie Liguriából is, így a filmbeli kitalált város néhány igazán autentikus részlettel is meglepi a régió ismerőit.
Ehhez az összetett ábrázoláshoz képest a víz alatti jelenetek sokkal elnagyoltabbak, de a Pixar korábbi tengeri sikeréhez, a Némó nyomában világához képest is kevéssé kidolgozottak. A Luca csak nagy vonalakban, néhány ötleten keresztül jeleníti meg, mi van a felszín alatt, felidézve olyan mesterek fogásait, mint Mijazaki Hayao, aki különösen Ponyo című animációjával hatott Casarosa filmjének stílusára.
A két világ közötti kidolgozottságbeli különbség egyáltalán nem zavaró, inkább egyértelműsíti a fiúk vágyódását a lombos fák, az önfeledt fagylaltozás és a magával ragadó kisváros után. Portorosso közegét a megkapó mellékszereplők teszik még gazdagabbá, ilyen például Massimo, Giulia apukája. A fél karral született, nagydarab halász eleinte keménynek tűnik, de gyorsan a gyerekek igazi segítőjévé válik. Luca szülei is váratlan arcukat mutatják, amikor a film legviccesebb mellékszála során Luca keresésére indulva kimerészkednek a partra, és gátlástalanul elkezdik terrorizálni a kisvárosban békésen játszó gyerekeket.
Giulia, Alberto és Luca, vagy csapatnevükön a Kishalak barátságának hitelességét a korábban említett személyesség mellett a kapcsolatok gyerekekre szabott, mégis árnyalt és dinamikus bemutatása adja. Albertónak sikerül kimozdítania Lucát a komfortzónájából, a két fiú mindent elsöprő lendülettel adja át magát a barátság felemelő érzésének. Ugyanakkor Giulia csatlakozása kicsit felborítja az összhangot, egy másfajta, de hasonlóan meghatározó kapcsolat alakul ki közte és Luca között, amit a tudásszomj táplál, ez pedig Albertóból egyből féltékenységet vált ki.
Mivel a Luca sokféle történetet sűrít másfél órába, olyan, alapvetően a történet világához tartozó részletekre, mint hogy milyen Luca viszonya a vízi gyerekekkel, vagy hogy Giulia kíváncsi-e a víz alatti életre, nem jut ideje. Az egyszerre talán kicsit sokat markoló történetmesélés vezet ahhoz is, hogy nem válik igazán egyértelművé, valójában mennyire boldog a happy end, csak úgy kapkodjuk a fejünket az utolsó, rövid jelenetekben a különböző tanulságok után.
Bár többek között a két fiú közötti szoros kapcsolat és a Pride hónapjára időzített bemutató is utalt rá, a Luca nem igazán olvasható queer történetként, tematikusan nem válik specifikussá, viszont számos eleme nyitottá teszi különböző értelmezésekre. Amellett, hogy a La Lunához hasonlóan ebben a filmben is felnövéstörténetről van szó, a másság felvállalásának nehézsége is végigkíséri a cselekményt. A tengeri lények különcsége végül lelepleződik szárazföldi társaik előtt, de mint kiderül, ez nem is akkora veszély; találnak olyanokat, akik elfogadják őket, ráadásul bátorságukkal a hozzájuk hasonlókat is önmaguk őszinte felvállalására buzdítják.
A Pixar legújabb animációja talán kevésbé eredeti, mint az Agymanók, és nem szembesít olyan komoly kérdésekkel sem, mint a Lelki ismeretek. A Földközi-tenger partján nem találkozunk nehéz dilemmákkal vagy túlságosan drámai helyzetekkel, inkább csak békésen üldögélünk a lemenő nap fényében, frissítő limonádét kortyolva. A Luca ereje és bája inkább a személyességében, az intenzív mediterrán hangulatban és a színes karakterekben rejlik, mintsem a súlyos tanulságokban.
