Úgy tudjuk, hogy Kolozsváron és véletlenszerűen talált meg a film szeretete, mesélsz erről?
Olyan szempontból váratlan, hogy a filmkészítés nálam nem egy gyerekkori álom volt, harminc éve nem képzeltem volna, hogy ebben a pozícióban leszek. Amikor felvételiztem, egy éve létezett a kolozsvári Sapientia Egyetemen a Filmművészet, fotóművészet és média szak - ami nagyon általános, és nem is tudtam, hogy pontosan mit jelent, de szimpatikusnak tűnt. Végül is filmeket szeretek nézni és a leendő osztályunkból nem voltam ezzel egyedül. Az egyik tanárom úgy fogalmazott: "na, láttátok, hogy itt felvételi van és bebotlottatok, mi meg, hülyék, felvettünk titeket". Én ezt folyamatosan úgy éltem meg, hogy egy esélyt kaptam. Ha tényleg ezzel szeretnék foglalkozni, akkor itt valamilyen szinten elindulhatok. Sikerült felébreszteniük bennem a filmkészítés iránti szeretetet, ezt ezúton is köszönöm az akkori tanáraimnak és osztálytársaimnak.
Mikor vált egyértelművé, hogy az operatőri rész érdekel?
Mivel itt nem volt konkrétan szakosodás, szabadjára voltunk engedve, ezért a közös munkában magától alakult ki, hogy ki az, aki inkább elméleti irányba megy, ki az, aki inkább szervez és gyártásvezető lesz, ki ír, ki rendez. Emellett az iskolai feladatokban mindenki csinált mindent, és még így is, hogy maga az oktatási folyamat nem volt szakirányos, a kolozsvári évek végére operatőrként vizsgáztam. Mondhatjuk azt, hogy ekkor dőlt el, merre indulok.
Ezután Budapestre mentél, az SZFE-n tanultál tovább. Milyen volt ez a váltás, hogy élted meg?
Az alapképzés után Kolozsváron dolgoztunk, próbálkoztunk különböző mozgóképes lehetőségekkel, közben én kétszer felvételiztem sikertelenül operatőr mesterszakra, Budapesthez képest földrajzilag a másik irányba, a Bukaresti Filmművészeti Egyetemre. Az egyik volt osztálytársam Kolozsvárról viszont az SZFE alapképzését kezdte el, ő szólt, hogy jövőre indul itt is mesterszak. Beszélgettünk, hogy érdemes lenne megpróbálni, jelentkeztem és felvettek. Ez mindenképpen szakmai ugrás volt számomra. Egyrészt nagyon jó és segítőkész társaságba kerültem az osztályomban, másrészt jó osztályfőnök (Máthé Tibor - a szerk.) keze alá, aki kimondottan figyelt arra, hogy lehetőségem legyen felzárkózni a többiekhez. A többi már rajtam múlt. Az órákon egészséges szigor volt, ami könnyed és szórakoztató jelenléttel társult.
Hajdu Szabolccsal is ekkor ismerkedtél meg?
Szabolcs aktív alkotóként korábban is létezett számomra; a kolozsvári iskolában is tanultunk a filmjeiről. Személyesen egy filmes táborban ismertem meg, ahol én az operatőri csoportban vettem részt, ő pedig a rendezőkkel volt. Már annak is örvendtem, hogy egy közös táborban vagyunk, az már csak a bónusz volt, hogy az általa vezetett színészi gyakorlatban én segédkezhettem, mint operatőr. Izgultam, és éreztem, hogy ez mekkora dolog.
Aztán következett az Ernelláék Farkaséknál, ahol még többed magaddal voltatok operatőrök, majd a Békeidő, mint az első önálló nagyjátékfilmes operatőri munkád, most pedig a Kálmán-nap és az Egy százalék indián. Hogyan találtatok Hajduval egymásra?
Egy ugyanilyen filmes nyári tábor végén Szabolcs felkért, hogy legyek az Ernelláék operatőr csapatának koordinálója. Megvolt már, hogy az osztályával készítik a filmet, sokukat ismertem, és azt éreztem, hogy erre még nem vagyok felkészülve, nem lett volna komfortos a helyzet. Valószínűleg most másképp döntenék, de akkor úgy éreztem, hogy nem tudnám ezt megfelelően kivitelezni. Ráadásul ezzel egyidőben forgattuk a diplomafilmünket, emiatt én végül csak az Ernelláék pótforgatáshoz csatlakoztam. Egy következő táborban a Szabolcs által vezetett színészi gyakorlat leforgatott végterméke olyan gazdag, és már stílust is mutató anyaggá állt össze, hogy éreztük, ebből ugyanezzel a társasággal érdemes lenne nagyjátékfilmet készíteni. Szabolcs megírta a forgatókönyvet és elindult a Békeidő előkészítése, gyártása; én meg benne maradtam a projektben, ha már együtt kezdtük el.
A Kálmán-napnál már magától értetődő volt, hogy te leszel az operatőr?
Őszintén, soha nem beszéltünk erről, részéről nem volt hivatalos felkérés. Hétköznapi és baráti viszonyban is vagyunk, folyamatosan találkozunk és beszélgetünk, mindig van valamilyen megoldásra váró feladat, amin dolgozunk. Észre sem vesszük, és már benne vagyunk a következő projektben. Ha mással szeretne dolgozni, vagy máshol szerette volna ezeket a filmeket elkészíteni, gondolom egyszerűen jelezte volna. De ez nem merült fel, csak mentünk előre.
A Kálmán-nap alapvetően egy kész színházi előadás, hogyan történt az adaptálás?
Ez egy szövegileg és dramaturgiailag jól működő előadás. Az én fejemben a legfontosabb gondolat az volt, hogy ne rontsuk el. Szabolcs nagyon vizuálisan fogalmazó rendező, látja azt, amit leír, és aki olvassa, ugyanúgy látja. Ez a kettőnk közti kommunikációt is megkönnyítette, csak egy feldolgozási formát és stílust kellett találnunk, hogy mi áll jól ennek történetnek. Még mielőtt a konkrét helyszín meglett volna, elképzeltünk egy irányt, hogy mit mutatunk meg a cselekményből, és mi lesz az, ami kimarad. Ekkor kezdett kialakulni a hangulat, hogy igazából egybefolyik az egész történet, és adta magát, hogy hosszabb beállításokban gondolkozzunk. Ennek volt praktikus része is: ha ezt a sok dialógust klasszikus formában szerettük volna feldolgozni, akkor valószínűleg háromszor ennyi idő sem lett volna elég, és elképzelhető, hogy nagyon hamar kifulladt volna ez a forma.
A három film vizualitásában törekedtél az összekapcsolása, annak az erősítésére, hogy ez egy trilógia?
Vizualitás szinten nem, sőt, inkább abba az irányba haladt, hogy minél különbözőbb legyen mind a három, pont amiatt, mert témájában és közegében nagyon hasonlóak a filmek. Emiatt azt gondoltam, hogy feldolgozási formában, helyszínekben, látványban, világítási hangulatban minél jobban különböznek, annál jobban működhetnek. A téma ugyan összefogja őket és trilógiaként lehet róluk beszélni, de ha a három képet egymás mellé teszed, akkor az három különböző, önálló film. 
Kényszerültetek kompromisszumokra a költségvetés vagy a helyszín adottságai miatt?
Amikor még csak elméleti síkon beszéltünk a filmről, nem arról, hogy mi fér bele, volt olyan változat is, hogy minden, amiről sztoriznak vagy ami álom jellegű, de beszélnek róla, azt vizuálisan meg is jelenítjük. Ezáltal kiugrunk egy picit ebből a zárt szituációból, nagyobb dimenziót kap a képi mesélés, és vizuálisan mindenképp gazdagabbá válik. Aztán szép lassan ezek kihullottak, első körben gyártási okokból. Én a mai napig el tudnám képzelni azt a változatot is, kíváncsi lennék rá. Így viszont kapott a film egy hosszú pályát, amin végigfolyik, és nincs megszakítva ezekkel a kiugrásokkal. Mivel a helyszínt az utolsó pillanatban találtuk meg egy nagyon kedves felajánlásnak köszönhetően, csak a forgatáson szembesült egymással az elmélet és a konkrétum. A forgatási napok elején és végén próbáltuk megtalálni a soron következő jelenetek legjobb változatát. Legtöbbször az első ötletnek jónak kellett lennie; egy-két kivételtől eltekintve nem igazán volt lehetőség utólagos korrekciókra, vagy második nekifutásra. Nagyjából két napba telt, amíg ráéreztünk a helyszínre, és megtaláltuk, hogy mi lesz a végleges forma, kialakult egy feldolgozási stílus.
Hajdu Szabolcs az egyik főszereplője is a filmnek; ez nem klasszikus felállást sejtet a rendező-operatőr viszonyban. Mesélj kérlek erről!
Mindenképpen nagy különbség színész-rendezővel vagy csak rendezővel dolgozni operatőrként. Én úgy éltem meg, hogy a jelenetekre, amelyekben nem szerepelt, sokkal higgadtabban és objektívebben tudott ránézni. Rögtön tudott reagálni, ha valami nem úgy történt, ahogy azt megbeszéltük, vagy ahogy az neki tetszene. Azok a jelenetek, amelyekben játszott is, folyamatos visszanézést igényeltek, erre extrán szánt időt és átbeszélést. A színészi rákészültség és jelenlét nagyon kimerítő, startból elviszi az energiája felét, és másképp ítéli meg a jelenetet, mintha csak rendezőként lenne jelen. Azzal, hogy egyben a film producere is volt, még jobban bonyolódott a dolog. Más jellegű felelősségek is terhelték, az idővel és a pénzzel is kalkulálnia kellett, és ez is befolyásolta a döntéseit. Mindezzel együtt, úgy érzem, hogy jó hangulatban készültek ezek a filmek.
Szabolcs beszélt arról, hogy neki a trilógia befejezésével lezárul egy időszak. Hogy érzed, neked is elég volt a kamaradrámából, a low-budget filmekből, és most valami mást forgatnál?
Az, hogy az ember low-budget projekteken dolgozik, nem feltétlenül választás, hanem az egy helyzet, amiben most benne vagyunk. Ezeket a filmeket el lehetett volna készíteni kétszer, háromszor, tízszer ennyi pénzből. Nem lennének teljesen mások, viszont a körülmények, amiben az emberek dolgoztak, azok igen. Az lenne a normális, ha az emberek ennél nagyobb költségvetésű filmekben dolgoznának. Szabolcsnak van egy nagyon jó mondása: “mindegyik film annyiba kerül, amennyibe kerül. Se többe, se kevesebbe”. A low-budget változatban mindig megpróbáljuk sokkal kevesebből megoldani, mint amennyibe valójában kerül. Ezt letagadni hazugság.
Sokféle műfajban alkottál, dokumentumfilmek, klipek, reklámok, és rengeteg rövidfilm van mögötted, nem beszélve a nagyjátékfilmekről. Ezek közül melyik az, ami a szívedhez közel áll?
Szeretem, ha meg lehet tervezni bizonyos dolgokat, és a fikciós vonalon élve be lehet vonni akár olyan munkatársakat vagy eszközöket, akikkel és amivel mesélni lehet. Szeretem ezeket a helyzeteket elképzelni, előkészíteni - ezzel sokkal szívesebben játszom. A dokumentumfilmek igazsága mindig nagyon erős, ezt szeretem bennük, de technikailag nagyon kiszolgáltatott helyzet, úgy elkapni és megfogalmazni a vissza nem térő pillanatot, ahogyan azt szeretném, az nagyon nagy kihívás, cserébe ha a téma ereje átütőbb, igazabb és hitelesebb tud lenni, megéri benne maradni ezekben a szituációkban.
Van álom-projekted, amit szívesen megvalósítanál?
Álom-projektet nem tudok megfogalmazni, inkább azt tudnám mondani helyette, hogy nagyon közel áll hozzám a forma, ahogyan ezek a filmek készültek. Mindenképpen szimpatikus volt, hogy ilyen szinten voltam bevonva minden egyes döntésekbe és mindig részletesen átbeszéltük a dolgokat. Szabolcs nem leuraló rendező, teret ad a munkatársaknak, viszont nagyon határozottan azt is megmondja, ha valami szerinte nem passzol oda; “bármennyire is szép ez a beállítás, de nem erről szól a jelenet” - hangzott el többször. Őszinte és egyenes alkat, úgy érzem partnerként kezel. A jövőre nézve hasonló munkaközegben és munkafolyamatokban vennék részt szívesen.
A Kálmán-nap március 14-től látható a magyar mozikban.
