Aki társasházban él, a legjobb eseteben is csak elvétve gondol a közös képviselőjére. A ház ügyeivel megbízott személlyel szemben alapvető elvárás, hogy jól gazdálkodjon a közös költséggel, a lépcsőház minden héten fel legyen mosva, a kukák ki legyenek húzva, a központi fűtés időben bekapcsoljon, különleges fennforgások (mondjuk beázott pince vagy homlokzati felújítás) esetén pedig gyorsan, zokszó nélkül intézkedjen. Nem épp hálás feladat, nem is csoda, hogy egyre több helyen erre szakosodott vállalkozások intézik az ilyesmit. Vándor Róbert viszont még a kilencvenedik évéhez közelítve is kitart feladata mellett a belvárosi társasházban, ahol feleségével élnek.
(fotó: Blue Duck Arts)
Az idős férfi korát meghazudtolóan aktív, egyáltalán nem tűnik elesettnek vagy törékenynek, még ha láthatólag napról-napra egyre jobban elege is van a lakótársak közönyéből a ház közös ügyeit illetően. Amikor a kamera épp nem a mindennapi körútján kíséri, színes anekdotákat hallunk tőle fiatalkoráról, többek között arról, hogy miért vágott diákként nyakon egy papot, vagy épp arról, hogyan menekült meg a nyilasoktól.
Van is miből merítenie, ugyanis élete nagy részét a vidék útjain töltötte, kamionosként pedig bejárta a fél világot – csakhogy éppen ezekről a csavargásokról, különösen a legérdekesebbnek hangzó időszakról, a harminc évnyi, közel-keleti kamionozásról esik a legkevesebb szó. Szívesen hallgattam volna pedig egy-két sztorit arról is, hogy milyen volt a vasfüggöny leomlása előtt rendszeresen eljutni ilyen messzi tájakra, tizennyolc keréken végigrobogni Kuvaiton, Teheránon vagy az ajatollah előtti Iránon.
A társasházi jeleneteket időről-időre, éles kontrasztként megszakítják a felvételek egy fantasztikus lakóhajóról, ami egy hófödte hegyekkel övezett tó közepén horgonyzik, valahol Kanadában. De bármennyire is hívogató ez az összkomfortos lakóhajó, egy idő után mégis kezd sok lenni az egymást követő, egységesen idilli vágóképekből. Ezen a helyszínen él viszont a film másik lényeges szereplője, Róbert bácsi unokája. Az unoka szavakkal nem mesél a kamerának, csendesen követjük, ahogy barátaival a naplementében gitározgatnak, és azt is, ahogy reggelente kétfedelű repülőgép viszi munkába a modern felhőkarcolókkal teli Vancouverig.
A Csavargók rendkívül szimpatikus film, ami viszonylag rövid játékideje alatt nemcsak egy érdekes, hosszú élettapasztalattal rendelkező személy portréját mutatja be, hanem arra is kísérletet tesz, hogy a generációs különbségek mellett hasonlóságokat is találjon. A nagypapa szabadságvágya visszaköszön az unokájában, aki egy fél világgal arrébb próbál szerencsét, de azért néha mégiscsak hazalátogat egy kicsit pálinkázni a pesti lakásba - nem is lehetne találóbban összefűzni a két szálat.
A filmet legközelebb várhatóan az 5. Magyar Filmhéten (2019. április 22-27.) lehet legközelebb megnézni.
