A helyszín ezúttal Japán, Magasaki futurisztikus metropolisza, ahol az egyre jobban terjedő kutya-influenza- igen népszerűtlenné teszi az ott élő sokezer négylábút. A polgármester is erre építi választási kampányát és egy szemétlerakó-szigetre száműzi a város összes kutyáját, köztük unokaöccse, Atari őrző-védőjét is. Mikor a bátor kisfiú repülőre száll, hogy kiszabadítsa hű társát a börtönszigetről, landolása után öt másik száműzött eb szegődik társául, hogy együtt küzdjenek meg az elnyomó rendszerrel. A Kutyák szigete jóval több látványos kalandfilmnél: a szüleit elveszítő kisfiú története a család fogalmának kitágításáról, az elnyomásról és a kirekesztettségről mesél, és az animációs forma ellenére Anderson egyik legfelnőttebb filmje.
Wes Anderson: Kutyák szigete
A rendező népszerűsége többek közt éjfekete és játékos humorának ötvözéséből fakad, elég a Tenenbaum, a háziátok különc karaktereire vagy az Utazás Darjeelingbe történetére gondolni, ami egy indiai körutazás képében dolgozza fel a gyászt. A Kutyák szigetében is megcsillan ez a ‘quirky’ humor, ami az egyedi személyiséggel (és hanggal) megáldott kutyákban, a nyelvi káosz parádés megoldásaiban (a japán szövegek csak indokolt esetben vannak lefordítva) és a csodálatos látványvilágban teljesedik ki. A fantasztikus Róka úrban megismert, aprólékos animációs technika itt meghatványozódik: minden egyes szélfútta kutyaszőrben, gesztusban és színes háttérvilágban felfoghatatlan mennyiségű munka áll, valódi moziélménnyé varázsolva Anderson univerzumát. A film május 8-ától a hazai mozikban is látható lesz, de a nyelvi humor miatt az angolul értőknek mindenképpen szinkron nélkül ajánljuk!
Az induló napok filmjeiből szintén kiemelkedett a hivatalos versenyben lévő The Heiresses, vagyis Az örökösök című film Paraguayból, Marcello Martinessi első rendezése. A ‘láthatatlannak’ is titulált paraguayi filmművészet egy magabiztos és érzékeny filmmel lépett elő az árnyékból, amiben mindhárom főszereplő egyenlő esélyekkel indul a legjobb színésznőnek járó Ezüst Medvéért. Chela (Ana Brun) és Chiquita (Margarita Irún) évtizedek óta egy párt alkot, kapcsolatukban már rég kiosztották a szerepeket: Chiquita az aktív, a házat és pénzügyeket felügyelő fél, míg a passzív Chela csendben viseli, hogy kiszolgálják. Pénzügyi problémáik miatt sorra meg kell szabadulniuk a családi házban felhalmozott ereklyéktől, hogy Chiquita tartozásait kifizessék, akinek egy rövid időre börtönbe is be kell vonulnia, amíg nem rendeződik az ügye. Az önállóságra kényszerített Chela sokáig nem tud mit kezdeni a hirtelen jött szabadsággal, de a fiatalabb Angy feltűnése felforgatja a kiüresedett életét.
Marcello Martinessi: The Heiresses
A börtön és a családi villa falai közt ingázó Chela felszabadulása az első perctől kezdve magával ragadó (döbbenetes, hogy az őt alakító Ana Brunnak nem volt előtte semmilyen színészi tapasztalata): az évtizedeken át tartó mozdulatlanság után megbabonázza őt az érzéki és magabiztos lány, aki egyik kapcsolatból veti bele magát egy másikba, Chelához hasonlóan testi és lelki társ után kutatva. A szabadulás érzését a kamera is megtámogatja: a félhomályos, ködös képeket fokozatosan váltják fel a színes, érzéki neonban úszó éjszakák és meleg nappalok. Érzékeny film a The Heiresses, ami mérföldkő a paraguayi film történetében, nem csak azért mert hazájából elsőként szerepel a Berlinale versenyprogramjában, hanem mert a maga tökéletes természetességében beszél homoszexualitásról, érzékiségről és a szabadság kereséséről.
Beszámolónkat folytatjuk!
Borítókép: Kutyák szigete
