Berlinale: Egy város a fesztiválért

Összevetve a Gardens of the Night-tal, ez a film úgy tud szívszorító lenni, hogy sokkal kevésbé kíván az lenni, semmit sem magyaráz meg egyértelműen (például nem teszi egyértelműen bűnössé az apát felesége halálában), viszont a mérnöki pontossággal megírt forgatókönyv olyan érzékletesen mutat be egy apa-fiú viszonyt, amit eddig nagyon kevés filmben, talán csak skandináv darabokban láthattunk (Bergmanra vagy Widerbergre gondolok). Lewis nem esett abba a hibába, hogy egy Michael Cunningham-szerű filmet csináljon (ő írta az Este és Az órák több szálon futó, érdekes, ám érzelmektől csöpögős forgatókönyvét). Érzelmekről van szó, de nem érzelgős módon: éppen amikor kezdene sok lenni a jóból, akkor egy-egy geg feloldja a hangulatot, ráadásul a színészek játéka is kellően szenvtelen ahhoz, hogy ne úgy érezzük magunkat, mint egy (berlini) medve, akinek mézescsuporba szorult a feje.