Miután Rabe 38-ban visszatért Németországba, a Gestapo letartóztatta és mint kínai kollaboránst perbe fogták, megtiltották neki, hogy Nankingról beszéljen, naplóit elkobozták. A szövetségesek először megtagadják a náci bűnök alóli felmentését, majd nagy nehezen megkapta a feloldozást. Rabe szegényen és elfeledve halt meg Berlinben, 1950-ben. A kínai államtól haláláig szerény nyugdíjat kapott.
Félő volt, hogy egy újabb Schindler listájába botlunk, de nem így történt. Gallenberg nyilván számolt az áthallással, de a sztori hasonlóságán kívül semmilyen párhuzam nem vonható a két film között. A John Rabe minden eszközt bevet, ami egy hősies eposzhoz méltó és nélkülözhetetlen. Gallenberg szerencsésen kerüli a kliséket és szimbólumokat, színeiben is nagyon visszafogott a film, csak a horogkeresztes zászló lobog vérvörösen a Siemens gyár fölött. A brutalitásból épp csak annyit enged láttatni, amennyi még nem sokkoló; a tömeges kivégzések éjjel holdfénynél történnek, a lefejezéseknek egy deszkapalánk repedésein keresztül lehetünk szemtanúi. Bár a film 134 perces, egy pillanatra sem érezzük hosszúnak, akkor ér véget, amikor Rabe elhagyja Nanking meggyötört városát, további sorsának összefoglalását, Gallenberg – helyesen -- a narrátorra bízza.
