Úgy idézi meg a mindenkori lakótelepi kallódás-hangulatot, hogy közben a látvánnyal, illetve a zenével és a hangeffektekkel egy nagyon erőteljes, szürreális világot rajzol meg, ami a panelkörnyezet sivárságát elemeli egy absztraktabb, gondolatibb-érzetibb szintre. Frappáns megoldással, egy kocsmában memoritert tanuló kiskamasz szájából még az inspirációul szolgáló Arany János vers is elhangzik (“Szülőhelyem, Szalonta, / Nem szült engem szalonba; / Azért vágyom naponta / Kunyhóba és vadonba.”). De a film nem pusztán ábrázolja a verset, hanem maga is versszerű, annyiban, amennyiben a megjelenítése módjában él a versek koncentrált hangulatiságával és tömörségével.
Nagy Lili szürreális hatáselemekkel azt az érzelmi momentumot ragadja meg, amelyet akkor érzünk, amikor visszatérünk életünk egy fontos helyszínére, és minden egyes hang és látvány sokkal nagyobb hatást gyakorol ránk, mint a mindennapi életünk képei és hangjai, hirtelen mindent máshogyan érzékelünk, minden egyes mikro-történés hangsúlyossá válik, és az idő paradox módon egyszerre lassul le és gyorsul fel. Ezt a hatást elérendő, a film bőkezűen él a humor és a groteszk eszközeivel, felvillanó neonreklámok segítségével vetít ki belső gondolatokat, lassításokkal, eltúlzott-elrajzolt karakterekkel jeleníti meg érzékletesen mindazt, aminek kiélezett helyzetekben valójában egymást látjuk, illetve olykor a képet ellentételező hangeffektekkel teszi a látványt zárójelbe.
A látszólagos életöröm és hedonista színorgia, amiben Artúr, a fotós élete zajlik, csak díszlet, az ő élete sem nagyon különbözik a lakótelepi kávézótulajdonos családanyáétól, legalábbis ami a belső világukat illeti. Ezt emeli ki az a jelenet, amiben megpillantják egymást, amely egészen feltűnő módon nélkülözi mindazokat a szertelen túlzásokat, amivel a film minden más jelenetben fogalmaz. Aztán itt is feltűnik egy kisebb geg (ahogyan a nejlonzacskót westernfilmek párbajjelenetére emlékeztetően átfújja a szél a színen), ezáltal az egyetlen csupaszon őszinte jelenet is ironikus felhangot kap.
A remek színészválasztás nagy mértékben hozzájárul a film sajátságos fogalmazásmódjának megteremtéséhez. A főszerepet játszó, TÁP Színház-tag Váradi Gábor gesztusaival, mimikájával az alternatív vagy avantgárd színjátszás hagyományát emeli be a filmbe, de kiemelhetnénk még az első jelenetben látható lakótelepi bár pultosát játszó Szabó Veronikát is, aki eltúlzott, expresszionista arcjátékával szintén egy nemkonvencionális színjátszási hagyományt képvisel. A Vajdai Vilmos által jegyzett zene és speciális hangeffektek úgyszintén sikeresen gondoskodnak a film sajátos hangulatvilágának megfestéséről.
Nagy Lili bátran él a stíluskeverés és idézés módszerével, és az is figyelemreméltó, hogy milyen könnyedén tesz egy-egy jól megragadott pillanatban átélhetővé egymástól teljesen különböző élethelyzeteket és karaktereket, a házifeladatot elbliccelni próbáló kiskamasztól kezdve az egyhangúságba beleunt lakótelepi családanyán keresztül a menő, ám kiüresedett életet élő fotósig, de a csak egy-egy pillanatra feltűnő mellékszereplők is remekül el vannak kapva. Az Élesztő összességében egy izgalmas és felfrissítő darab a magyar filmes színtéren.
