Balog Fábián Our House című kisfilmjében egy ártatlannak induló délutáni játszadozás vandálkodásba csap át, amikor egy titokzatos kertvárosi ház túlzottan is felkelti egy csapat fiatal figyelmét. Odabent egy zárt ajtó fogadja a behatolókat, de a tinik hiába ezt már hiába feszegetik, bárhogy ostromolják, csak nem hajlandó feltárulni. Buda Flóra Anna munkája, az Entropia párhuzamos létsíkokra kalauzol, egy olyan térbeli anomáliát mutat meg, amelynek folytán az ember több különböző formában is találkozhat saját magával.

Gyulai Panna: Broken Things

A Broken Things alkotója, Gyulai Panna egy kislány belső világát tárja fel, ahová a magányos gyerek a valóság elől menekül. A lány a nyomasztó életkörülményeivel a fantázia segítségével próbál megbirkózni. Mákó Borbála Csend című alkotása egy háromcsatornás videóinstalláció, ami eredetileg körülveszi a nézőt. A párhuzamos, animált tájképeken folyamatosan változnak a napszakok, éghajlatok és az időjárás is. A prímszámok és egy férfi reggelije keverednek Ottlik Anna diplomafilmjében, a Prímekben – a már felnőtt főhős a reggeli közben visszatekint gyerekkori sérelmeire, apjával való viszonyára és a matematikára, ami végigkíséri az életét.

Balog Fábián: Our House

Egy videójáték koncepciójának szemléltetésére szolgál Tímár Anna Biomass című vizsgamunkája, amihez stop-motion technikát használ. A történet olyan világban játszódik, amelynek lakói valaha klónozással hosszabbították meg az életüket, mára viszont teljesen felszívódtak - kivéve a főhőst, egy későn érkező klónt, akinek a társai emlékeit tartalmazó adathordozókat kell összegyűjteni ahhoz, hogy kiderüljön, mi is lett a sorsuk. Hana Yamazaki a légzés természetét ábrázolja a The Act of Breathing című stop-motion trükkfilmjében, amelyben a tánc és a mozgás képi ábrázolását is alkalmazza.

 

Bogyó Péter: Anyahegy

Az idei diplomafilmek mellett egy másik animációs blokk is a csomag része lesz a pénteki vetítésen: a MOME Anim alapképzésén tanuló hallgatók vizsgafilmjeit idén a We Love Budapest-tel együttműködve készítették el. A hét kisfilm mindegyike a város valamelyik ikonikus helyszínét vagy ikonikus alakját mutatja be.

Ivády Tamás Meg akarlak tartani című filmjének főhőse maga Ady Endre, aki imádott Lédáját az Operaház kőszfinxében véli felfedezni. Molnár Eszter Csilebérc névadóját, Csile tündért mutatja be a Tündérek a budai hegyekben című munkájában, Bogyó Péter az Anyahegyben pedig a gellérthegyi boszorkányoknak állít emléket. Tudisco Júlia és Lydia Reid vizsagfilmjében, a Harmatcseppben Casanova érkezik Budapesten töri össze a szíveket, Váradi Szilveszter pedig Madám Zserbó férfiügyeit foglalja össze két percben.

Halasi Bálint alternatív Budapestjén a Hídmester küzdelme látható az elemekkel, ahogy próbálja betolni a Lánchídat az alagútba, Szremkó Bettina pedig A lágymányosi Konstantinápolyban a török város mintájára felhúzott 1896-os szórakozóhely felemelkedését és bukását ismerjük meg.

Molnár Eszter: Tündérek a budai hegyekben

A vetítések mellett a Kiskakas idén is megrendezi a MOME Anim Grafix vásárt, ahol az egyetem jelenlegi és volt tanulóinak (és tanárainak!) illusztrációit, grafikáit és komplett képregényeit lehet megvásárolni a Toldi előterében pénteken, és a vetítés előtt pár nappal a Telepen is.

Borítókép - Buda Flóra Anna: Entropia