Mexikói filmek elvétve jutnak el hozzánk, holott filmművészetük rendkívül gazdag múltra tekint vissza. Komoly némafilmes gyökereikre Eizenstein és Bunuel ujjlenyomata is rákerült az idők során. Az elmúlt években eljutott hozzánk néhány gyöngyszem, mint a Korcs szerelmek (Alejandro Gonzales Inárritru), az Anyádat is (Alfonso Cuarón), a Megváltó szex (Laura Mañá), vagy az elmúlt évben bemutatott Japán (Carlos Reygadas). De mindez nem elég. A szeptember 26-ig, hétfőig tartó Mexikói Filmhéten pótolhatjuk a hiányt.

Mr. Wolf mint kretén ex-pankrátor...
A Cabos megölése wc-jelenettel indul. Két dél-mexikói ficsúr beszélget két fülkében, a harmadikban a címszereplő hever alsónadrágban, ájultan, aki velejéig romlott milliomos mágnás és nem mellékesen egyikük apósa. Tanakodnak, hogyan juttassák haza Cabost és ússzák meg élve a szigorú helyzetet, amelybe belesodródtak. A közelben lesben áll másik két aspiráns bosszúszomjasan, ugyanarra a testre hajtanak. Az ő céljuk elkapni a rohadékot, és kicsinálni. Bosszút állni. A vér szava hajt.

Szellemes flashbackekkel lassan formát ölt a háttér, a motiváció hamar kitisztul, mint egy Amelie-be oltott Guy Ritchie-filmben, és egy perc alatt megkapjuk zanzásítva az élettörténeteket. Hamarosan új figurák lépnek be a történetbe, remekül kidolgozott karakterek mind. Egy levitézlett, álarcos ex-pankrátoré a pálma. Felépíti – és nem alakítja – a kattant, alkoholista, drogos pszeudo-szuperhőst. Képzeljük el egy fogatlan mexikói oroszlánt, kissé kretén Mr. Wolf feladatkörrel megtoldva. Brilliáns, csakúgy, mint testőre, a Kannibál, akinek hallgatag jellemét reszelt fogaival tovább csipkézi a rendező olyannyira, hogy szinte a minimál-burleszk hagyományokig sikerül visszanyúlnia. A szelíden félelmetes rém később még egy románc részese is lesz. De ne rohanjunk előre.

A fiúcskák, Jaque és Néma ekkorra már nyakig csúsztak a bonyodalomba: az eszméletlen emberi test kinyithatatlan csomagtartójukban lapul, meg kéne tőle szabadulni. Le kéne adni az anyós születésnapi partiján. A Néma felhívja régi barátját, az ős-hőst, Álarcoskát. Kedélyesen elröhögünk a helyzetkomikumon, percről percre óriási gegek szemtanúi lehetünk. Beköszön a Ravasz, az Agy… és Tarantino Kutyaszorítója meg a Ponyvaregény több képsora. Szinte rajzfilmes eszközökkel oldja meg az elsőfilmes mexikói rendező a betépett öreg superhero útját, aki miközben barátai segítségére indul, még egy öreg hölgyet is megment a zombiktól. Hallucinációi a némafilmek, az ős-Superman sorozatok és egyéb fekete-fehér, negyvenes évekbeli horrorfilmek és űrkalandok világát idézik. Persze a lepattant mexikói külváros közege adja az alapképet. Éjszaka, kékes fényű utcák, szutyok lakásbelsők, itt aztán semmi nem vonja el a figyelmet a gengszter-kamaradarabról.

... és testőre, a Kannibál
A történet másik szála a bosszúról, egy apa becsületéről szól. Két másik lúzer is pályázik Cabosra, egy parkolóban várnak rá és le is ütik a közeledő embert. Aki persze nem az, mint akinek hiszik. Amikor a váltságdíjért telefonálás sorozatos és röhejes kudarcba fullad, előburjánzik az erőszak is. Aztán a gengszterfilm helyszínei változnak, autósüldözés, sebek, gyönyörű nők, vallatási jelenet, barátságos szomszéd, születésnapi parti, egybecsúszó szálak, minden van, ami kell.

Esszenciálisan szellemes Alejandro Lozano filmje, legfőbb erőssége a színészvezetés és a frappáns forgatókönyv, amelyet közösen talált ki a Jaque-t és a Némát alakító ifjú színészekkel együtt. Kíméletlenül pontosan kidolgozták az egyensúlyt az eredeti karakterekből fakadó komikum és a bonyodalmak adagolása között. Az eredmény: egy-két levágott ujj, némi vér, pár hulla, a jól elvégzett munka öröme, mindez szigorúan humorba ágyazva.