A fesztiválpalota legfelső emeletén, az André Bazin nevét viselő terem előtt gyűlt össze a tömeg, hogy megnézzék Bacsó klasszikusának felújított, és egy kivágott jelenettel megtoldott verzióját. A bejáratnál osztogatott kis kiadvány a filmről megjelent cikkekből idéz: a Newsday Garden City 1982-es írásában Kafka, Orwell, Pinter és Jaroslav Hašek (a Švejk, a derék katona írója) ötvözeteként beszéltek róla, a Variety interjújában pedig Bacsó mesélt arról, hogy azért akarja kinevetni a múlt eseményeit, mert ha valamit nevetségesen ábrázolunk, akkor az nem fog megismétlődni. A humora miatt nehéz is volt bemutatni, szerinte ebből a szempontból sokkal könnyebb drámai filmet készíteni, mint vicceset. “A politikusoknak nincs humoruk” - hangzik el a mondat, ami az interjú címe is lett.
Az idézetek mellett a film készítéséről és betiltásáról is írnak a kis füzetben. 1968 eseményei után Európa gondolkodása a politikáról, művészetekről és a történelemről megváltozott, ebben a változó időszakban készült el a forgatókönyv, Újhelyi Szilárd és Aczél György támogatásával. A Balázs Béla Stúdió műveihez hasonlóan A tanú-ra is kísérleti filmként gondolt Aczél, , emiatt nem is vette biztosra, hogy a film bemutatásra kerül. A forgatást többször leállították, egyes mondatokat és egy egész jelenetet kivágattak Bacsóval, aki mindenképpen le szerette volna vetíteni a munkáját, ezért teljesítette a ‘kéréseket’. Pelikán elvtárs a végső tárgyalás előtt meglátogatja Dániel Zoltánt a cellájában, mert kétségek gyötrik a tanúskodással kapcsolatban. A pár perces jelenetben az akkori vezetőség rejtett utalásokat vélt észrevenni a Rajk-perrel kapcsolatban, ezért jobbnak látták eltüntetni. Néhány KISZ-es vetítéstől eltekintve, hivatalosan 1979-től lehetett megnézni itthon a mozikban, majd az 1981-es cannes-i bemutató hozta meg a nagy áttörést, ami után még 32 országban mutatták be a filmet.
A vetítés előtt elsőként a Filmarchívum vezetője, Ráduly György franciául mutatta be a filmet. A nyelvet ugyan nem beszélem, de a lényeget így is kihámoztam belőle: Bacsó munkásságáról, a film 1969-es betiltásról és a felújításról mesélt, emellett Andy Vajnáról is megemlékezett.
Hudák Ilona és Raduly György (középen) az André Bazin terem színpadán (fotó: Pozsonyi Janka)
Ezután nem volt más hátra, mint a film vetítése. A felújítási munkálatok során nem csak a kép- és hangminőséget javították és visszahozták a börtönjelenetet, hanem más kisebb változtatásokat is végrehajtottak. Egy kicsit hosszabb lett Pelikán, Gulyás és a pap beszélgetése a cellában (ahol a pap a vallás helyzetéről mesél az újjászületett kommunista rendszerben), a film végi Karl Marx idézet pedig visszakerült az elejére, ahova Bacsó eredetileg szánta. Érdekesség, hogy Virág és Pelikán utazása a villamoson a cenzorok kérésére lett leforgatva, így a cenzúrázatlan verzióba nem került bele. Ez a jelenség nem volt egyedülálló ebben a korban: a Feldobott kő-ben és a Tízezer nap-ban is vannak olyan képsorok, amiket azért rakattak bele, hogy a nézőt jobban eltávolítsák a történettől, nehogy azt gondolja, hogy a film cselekményének köze van az ő valóságához.
A tanú (fotó: Cannes Film Festival)
Egy dolog biztos, történelemtől, politikai múlttól és nemzetiségtől függetlenül, a film humora és mondanivalója a mai közönségnél is betalál. Hangos nevetés fogadta Pelikán és Virág elvtárs eszmecseréjét a nemzetközi helyzetről, ami egyre csak fokozódik, az életről, ami nem habostorta, és a szexualitásról, amit továbbra is meg kell hagyni a hanyatló nyugat ópiumának. Bástya elvtárs a hullámvasúton, Dezső a pincében és a citrom a tányéron - mind olyan poénok, amik a mi életünket végigkísérték, de hatásukat tekintve tökéletesen működnek 2019-ben, Európa másik felén is.
A tanú 4K-ban felújított verzióját hamarosan otthon is műsorra tűzik, cannes-i tudósításunk pedig folytatódik.
