A Nemzeti Filmintézet és a Hangfoglaló két éve indította útjára a programot, és a tavaly online térbe száműzött BLEND idén március 10-én a pesti Muzikumban újra jelenléti formában valósult meg. A Szerelem első vérigre keresztelt panelben Deák Dániel, a Friss Hús rövidfilmfesztivál igazgatójának vezetésével Grosan Cristina filmrendező, Lévai Balázs producer-műsorvezető, Németh Róbert újságíró-zenész és Turán Eszter producer-rendező beszélgetett a filmekben felcsendülő zenékről, és az ennek hátterében meghúzódó kreatív-pénzügyi folyamatról.
Egy rendező filmzenével kapcsolatos vízióit sajnos gyakran keresztülhúzza a szűkös büdzsé, vagy egy szerzői jogi probléma. „Hogy az egyik legutóbbi példát említsem, a Stardust című David Bowie-filmben, ami a zenész pályafutásának elejét dolgozza fel, nem kapott engedélyt a stáb, hogy akár egyetlen David Bowie-dalt is felhasználjon abból az időszakból. Ezért mindenféle más dalok bukkannak fel a filmben" – jegyezte meg Németh Róbert.
Nem egyszer kerülnek a filmkészítők olyan helyzetbe, hogy komoly harcokat kell vívniuk egy-egy dalért, vagy azért, hogy elnyerjék az előadó bizalmát. Például az Enyedi Ildikó-féle Testről és lélekről kulcsfontosságú betétdala kis híján teljesen kimaradt a filmből. Az énekesnő, Laura Marling először nem járult hozzá, hogy használják What He Wrote című számát, mivel az öngyilkossági kísérlet közben is elhangzott volna. Hónapokig tartó huzavona és győzködés árán sikerült csak meggyőzni a művésznőt, hogy remekül fog passzolni a filmbe.
Deák Dániel, Lévai Balázs, Németh Róbert és Turán Eszter / fotó: sinco
Grosan Cristina és stábja már nem volt ilyen szerencsés. A tavaly bemutatott A legjobb dolgokon bőgni kell című első nagyjátékfilmjének utómunkálatai során egy egész jelenetet kellett kivágniuk, mert Céline Dion nem szerette volna, ha felhasználják benne a dalát. „A művésznő elvileg maga is megnézte a jelenetet, és azt mondta, hogy nem. Úgyhogy dislike-oltuk az összes YouTube videóját.” – avatta be a közönséget bosszújukba a rendező.
A büdzsé filmzenére félretett részének ésszerű elosztásával ideális esetben egy külön szakember, a music supervisor foglalkozik. A kifejezetten erről a szakmáról szóló panelben a német Pia Hoffmann elmondta, már annak is örülne, ha a teljes költségvetés 1%-ával gazdálkodhatna. De sajnos legtöbbször ennél nehezebb dolga van, és lépten-nyomon kompromisszumokat kell kötnie. Egy híres track nem mindig éri meg a borsos árat, amit ki kell érte fizetni. Szívesebben használják kevéssé ismert zenekarok dalait vagy feldolgozásokat. A jogi és pénzügyeken, illetve a dalválasztáson túl a music supervisor feladata még a rendező és a zeneszerző közti kommunikáció segítése is, mivel, ahogy Pia Hoffmann fogalmazott: „Más nyelvet beszélnek.”
Ez a közvetítő szerep film és zene között Grosan Cristina szerint is nagyban megkönnyíti a rendező munkáját. Azonban nem mindig áll rendelkezésre egy ilyen munkatárs. „Ez egy nagyon fontos szerep. A most készülő filmemet például Csehországban csináljuk, ami azért érdekes, mert megismerem a cseh szakmát, és ott egyáltalán nincs music supervisor. A producerek maguk harcolnak a jogokért, ami azért rossz, mert ez egy másik munka.”
Budapestről köztudott, hogy világviszonylatban is vonzó forgatási célpont, azt viszont kevesebben tudják, hogy számos külföldi produkció filmzenéjét is nálunk rögzítik, magyar zenészekkel és hangmérnökökkel. Ennek oka pedig nem más, mint hogy alacsony költség párosul magas fokú szakértelemmel.
.jpg)
Weyer Balázs és Pia Hoffmann / fotó: sinco
„Olyan produkcióknak is itt veszik fel a zenei hanganyagát, amik nem is itt forognak” – magyarázta Turán Eszter. “Volt például egy svéd nagyjátékfilm, ahol külön kérték, hogy mi bonyolítsuk le, és mi szervezzük össze a zenei utómunkának ezt a részét.” Sapszon Bálint, illetve a szintén billentyűs Elek Norbert hangszerelték a négy Oscart nyert Élősködők zenéjét, ráadásul azt magyar zenészek is játszották fel. Lévai Balázs hozzátette: „Képzeljétek el, a Super Bowl félidős show-jának a vonós sávjait is itthon vették fel!”
Szóba került a könnyűzene használata a filmekben, aminek a hazai filmgyártásban igazán nagy hagyománya van. „A magyar filmben gyakorlatilag a hatvanas évektől, a magyar beatzene kezdetétől jelen van a műfaj. Kezdve az Ezek a fiatalokkal, a Kopaszkutyán és a Városbújócskán át a Moszkva térig. Vagy ott van a Moziklip, ami pedig egy kifejezetten formabontó cucc volt. Tényleg nagyon hosszan lehetne sorolni” – összegezte Németh Róbert. A mai tendenciákról pedig elmondta: „Szerintem bátrabb és nyitottabb lett a magyar filmek zenehasználata. Ahogy a magyar zenében is egyre többféle produktum jön létre, színesedik a magyar zenei paletta, úgy ad mindez egy mélyebb merítést a filmeseknek. Egyszerűen több mindenből lehet válogatni.”
Turán Eszter alkotótársával, Koltay Annával éppen azért kezdte el a Budapest Underground elnevezésű projektet, mert úgy érezték, hogy a kilencvenes évektől kezdve a filmekben, sorozatokban alulreprezentált volt a magyar könnyűzenei szcéna. „Mi pont eljutottunk egy olyan életszakaszba, hogy mind a ketten – bár van köztünk egy kis korkülönbség – elkezdtük azt vizsgálni, hogy honnan jövünk, és miből merítkezünk. És egyszer csak észrevettük, hogy a mi közegünkről, a rendszerváltás utáni tizenévesek világáról, az ehhez kapcsolódó szubkultúrákról érdemben senki nem szólt.” A Budapest Underground dokumentumfilm-sorozat eddig elkészült epizódjaiban a hardcore/punk rock, a hip hop és az elektronikus zene világában merült el a két rendező.
Koltay Anna és Turán Eszter / fotó: Moviebar
Egy sikeres zenei produktum filmes közegbe emelése azonban nem mindig váltja be a hozzá fűzött reményeket. Nincs tökéletes recept. Elég egymás mellé állítani a 2012-ben Fluor Tomiról készült dokumentumfilmet, ami nagyjából senkit nem érdekelt, illetve a 2016-os #Sohavégetnemérőst, ami pedig tisztesen helyt állt a mozikban. Lévai Balázs, az utóbbi producere így emlékezett vissza a projektre: „A munkánk nagy része arról szólt, hogy mi ez a Wellhello-jelenség, és hogyan lehet ezt fikciósan megjeleníteni.” A mozistatisztikák tanulsága viszont meghökkentő volt: a nézők nagy részét nem Wellhello rajongók tették ki, erre tehát egy ehhez hasonló filmes vállalkozás esetén aligha lehet alapozni.
Németh Róbert arról is beszélt, hogy egy zenei-filmes együttműködés többnyire win-win szituáció. Szélesebb körben népszerűsíti, és új közönségekhez juttatja el a zenészek, előadók művészetét, miközben a film szövetét egy plusz réteggel dúsítja. Grosan Cristina felidézte, milyen lelkesen fogadta Barkóczi Noémi, hogy két dala is helyet kapott A legjobb dolgokon bőgni kellben. Viszont a zeneválogatás buktatókkal teli, hosszadalmas folyamat volt sok utánajárással. „Mind a két félen múlik, hogy mennyire ismerik meg a másikat, mennyire nyitottak, mennyire keresik a lehetőséget” – fogalmazott a rendező. “De sajnos nagyon el vagyunk szeparálva egymástól.”
Ahhoz, hogy a jövőben szorosabban tudjon együttműködni a magyar filmes és zenei közeg, és ez a kapcsolat gyümölcsöző legyen, bár hasznos és előremutató kezdeményezés, ehhez nem elég az évente egyszer megrendezett BLEND. Konkrét intézményi háttérre lenne szükség a kellően nagy kapcsolati háló kiépítéséhez.
„Lehet, kellene egy könnyűzenei intézet ahhoz, hogy könnyebben létrejöjjenek a kapcsolatok akkor, amikor alkalmazott könnyűzenét akarunk létrehozni, terjeszteni, eladni, és ehhez megfelelő embereket találni” - mondta el Bajnai Zsolt a Hangőr Egyesülettől a filmzeneszerzésnek szentelt panelben.
“Az a fajta kapcsolatrendszer, amit mondjuk az SZFE és a Zeneakadémia kialakított, példaértékű” - érvelt Balázs Ádám filmzeneszerző. “Vegyünk egy frissen végzett rendezőt. Korábban dolgozott az egyik diákfilmjén egy bizonyos zeneszerzővel, és így ismerték meg egymást. De ez még mindig egy nagyon eseti dolog, és nincsen intézményi szinten kidolgozva.”
