A csütörtöki napra tartogatta a fesztivál a legfajsúlyosabb darabjait, így a Pál Adrienn 23:30-as vetítésével kezdődött a második miskolci hétvégénk, a magyarországi ősbemutató teltház előtt, az alkotók jelenlétében zajlott 17:30-kor, ezt követte a két Oscar-díjas Prescious, amelynél kevés nyomasztóbb filmet láttam az elmúlt években, így nem is volt túl nagy kedvem újranézni. A címszereplő Prescious ugyanis olyan halmozottan hátrányos helyzetű, hogy az már túlzásnak tűnik: az írástudatlan, túlsúlyos, HIV-pozitív lány második gyermekét várja apjától, ezért anyja durván bántalmazza őt. Prescious sorsa a mélyszegénység legsötétebb bugyrait és az abból való kitörés lehetőségét mutatja be, így nem csoda, hogy Lee Daniels filmje fontos politikai tényezővé nőtte ki magát, Mariah Carey és Lenny Kravitz csatlakoztak a szereplőgárdához, Oprah Winfrey pedig olyan komolyan kampányolt a film mellett, hogy két Oscar-díjat is nyert: Mo’Nique a legjobb mellékszereplő díját nyerte az anya gyomorforató szerepéért, valamint a legjobb adaptált forgatókönyvet is a Prescious forgatókönyvírója, Geoffrey Fletcher kapta. A film magyarországi bemutatójáról nem tudunk: információink szerint esetleg, talán DVD-n megjelenhet a jövő év elején.
Éjjel fél 12-kor erős félház várta Kocsis Ágnes Cannes-ban is elismert filmjét, és mindössze ketten távoztak a vetítés alatt, pedig a Pál Adrienn is súlyos és megkerülhetetlen darab, és a legkevésbé sem főszereplője testalkata miatt. Kocsis filmjének minden kockája megkomponált, végletekig átgondolt, szabályos munka, olyan nagyszabású olajfestmény, amellyel nagyon ritkán van alkalmunk találkozni a magyar filmben, így mindenképpen megrendítő hatású, a minősége előtt kénytelenek vagyunk fejet hajtani. Ugyanakkor Kocsis ebben a professzionalizmusban éppen olyan hideg és távolságtartó saját témájával, mint a filmjében bemutatott Piroska a saját életében, így az első negyven percben a sok ismétlés hatására nemcsak Piroska életét látjuk monotonnak, hanem a filmet is. Kocsis bátor alkotó, nem fél a végletekig feszíteni a húrt, éppen ott hozza be a fordulatot, amikor már végképp kezdenénk elveszíteni a szimpátiánkat az apatikus ápolónő felé. A nyomozás kivitelezése pedig nemegyszer egyenesen David Lynch-i magaslatokba emelkedik, nem hiába emlegettük már Cannes-ban is Beckett és Kaurismaki nevét, Kocsis ugyanis mindegyikhez hasonlítható, mégis nagyon markáns egyedi hangja van. A Pál Adrienn tulajdonképpen nem más, mint a Friss levegő egy új dimenzióban, nagyobb léptékben újraálmodva - csakhogy amíg a Friss levegő-ben a fiatal lánnyal való érzelmi azonosulás könnyebben ment, a Pál Adrienn jéghideg fehérségéből fájóan hiányzik a szív.
A pénteki nap a Korda-konferenciáé volt: ahogyan tavaly a miskolci születésű Pressburger Imre életét és munkásságát mutatták be, idén az ismeretlen Korda Zoltán, vagyis a híres Alexander Korda öccse volt terítéken. A Cinefest szakmai programját már sokszor dicsértük, de nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy milyen színvonalas előadásokat hallhattunk, Charles Drazin például gondosan válogatott filmrészleteken keresztül mutatta be a Korda-fivérek jellegzetes, a brit kolonializmus köntéséből ki nem lépő imperializmus kritikáját. Takács Ferenc pedig a Filmvilág szeptemberi számában is megjelent Az örök második című tanulmányát foglalta össze és adta elő szellemesen Korda Zoltán ellentmondásos szabadságharcát zsarnoki fivére ellen. "Korda Zoltán nem volt igazán jó rendező - de mégiscsak nagyon jó rendező volt." Tavaly is vendégül látták Pressburger Imre unokáját, aki nem más mint Kevin MacDonald, idén David Korda, Korda Zoltán fia tette tiszteletét a fesztiválon és mesélt a három Korda fivér különös és furcsa életéről, egymáshoz és a művészethez fűződő kapcsolatáról, előadásának nagyjából pontos összefoglalója Kriston László Szerencse fiai? című interjúja a szeptemberi Filmvilágban. A konferencia zárásaként kialakult kerekasztal is valódi beszélgetéssé vált, ami szintén nem túl gyakori hazánkban: itt mindenki szívesen kérdezett az egybegyűltektől, majd a Filmvilág szeptemberi számának lapozgatásával végződik az este.
A szombati napon a Cinefest életműdíjasa, Jancsó Miklós tartott mesterkurzust: ezt megelőzően a 88 éves rendező négy filmjét (Így jöttem, Csillagosok, katonák, Fényes szelek, Még kér a nép) vetítették angol felirattal. A Cinefestet lehet sok mindenért dicsérni, az például nagyon praktikus, hogy a Művészetek Házában és annak környékén van minden a fesztiválhoz kapcsolódó esemény, de idén az is teljesen egyértelművé vált, hogy a rendezvény kinőtte a két pici art-termet, és mivel a Kossuth mozit jelenleg szétverték, a továbblépés egyetlen lehetséges iránya sajnálatos módon a város lélekölő plázája lesz - egy ekkora rendezvényt, ennyi embert vonzó programokkal már nem lehet máshova elhelyezni. A Jancsó-mesterkurzuson még a csilláron is lógtak az emberek a szellőzetlen teremben, így aztán a rákövetkező Filmvilág bemutató barátságos hangulatban és családi körben kezdődött, ám hamar a mai magyar filmkultúra és annak támogatását firtató kérdéseket körüljáró paprikás hangulatú válságstábbá vált, aminek csak a hat órakor kezdődő díjátadó tudott véget vetni.
A díjátadón elsőként az életműdíjas Jancsó Miklóst köszöntötték - méghozzá nem más, mint Martin Scorsese! A fesztivál során egy Cannes-ban készült videóinterjút vágtak több apró részletre, így a versenyfilmek előtt a Miskolt? videó futott, a Korda-konferencián a hollywoodi magyarokról beszélt Marty, majd a díjátadón a hosszú beállítások mesterét, Jancsót dicsérte tisztelettudóan. És a meglepetéseknek ekkor még bőven nem volt vége: talán kevesen tudják, de Jancsó tanította Darren Aronofskyt, A Pankrátor és Black Swan rendezőjét, ő is videóüzenetben, és megindultan gratulált mesterének az életműdíjához (I love you from the bottom of my heart!)
Martin Scorsese a fiatal filmkészítőket köszönti
A nemzetközi zsűri jó munkát végzett: az általuk díjazott kisfilmet, Napszúrás-t mi nagyon szerettük, Molnár Tünde Simon vagyok című filmje messze a legszebben kivitelezett animáció volt a mezőnyben, méltán lett a Cinefest első Dargay Attila-díjasa. A zsűrivel folytatott konzultációnk során megtudtuk, hogy a leszbikus kapcsolati drámát feldolgozó Születésnap volt a második kedvencük, illetve az észt, teljesen őrült animáció, az In the air, de a lenyűgöző kidolgozottsága mégis a Simon vagyok felé lökte a mérleget.) A zsűri nagydíjat a dán Mia Hansen-Love Gyermekeim apja című koprodukciós filmje nyerte, a Jameson CineFest fődíját, a miskolci születésű Oscar-díjas rendező-íróról elnevezett Pressburger Imre-díjat az iráni Shirin Neshat kapta Nők férfiak nélkül című művéért. Neshat a fesztivál vendége volt, de a díjátadón már nem tudott részt venni, így videóüzenetben köszönte meg az elismerést.
Shirin Neshat megköszöni a fődíjat
