Utolsó idők
A Cinefest nyitófilmje a 40. Magyar Filmszemle fődíját elnyert Utolsó idők volt: a világ végén játszódó történet október 22-én országos forgalmazásra kerül, de a Cinefest néző premier előtt nézhették meg Mátyássy bemutatkozó filmjét. A rendező a film után elmondta, hogy elsőfilmjében szerette volna mindazokat a kliséket elkerülni, amelyek miatt nem szeretik a magyar filmeket, és ennek egyik eszköze volt az is, hogy Harcsa Veronika a film zenéjét angolul énekli, ahogy a rendező fogalmazott: "legyen egy kis nemzetközi levegője." Mátyássy filmjének kétségkívül a legnagyobb erőssége, hogy témája (magyar vidék, kilátástalanság) feldolgozásában egyáltalán nem provinciális, öröm nézni, hogy végre van egy ízig-vérig művészfilm, amelyet érdemes végignézni: érett, átgondolt, letisztult film, kisebb dramaturgiai bakikkal, amelyekért bőven kárpótol Vass Teréz sallangmentes alakítása. (Kritikánk a filmről, Interjú a rendezővel, Interjú Kádas Józseffel)
Rózsaszín sajt
Tóth Barnabásnak a Rózsaszín sajt az első filmje, de nevét már sokkal korábban ismerhettük: egészen kicsi gyerekorából az Eldorádóból, a Legényanyából és a Gyerekgyilkosságokból, felcseperedvén pedig sikeres rövidfilmjei teremtettek szubkultúrát. A Rózsaszín sajt hosszas előkészítés után nehezen született meg, nem válogatták be a Filmszemlére, majd most szeptemberben végre eljött a magyar mozikba. A Cinefestre a bemutató hetében érkezett meg a friss magyar film: hatalmas érdeklődés kísérte a vetítést, és a film utáni beszélgetésen is csurig volt a terem. Tóth Barna első filmjében számos hibát találhatnánk, ha az a szándék vezetne minket, hogy a földbe döngöljük a Rózsaszín sajtot, ami azért nem megy, mert alapvetően szimpatikus a film. Van benne egy csomó szórakoztató dolog is, ami alapvetően tetszett, de valahogy a film arányait nem éreztem megfelelőnek: a két karakter kapcsolatát nagyon alaposan megismerjük, Bezerédi Zoltán apafigurája elsőosztályú, de párbeszédek, a történetvezetés, a fényképezés és a vágás bosszantói hibái engem folyamatosan kizökkentettek. (Interjú a rendezővel, Kritikánk a filmről)
Lost Persons Area
A miskolci versenyprogram harmadik magyar vonatkozású darabja volt a belga Caroline Strubbe filmje: a Lost Persons Area Cannes-ban a Kritikusok Hetén mutatkozott be. A film zenéjét a 40. Magyar Filmszemlén az Utolsó idők zenéjéért kitüntetett Márkos Albert szerezte, az egyik főszerepet pedig a Fehér tenyérből ismert Hajdu Zoltán, azaz Uldi alakította. Caroline Strubbe a filmhunak elmondta, hogy a Fehér tenyér után teljesen megbabonázta Nagy András operatőri munkája és Uldi színészi játéka, és mindenképpen velük akart dolgozni első nagyjátékfilmjében. Nagy András egyeztetési problémák miatt végül nem tudta vállalni a filmet, de a Fehér tenyérhez hasonlóan dinamikus kézikamerázást mint stílust, így is sikerült őrizni. Strubbe egyébként őszintén meglepődött, amikor megtudta, hogy Uldi nem hivatásos színész, hosszan készültek a filmbeli Szabolcs megformálására, Márkos Albertet pedig a magyar producer, Kántor László ajánlotta a figyelmébe. A Lost Persons Area egy szomorú vizes síkon játszódik, itt él kényszerű, ám mégis valószerű összezártságban a film négy főszereplője: anya, apa, gyermek, és az életüket felfordító idegen. Strubbe érzékletesen ábrázolja azt a lehetetlen állapotot a munkásszállón, ahogyan ezek az emberek könyörtelenül keresik a boldogságot, de a négy karakter történetében a hangsúlyos elhelyezése kicsit esetlegesnek tűnt, nem sikerült például rájönnöm, hogy ki volt a főszereplő, a hangulatát azonban sokáig hurcoltam magammal. 
Hooked
A román Hookedban már semmiféle magyar vonatkozás nincsen: Adrian Sitaru első filmje egy érdekes formai kísérlet, a mini-DV-vel készült film arra az ötletre épül, hogy folyamatosan a szereplők szemszögéből látjuk a történetet, így a filmben játszó, mintegy négy színész az esetek nagy részében egyenesen a kamerába néz. Sokáig azt is lehet hinni, hogy valamiféle fikciós dokumentumfilmet látunk, de nem, a Hooked kőkemény kapcsolati dráma: egy férfi és egy nő autóznak ki a városból, hogy egy kis nyugalmat találjanak a természetben, de pechükre elgázolnak egy útszéli örömlányt, aki még csak nem is hal meg, mert amikor el akarják rejteni, hirtelen magához tér. A folyóparti sörözéssel egybekötött horgászat közben derül fény a szeretetkapcsolatokra, amit csak bonyolít az egészen furcsa körülmények között közéjük keveredett nő vibrálása - az emlékezetes főszerepet alakító Maria Dinulescu a fesztivál vendége volt, interjú vele a fesztivál oldalán. 
Moon
A Cinefest egyik legnagyobb dobása volt idén (Kevin MacDonald Miskolcra csábítása és a Pressburger konferencia után), hogy David Bowie fiának első filmjét sikerült elhozni Miskolcra: rendes moziteremben kópiáról sikerült megnézni a Sam Rockwell főszereplésével készült kamaradarabot. A sci-fi olyan kényes és zárt közönséggel bíró műfaj, hogy bármit csinál benne az ember, rögtön az elődökhöz hasonlítják, hogy ja, Duncan Jones is az Űrodüsszeiából, a Solarisból és a Napfényből gyúrta össze filmjét, de attól még a Moon szerintem így is egy elég eredeti film lett, alacsony költségvetése ellenére is figyelemreméltó kidolgozással, Sam Rockwell bámulatos színészi alakításával, és sokáig kísértő emlékével - információink szerint decembertől a magyar moziforgalmazásban is elérhető lesz a film a Cirko jóvoltából.
