 |
| Teri karaktere rokonságot mutat A vágy villamosa Blanche DeBois-jával |
Noha az író, 2001-ben Szép Ernő-díjjal kitüntetett, Csodálatos vadállatok-ja nem ad lehetőséget a cím frank átiratának megalkotására, Jámbor József rendezése - a Szép Színház és a Zsámbéki Nyári Színház koprodukciójában - igen jelentős esemény volt. (Garaczi darabját a Bécsi Wunderbarer Biester is műsorra tűzte.)
Hogy a kitűnő színmű tévéjáték-adaptáció után „kiált”-e, számomra eldöntetlen kérdés maradt, ám Török Ferenc próbát tett. Ráadásul – a Mozgókép Közalapítvány 2003. évi televíziós pályázatának tizenhárom nyertese közül másodmagával - celluloidra forgatott. Török opuszát a Duna Televízió ősbemutatója előtt a Mediawave-en vetítették, és ez volt a Pécsi Kamera Hungária nyitódarabja.
Garaczi sodró lendületű tévéfilm-forgatókönyvét a Magyar Lettre publikálta - magam ezt vettem kritikám alapjául -, ám az író később együtt dolgozott a könyvön a direktorral. Az általam olvasott anyaghoz képest, úgy tűnt, jelentős változtatásokat eszközöltek.
Török munkája: lehengerlő One-Woman-„show” A rendező-forgatókönyvíró a nem-létező magyar tévé-játékokban időtlen idők óta nem szereplő Eszenyi Enikőre bízta a főszerepet. A művész egyébiránt hazai nagyjátékfilmekben sem tűnik föl évek óta, kivéve a Kontroll kurta nyitójelenetét. Eszenyi a Kultúrház Mediawave-en készített, otromba, a színésznő számára megalázó interjújában úgy vallott erről: jó néhány megkeresésre mondott nemet; más dolga volt a szakmában.
Teri (Eszenyi Enikő) tizennyolc évesen került Zala megyéből a fővárosba. Húsz évesen két gyereket szült - Nórát és Andrást -, majd a férje halála után öt esztendővel elment Zsohár Antallal Amerikába.„Tóni” tizenöt év múlva elhagyta. A rákbeteg Teri, aki időközben az öccsét is elveszítette, újra hazajön, hogy bosszút álljon. Karácsonyra időzíti látogatását.
Garaczi tévéfilm-forgatókönyvében a Főcímképhez „rendelt” dátum és helyszín: december 18., szerda, 12. 04. A könyv a 27. képpel zárul, másnap, Budapesten: 06. 41.-kor.
Teri karaktere sok szempontból mutat rokonságot A vágy villamosa Blanche DeBois-jával - melyet Eszenyi szakmai CV-je ékességei között tudhat. (Török opuszában két Blanche-specialista is látható; a fogorvost alakító Csoma Judit Szász János nyíregyházi Williams-rendezésében játszotta el a szerepet, elnyerve a Színikritikusok Díját.)
Blanche és Teri: szimbolikus értelemben is távolról érkező utazók. Blanche a hasadt elméjével, Teri a hasadt személyiségével-szexusával, és a halálos kórral viaskodik. Az Asztrológusnő (Törőcsik Mari) szavaival: ez a nő valójában férfi, aki minden alkalommal erőszakot tett magán, amikor „női” szerepét teljesítette be.
Eszenyi a „skizofrénia” - és a halál előtti „pillanat” - stációit mutatja be, lefegyverző szakmai fölénnyel. A film legerősebb jelenetei a rendőrségi kihallgató szobában játszódnak. Itt mondja - pontosabban: meséli - el Teri az őt gyermeki csodálattal hallgató rendőrnek (Badár Sándor) és a nyomozónak (Anger Zsolt), mi vezetett ahhoz, hogy a Thermal Hotel személyzetének whiskyjébe bizmutport tegyen. Eszenyi mester-kurzusát bámulva nem kis elismeréssel nyugtáztam a Badár-Anger duó teljesítményét.
A film egésze szempontjából alapvető, hogy Török – rendezőként, így főként a színész-instruálás tekintetében – az említett epizód(ok)ban mutatta számomra a legnagyobb biztonságot. Ezekben a jelenetekben ugyanis mindvégig egyértelmű: a helyzet abszurd (túl a komikumon, tragikumon), nem pedig a színészi játék, mint a tévé-játék általam „leggyengébb láncszemé”-nek tartott, Thermal Hotelben játszódó parti-jelenetben. Eszenyi egyébiránt még itt is tökéletes – ám Takátsy Péter és Ónodi Eszter „zenés-táncos” improvizációja teljes tanácstalanságról árulkodott. Az ilyen – és ehhez hasonló – bizonytalanságok nem szúrnak szemet egy másfél-kétórás nagyjátékfilmben, de a Garaczi-adaptáció mindössze ötvenhárom perc.
Török – azon túl, hogy Eszenyire bízta a főszerepet – tökéletesen osztott szerepeket. Azonban: azzal, hogy őt tette meg A Főszereplőjévé, fölborította a szereplők, szerepek közötti „erőviszonyokat”. Ez a döntés ellenkezik azzal, amit Garaczi forgatókönyvéből, szerzői elképzelésként-koncepcióként kiolvasni vélek.
A Garaczi-műben kiemelt hangsúlyt kap Nóra – a kiváló Hámori Gabriella – és férje, az avantgárd-alternatív zeneszerző, Gergő (Vajdai Vilmos) házasságának válsága. Van egy különösen fontos jelenetük, amelyben Nóra szájából elhangzik, hogy válni akar. Erre reflektál Gergő. A forgatókönyvet olvasva ez volt számomra az egyik legpompásabb jelenet.
Álljon itt az „oridzsinál”-változat, Garaczitól: (17. kép. „18. 30. Nóra és Gergő lakása”)
GERGŐ: Utálsz?
"Utálod, hogy rágom a körmöm, hogy infantilis vagyok, hogy zajongok a moziban"
NÓRA: Nem.
GERGŐ: De, tudom, utálsz... Utálod, hogy rágom a körmöm, hogy infantilis vagyok, hogy zajongok a moziban, hogy idegenekkel veszekedek az utcán, utálod, ahogy beleszólok a telefonba, ahogy a szám szélét rágom, ahogy mozgok, ahogy eszem a tévé előtt, ahogy énekelek zuhanyozás közben, utálod, hogy olyan lassan készülök, mint egy menyasszony, hogy összepisilem a vécédeszkát, hogy dirigálok, hogy cukkollak, utálod, hogy mikor beteg vagy, nem törődök veled, utálod, hogy sose fogok felnőni, hogy minden lében kanál vagyok, utálod, hogy kutatok a táskádban, utálod, hogy állandóan izgek-mozgok, utálod, hogy férfi vagyok, hogy vágyaim vannak, utálod velem a szexet, utálod, hogy nem tudom, mikor elég, utálod, hogy csajozok, utálod, hogy találkoztunk, hogy élek, hogy lélegzek, de legesleginkább azt utálod, hogy nem tudsz elhagyni.
A Csodálatos vadállatok (!) című, phone-art-ján dolgozó Gergő szövegét azonban megcincálták, elmondása közben szüneteket iktattak be, ennek következtében elveszett a „svung”. Veszekedés-szcéna esetében ez korántsem lényegtelen. Tompul a (drámai) hatás, a színész pedig úgy jár, mint a lelkes, épp’ világrekord beállítására készülő távolugró: tiszta erőből nekifut, majd hirtelen elé vágódik egy bíró a stopper-órával. Így: a házasság kudarca közönséges férfi-nő civakodássá torzul; perpatvar a baromfi-udvaron.
Ellenben: Nóra és szeretője, Dani (Nagy Ervin) párkapcsolati csődje föltűnően jelentőssé válik. Az oka pofonegyszerű: Nagy Ervin kitűnő a cinikus-fölényes (de: ebben a szerelemben vesztes, és a „pályát” elhagyni készülő) „elvérzett” lírikus, bizonytalankodó forgatókönyvíró-kezdemény szerepében. Hámori Gabriella a rövid-közös jelenetekben nyújtja a legkiválóbb produkcióját.
És hogy milyen szerepet játszanak a történetben a csillagok? Nóra öccse, András megy el az Asztrológusnőhöz, mivel képtelen élni. Nem tud megbirkózni az őt gyerekként ért traumával: becsapta, elárulta, elhagyta az anyja. A sepsiszentgyörgyi fiatal aktor, Nagy Alfréd jó választás a szerepre. Csakhogy: Török filmjében olybá tűnik, mintha a fiatalember kissé túl sokat hisztizne. A tévéfilmben pusztán halvány utalás történik a farkas-mókus mesére; ez az a - Garaczi-műben metaforikus értelemmel bíró - történet, amit Teri Andrisnak mesélt, amíg együtt volt a „család”. Ezt a mesét kérte Andris akkor is, amikor utoljára beszélt az őt Amerikából, egy telefonfülkéből fölhívó anyjával.
Kétségtelen, kevesebb mint egy órában nincs (sok) idő „mókusozni”. Azonban a „mókustalanítás” okán újra kellett gondolni-írni a Garaczi-forgatókönyv végét. Török tévéfilmjének befejezése, megoldatlansága okán, zavarba ejtő.
Terit látjuk, ahogyan beszáll egy sárga autóba (gyorsan kiderül: egy New York-i Yellow Cab), fekete sofőr ül a volánnál. Csevegnek kicsikét: a nő elmondja, Magyarországon járt, és az utazás „difficult”-re sikeredett. Az ezt megelőző jelenetben Teri Nóráéknál tett váratlan látogatást, Budapesten. A feszült hangulatú találkozón András – talán kissé erőtlenül – megpróbálta szembesíteni Terit az elmúlt évtizedek történéseivel: decemberben (!) volt négy éves, amikor anyja magára hagyta ő(ke)t. (A Garaczi-könyvből egyértelműen kiderül, a nagynénjük nevelte föl a gyerekeket.)
Garaczi forgatókönyve – mint írtam – kevesebb mint két nap története, amely Budapesten indul, és ott is végződik – Andrással.
Teri Nóráéknál marad, éjszaka a lányával beszélget. Ez kettőjük utolsó dialógja a 24. képben. Idő-helyszín: „22:05. Nóráék konyhája, éjszaka. Nóra kijön, iszik egy pohár tejet. Teri is megjelenik hálóingben, mezítláb.”
Idézet a párbeszéd végéből:
TERI (csönd) Ha valaki nekem azt mondja, hogy egy férfiért lemondok rólatok... Minden évben megpróbáltam, mondom, hogy most... Hogy, mondom, most tényleg vége, hogy hazajövök végleg. És nem bírtam ki... Én a Tónit, akármilyen ember, mindig szeretni fogom. Ezt elfogadtam. De most, most haza fogok jönni. Itt akarok meghalni Magyarországon.
Átölelik egymást. Kibontakoznak.
TERI Mintha valaki más élte volna az életem helyettem.
25.kép
András a Városligeti tónál, az egyik pecás fiú otthagyta a kesztyűjét a földön, András fölveszi.
26.kép
Ugyanott, később. András egy padon ül, kesztyűbe bújtatott kezét babusgatja.
ANDRÁS Tente, baba, tente... Csicsíja, babája... Csicsikáljál szépen. Gúdboj. Egy-kettő-három. Nem szabad félni. Meséljek valamit? Igen? Esti mese? Kedves gyerekek, egyszer a mókus leugrott az ágról és egyenesen az alvó farkasra esett. Felszökött a farkas. A mókus kérlelte, engedj el, farkas. A farkas ekkor így felelt, elengedlek, de előbb mondd meg, miért vagytok ti, mókusok olyan vidám teremtések? Nekem mindig rossz kedvem van, ha meg titeket figyel valaki, azt látja, hogy állandóan ugráltok és játszadoztok. Felelte a mókus: előbb engedj fel a fára, onnan megmondom, mert idelenn félek tőled. A farkas elengedte, a mókus felszaladt a fára, és onnan adott feleletet. Azért vagyunk vidámak, mert jók vagyunk, s nem bántunk meg soha senkit. Neked viszont azért van rossz kedved, mert a rosszaság bántja a szívedet. Mert rossz vagy, farkas... Na? Hogy tetszett? Még mindig félsz? Számolj tízig. És ha még mindig félsz, kezdd elölről... Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét... Így is félsz?... Ne félj.
06:41. Reggeli szürkület, ugyanott. András a padon, kezében a kesztyűvel, mozdulatlanul. Lassan szállingózni kezd a hó.
Itt a VÉGE.
Török Ferenc – pályafutása során először – forgatott műteremben. Okosan használta (ki) a steril stúdiókörülményeket. Stilizált, „elemelt”. Szép és költői, ahogyan Nóra kocsija áll a (mű)hóesésben. Török - végeredményben - tökéletesen „teátrális” megoldásokhoz nyúlt, igen imponálóan. Banovich Tamás díszlettervező remek munkát végzett, tetszett Zságer és Márkos Albert filmzenéje.
Garaczi forgatókönyvében talán nem mindenki vergődik át élete legszörnyebb karácsonyán – részint, mert vannak, akik ezen az élményen már átestek. Terinek lehet, hogy van még egy esélye; lehet, hogy halála előtt elnyeri a békét.
Török filmjében mindenki pocsékul jár. De a rendező nem „demokratikus”, mert van, aki még pocsékabbul. Töröknél Teri a vesztes. Utazása, bosszúja, meséje - a kihallgató szobában, mókus-farkas helyett önmagáról - az „agóniá”-t követő, halál előtti utolsó, szenvedélyes szárnycsapás.
Eszenyi Enikő – megkockáztatom – az utóbbi évek legkiválóbb (film)színészi alakítását nyújtotta.
Ez azonban – különösen egy még „lélegeztetőgépre” sem tett műfaj újraélesztésének esetén – csupán örömteli részeredmény. Török munkája azonban föltétlen kiérdemel egy – reményeim szerint – közös merengésre lehetőséget adó, közel sem teljes körű elemzést. Ezért is indultam az elveszett szerepek nyomába.
