A film vége felé viszont feltűnik néhány zavaró hiba. Felróható, hogy nem csaptak a digitális trükkmester kezére a nagy időhurok action megvalósításakor, a felhők kicsit nevetségesek, az örvénylés túlhabzó, kevesebb több lett volna. A másik, ami engem kimondottan idegesített, az a legutolsó snitt. Megjelenik benne egy kisfiú, aki nagyon nem kellett volna oda, mert hiteltelen az arca, a gesztusai, minden porcikája. Tizenkettőből tíz filmet hazavágna egy ilyen zárlat, a Donnie Darkót szerencsére nem. Richard Kelly elsőfilmje végig leköti a nézőt, szórakoztató, filozofikus és vitathatatlanul hatásos alkotás. Érdemes rögtön kétszer is megnézni, hátha tisztul a kép, mert ha néhol zavarosnak tűnik is, a hiba nem a készülékben van. A felvetett kérdések ott rezonálnak a tudat mélyén, választ pedig, legalább egyszer életében, mindenki kap majd.