A társadalomtudósok egyetértettek abban, hogy a dokumentumfilm a rendszerváltás fontos előkészítője volt, mert az 1970-es években még ismeretlen nyiltsággal kezelt korábbi tabutémákat. Vita alakult ki a rendszerváltozás kezdetének meghatározásával kapcsolatban. Makara Péter, szociológus a hatvanas évek végére tette a Kádár-rendszer “szellemi erjedésének” kezdetét, azonban történész és politológus beszélgetőtársai hevesen ellenezték azt a korai időpontot, utalva például a ’68-as prágai eseményekre. Rainer M. János szerint a rendszerváltásnak a Kádár-rendszer 1979-ben, az áremelésekkel, megindult gyengülése adott lendületet.
 
Bozóki András szerint a nyolcvanas években a dokumentumfilmek töltötték be azt a szerepet, amit a ‘60-as, ‘70-es években a játéfilmek. A “dokumentumfilmek fénykorában” a filmesek tényszerűen dolgoztak fel olyan történéseket, melyekről addig nem lehetett beszélni. A gazdasági problémák miatt ekkora már meggyengült a hatalom, ami segítette a nézőt, hogy Zalán Vince szavaival: “szembesüljön saját történelmével”, így például Sára Sándor Pergőtűze a Don-kanyarban történt tragédiát mutatta be a túlélők segítségével. M. Kiss Sándor fontosnak tartotta, hogy dokumentumfilmek hatására ekkor a kisközösségekben párbeszéd kezdődhetett a múlt, és a korabeli közélet legfontosabb problémáiról. Az emberek, tehát emlékezni kezdtek, és elkezdték feldolgozni, azt ami velük történt a második világháborúban, 1956-ban, illetve az azt követő évek során.

A filmek hitelességével kapcsolatban Rainer M. János azt mondta, hogy a történészek számára kincset érnek a dokumentumfilmek, de természetesen mint minden forrást, ezeket a filmeket is forráskritikával kezelik a szakemberek. Mint mondta, különösen értékes egy dokumentumfilm, ha egy meghatározó történelmi eseményt rögzít, de ha a történések átélői beszélnek, az is rendkívül fontos a történettudomány számára.

A dokumentumfilm következő nagy korszaka, ’89-90-ben, a rendszerváltást feldolgozó filmeké volt. Bozóki szerint a jövő történészei számára nélkülözhetetlen munkát végeztek a filkmesek, akik rögzítették a tüntetéseket, a pártok kongresszusait, és a tárgyalásokat. A politológus kiemelte Elbert Márta filmjét, az ellenzéki kerekasztal tárgyalásokról, ami nélkül nem lehetett volna pontosítani a helyszínen készült jegyzőkönyveket.

A rendszerváltozás óta azonban elvesztette addigi fontos pozícióját a dokumentumfilm. A beszélgetés résztvevői szerint a dokumentumfilmek háttérbeszorulásának oka nemcsak filmfinanszírozásban keresendő. Zalán Vince beszélgetőpartnerei egyetértettek abban, ha egy filmes redszerváltozás előtt engedélyt kapott filmje elkészítéséhez, akkor a forgatás során nagyobb szabadságot élvezett mint ma. M. Kiss Sándor hangsúlyozta, hogy a rendszerváltozást megelőzően a filmesek és a társadalom közös ellenségképpel rendelkeztek, és a dokumentumfilmek arra törekedtek, hogy rámutassanak a rendszer hibáira, illegitimitására. Ma nem ennyire egységes a társadalom. A beszélgetésbe bekapcsolódó B. Révész László filmrendező szerint újabb tabukkal kell szembesülnünk, amiket nehezebb megdönteni, mert a bürokrácia, illetve magánérdekek, vagy személyiségi jogok védelme akadályozza akár a közérdekű információk nyilvánosságra hozatalát is.

A mindenki által elfogadott értékek, és egységes nézőpont híján ma nem léteznek egységes nagy igazságok, és az ezernyi darabra töredezett társadalmat ezernyi nézőpontból mutathatja meg a dokumentumfilmesek objektívje. A beszélgetés végén a résztvevők hangsúlyozták, hogy ma a dokumentumfilmre, mint a társadalom állapotának rögzítőjére van szükség, ami mindenki számára átélhetővé teszi akár a szegénységet vagy a gazdagságot, illetve a különböző élethelyzeteket.