Ez a kérdés röpke húsz évet ölel fel (nevet). Először reklámokban dolgoztam Klausman Viktorral, ahol Tóth Ákos producer fertőzött meg a mozgóképpel. Az ő tudása ámulatba ejtő volt. Ezután a rendezvényszervezés világában tettem egy kitérőt, de 2009-ben visszakanyarodtam a filmekhez. Járom azóta is a ranglétrát, vittem a vizet színésznek, rendezőnek, zártam az utcát – amit egyébként ma is megteszek, ha szükséges -, tanultam sokat és tanulok ma is. Most már saját kis produkciókat hívunk életre, nemrég kezdünk egy középkori kalandfilmet fejleszteni, ami most a legújabb izgalom az életemben.
Honnan jött a könyv ötlete?
Kezdjük ott, hogy én nagyon ritkán főzök (nevet). Nem a gourmand vonalam az erős. Azt hiszem, hiányzott már, hogy magyar produkcióban vegyek részt, mert az utóbbi években jobbára külföldi filmekben dolgoztam. A könyvvel kapcsolatos ötlet az volt, hogy olyan szempontból közelítsük meg az elmúlt fél évszázad magyar filmjeit, amely nem csak a filmszakmában dolgozók számára lehet érdekes olvasmány. Adta magát, hogy a filmekben megjelenő, ikonikus ételek adják a keretet, a fejezeteket pedig az adott filmből egy alkotó írása tölti meg tartalommal. Minden írás abszolút egyedi fűszer, ezek a személyes szövegek adják a könyv ízét. Összességében tehát a magyar filmek szeretete, és az a szándék vezérelt, hogy a közönség figyelmét új megközelítésből hívjuk fel ezekre az alkotásokra.
Milyen út vezetett a koncepciótól a megvalósulásig?
Először Cserhalmi Györgyöt hívtam, hogy mit szólna egy ilyen könyvhöz. Ő erős szövetségesem, társam, mentorom, az ő szava döntő volt, ha neki tetszik, megyek tovább. Tetszett neki. Aztán felhívtam a koncepcióval Nyáry Krisztián írót, hogy mit gondol az ötletről. Ő kötött össze a Partvonal Kiadó vezetőjével, Korentsy Mártával és a telefonbeszélgetésünk után egy héttel már el is kezdtünk egyeztetni a megvalósításról. Krisztiánnal nem ismertük egymást személyesen, így megtisztelő volt a nyitottsága, hogy felkarolta az ötletet, sőt Makk Károly Szerelem, illetve Huszárik Zoltán Szindbád című filmjéhez elvállalta, hogy ír is. Így Nyáry Krisztián lett a könyv „keresztpapája”.
A Partvonal Kiadó idén húsz éves, így ez a könyv is az ünnepi kiadások közé kerülhetett, ami szintén nagyon megtisztelő számomra. Korentsy Márta személyében és kiadói munkatársaiban rendkívül támogató és profi háttérrel dolgozhattunk a megvalósításon, igazi csapatmunkával született meg a kiadvány. A Filmet főzünk a Könyvfesztiválon debütált nagy sikerrel, azóta számos eseményre hívtak meg bennünket. Felolvasással és filmvetítéssel egybekötött könyvbemutatóval részt veszünk a tervek szerint az Ördögkatlan Fesztiválon, a Pozsonyi Pikniken és a Nemzetközi Könyvfesztiválon is.
Tusjak Marianna a könyv bemutatóján / Fotó: Partvonal Könyvkiadó
Milyen szempontok alapján választottad ki a filmeket? Volt nagyobb merítés, volt ami kimaradt?
Legalább száz film szerepelt a listánkon, ebből igyekeztünk úgy összeállítani a végleges tartalmat, hogy átfogó képet mutasson az elmúlt bő ötven év magyar filmművészetéből, és szerepeljen benne a szerzői filmek mellett kimondottan közönségfilm is. Az írással több korosztályt szólítottunk meg, színész- és rendezőlegendáktól az egészen fiatal alkotókig. Fontosnak tartottuk, hogy friss alkotások is helyet kapjanak a kötetben, például a Hunyadi-sorozat, amelyet a könyv szerkesztésekor még be sem mutattak. Lengyel Balázs show runner és forgatókönyvíró illetve a producerek jóvoltából kaptunk a sorozatból egy képkockát, amely alapján Frank Zoltán berendező segített újra megidézni a szettet.
Hogyan alakult az írók névsora?
Egyrészt lelkesítő volt, hogy azok, akikkel régóta sokat dolgozunk együtt, az első megkeresésre hezitálás nélkül igent mondtak. Másrészt hihetetlen egymásra találásokat élhettem meg olyan kollégákkal, akikkel még nem dolgoztam korábban. Ezelőtt nem volt szerencsém megismerkedni Gárdos Péterrel, Fekete Ibolyával vagy Koltai Róberttel, akikben elkötelezett szövetségesekre találtam.
A többi filmnél mondhatni adott volt: elsősorban a rendezőt vagy főszerepet alakító színészt kértem fel az írásra. A Kincsemnél kifejezetten a díszlettervezőket kerestem meg, Horváth Viktóriát és Nánássy Zsoltot, mert szerettünk volna megemlékezni Nagy Gábor berendezőről, aki hatalmas űrt hagyott maga után a szakmában és az életünkben. Sajnos időközben Nánássy Zsoltot is elveszítettük, ezért ez a fejezet kettejük előtt tiszteleg.
Nehéz döntés volt, hogy kit kérjünk fel azoknál a filmeknél, amelyeknél már nem élnek az alkotók és főbb színészek sem. Az Ötödik pecséthez a kiadó ajánlotta Kiss László történészt, írót, akinek nemrég jelent meg egy történelmi regénye a Athenaeum Kiadónál. A Nárcisz és Psyché esetében Nagy V. Gergő forgatókönyvírót kértük fel. A keménykalap és krumpliorr-ot majdnem elveszítettük, az utolsó pillanatban találtunk rá a borszakértőnk segítségével Fazekas Ádám világbajnok fagylaltmesterre, aki csodás írással és még annál is finomabb fagylaltrecepttel csatlakozott.
Az alkotók szövegei olyan bensőségesek, mintha az olvasó tényleg egy asztalnál ülne az íróval. Mit kértél tőlük a szövegekben?
Az alkotókat arra kértem, hogy a filmhez írjanak, de nem feltétlenül a filmről, vagy a kiválasztott ételről, és a műfajt is rájuk bíztam. Az eredmény felülmúlta a várakozásaimat. Ahány film és alkotó, annyiféle stílusú szöveg született, mégis mindegyikben érezhető az író egyedi, csak rá jellemző hangvétele. Gárdos Péter írása könnyeket csal a szembe, Herendi Gábornál megjelenik a humor, vagy Tóth Barnabásnál a gyermekszínész múltból eredő tisztelet Pogány Judit, Bereményi Géza és Eperjes Károly felé, de egyúttal az a határozott rendező is, aki már a saját útján jár. Vajda Pierre filmje, az Itt a szabadság! azért különleges szereplő, mert a rendező egyébként gasztroesztéta. Emellett izgalmas kontraszt Mátyássy Áron Mínusz című rövidfilmje is, egy olyan rendezőé, aki amikor felhívtam, először tiltakozott, mondván, hogy ő gasztronómiaellenes. Valójában bárkit kiemelhetnék, mert talán az a könyv legnagyobb értéke, hogy az alkotók őszintén, önmagukból is adtak valamit a filmek és a receptek mellé.
Fotó: Tusjak Marianna
A Filmet főzünk vizuális koncepciója is hihetetlenül igényes: az ételfotók a film világát vagy akár a konkrét terített asztalt elevenítik fel egy-egy alkotásból. Hogyan készültetek a fotózásra?
Kifejezetten izgalmas kihívást jelentett a fotózáshoz a kellékek összeszedése. Úgy álltunk hozzá, hogy addig megyünk, ameddig meg nem találjuk a tökéletesen megfelelő tárgyakat, terítőket és különböző korhű kiegészítőket. Tamási Tamás berendezővel szinte minden hétvégét az Ecseri piacon vagy a Budaörsi Piacon töltöttünk. Óriási segítség volt, hogy a Kreatív Mozi Műhely felajánlotta, hogy bármit felhasználhatunk a hatalmas raktárkészletükből, de akadtak olyan egyedi tárgyak, amiket fel kellett kutatni. Ilyen volt például Szindbád kése, amelyet legalább négy hónapig kerestünk. Mészáros Márta Napló-filmjéhez az antik karácsonyfadíszt Prágában, egy bezárt üzlet kirakatában láttuk meg. Végül sikerült kinyittatnunk a kis antikboltot és megszereztük a különleges üvegrepülőt.
Volt olyan tárgy, amelynek a felkutatásában mellénk szegődött a szerencse. A kicsinyített szabadság szobor például nagyon ritka régiség. Az Ecseri piacon az egyik árus véletlenül meghallotta, hogy éppen lemondunk róla, és szólt, hogy ott van Zsuzsikánál “hátul”. És tényleg volt, eldugva, egy 70-es évekbeli nyeremény. Tökéletes volt a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten fotójára, hogy megidézzük Jancsó Miklós szabadságszeretetét. Sokáig nyomoztuk, hogy nézhettek ki a Sose halunk meg fogadószelvényei, ebben végül a Nyeregbe! magazin főszerkesztője segített, aki egyben a Lovi speakere.
Számos filmhez maguk az alkotók, stábtagok hozták el vagy adták kölcsön a kellékeket. Az Anyám és más futóbolondok a családból fotózásához Fekete Ibolya rendező hozta a filmben szereplő gyűszűt, nagymamája örökségét, és a tálat, amelybe saját kezűleg rendezte el a porcukorba forgatott vaníliás karikákat. A Kontroll fotóinál is a filmben szereplő eredeti kellékek láthatóak, ahogy a Valami Amerika esetében is: Herendi Gábor rendező kölcsönadta a kék majmot, Szervét Tibor pedig a piros baseball sapkát. Einhorn Zsuzsi berendező hozta a Drakulics elvtárs terítőjét; különleges meglepetés volt, amikor észrevettük, hogy ugyanilyen mintájú abrosz szerepelt az Eldorádóban! A Kincsem kellékei szintén eredetiek, Nagy Heni berendezőtől kaptuk meg a monogrammos textilszalvétákat, amelyeket édesapja, Nagy Gábor selyempapírba csomagolva őrzött meg a forgatás után. Az eredeti kellékek ilyen megőrzése nekem arról is tanúskodik, hogy ebben a szakmában mennyire sokat jelenthet a stábtagoknak is, a szereplőknek is egy-egy film.
Mesélj a fotózásról!
Kocsis Bence fotóssal több mint húsz éve ismerjük egymást, összeszokott csapatot alkotunk. Olvassa a gondolataimat, maga előtt látja az elképzeléseimet, és ami még fontosabb: a filmek értelmezéséhez, fotós újraalkotásához is művészként, értően állt hozzá.
Többször is megnéztük a filmeket és kimentettük a jelenetekből azokat a képkockákat, amelyeken étel, étkezés szerepel. Nem akartuk egy az egyben reprodukálni ezeket a beállításokat, sokat kísérleteztünk, hogy milyen szög, elrendezés áll jól egy-egy ételnek és a tárgyaknak, kellékeknek. Sokat beszélgettünk Bencevel, hogy vajon érdemes füstölni, ködölni, árnyékolni, de ezeket a lehetőségeket többségében elvetettük, mert nem lehet ugyanazt visszaadni fotón, mint ami a filmben látható, és nem is ez volt a cél. Sokkal inkább az atmoszféra megidézésére törekedtünk, elkapni az adott film egyedi „ízét”.
Ezért is születtek meg a fejezetekhez tartozó nyitóképek, a címképek, amelyek összefoglalják a filmet, a recept mellé került ételfotó pedig olyan, mintha leülnél a filmbeli asztalhoz. Néhány filmben nem volt asztal vagy nem került az asztalra étel, mint például az Ötödik pecsétben, tehát mi teremtettük meg a fotón, hogy milyen hangulatú lett volna, ha a kocsmaasztalon terítenek meg. Azzal, hogy egy feszület is került az asztalra, a filmből idézve helyeztünk el a képen többlet tartalmat. Talán az Emelet és A londoni férfi az, ahol megpróbáltuk a film világítását is megidézni.
Persze készültek olyan fotók, amelyek nem kerültek be a könyve, például, amikor a Jancsó-filmhez füsttel kísérleteztünk. Igazi rendszerváltási fotó sikeredett: a Szabadságszobor mögött füstcsík húzódik, mintha az utolsó trabant éppen most hagyta volna el az országot.
A címlapot Pázmány Titus tervezte, aki remekül ráérzett, hogyan lehet az ételeket és a filmet egy képen összehozni. A kiadó munkatársai utólag avattak be abba az apró bonyodalomba, hogy a borító fotó utómunkáján sokáig tologatták a tányér helyére került filmtekercset, hogy azok számára, akik nem filmesként veszik majd kezükbe a könyvet, ne egy csirkeitató jusson eszükbe az oldalán lyukacsos magazinról, azaz a fém tekercsről.
Kocsis Bence és Tusjak Marianna
Beszéljünk a könyvben szereplő ételekről! Hogyan találtál szakácsot? Hogy zajlott az ételfotózás?
A legtöbb filmben egy-egy meghatározó étel szerepel, de például a Szindbád vagy a Veri az ördög a feleségét több fogásos felhozatalából igyekeztünk úgy választani, hogy az egész könyv tartalmát tekintve minél változatosabb recepteket ismertessünk, a levesektől kezdve a fő fogásokon át a desszertig.
Gyártási szempontból tudtuk, hogy egy klasszikus fotóstúdió, amelyben nincs konyha, nem alkalmas ehhez a projekthez, mert mire odaszállítjuk az ételt, kihűl, összeesik. Olyan helyre volt szükségünk, ahol fotózni és főzni is lehet, így jutottunk el a Dine and Relax lakásétteremhez. Királyi-Papp Nóra, a tulajdonos szívesen vállalta a fotózási helyszín biztosítása mellett a receptek megalkotását és az ételek elkészítését is - ehhez pedig az összes filmet tüzetesen tanulmányozta hónapokon át. Segédje, Mónika, korábban a Centrál Színház kellékeseként dolgozott, így ő a főzésben és a fotózáson egyaránt professzionális segítségünk volt.
Különlegesen nagy élmény volt Szabi a Pék közreműködése is. Amikor elmentünk hozzá, hogy megmutassuk, milyen pékterméket szeretnénk, melyik alkotáshoz, kente-vágta a filmeket és a történelmi kort is. Azonnal tudta, hogy a Szamárköhögés 56-os film, és akkor nem volt otthon kovásza az embereknek, tehát ide élesztős kenyeret csináljunk, úgy lesz hiteles.
Általában ritka, hogy egy forgatáson ehető étel legyen az asztalokon. Nálunk is voltak olyan ételek, elsősorban a cukrászsütemények, amelyeknél a hitelesség helyett kénytelenek voltunk a filmes illúziót alkalmazni. A Sose halunk meg retró krémesével meggyűlt a bajunk, mert mint kiderült, ilyet már csak nagyon kevés cukrászdában készítenek és akkor is csak hetente egyszer. Így a krémeshez igazítottuk a fotózást.
Az ételekhez borajánló társul, sőt egy fejezet erejéig az alkohol magyar filmes megjelenítésének evolúciójáról is olvashatunk.
A közösségi médián keresztül véletlenül találtam rá Piskor Fanni borszakértőre, aki az első megkeresésemre igen mondott a projektre. Minden fogáshoz, még a desszertekhez is egyedi ajánlást csatolt, ezzel még egy külön ízvilágot adott hozzá a tartalomhoz. Fanni nyitott szellemisége és szakértelme a filmek és borok kapcsolatáról szóló írásában is megnyilvánult, remélem ezzel a lehetőséggel hozzá tudtunk járulni a magyar borok marketingjéhez is.
Fotó: Kocsis Bence
Melyik ételt ajánlanád a könyvből?
Meleg szívvel ajánlom az Ötödik pecsétben elhangzó marhaszegy receptjét is, az egyszerűen mennyei. Igaza volt Márkus Lászlónak (vagy Sánta Ferencnek), ezt így, téli szalámival érdemes elkészíteni.
Hogyan foglalnád össze a Filmet főzünk lényegét? Miben több, mint egy receptgyűjtemény?
Valójában ez egy filmes szépirodalmi antológia, képekkel és receptekkel kiegészítve. Büszke vagyok a kollégákra, a rendezőkre és a színészekre, hogy ilyen fantasztikusan írnak.
