Ha egy thrillerben fájni kezd egy fog, tudható, hogy az még komoly szenvedést fog okozni. Ha pedig az Oldboy rendezőjének legújabb filmjében okoz kellemetlenséget egy lyukas fog, joggal készülhetünk arra, hogy brutális, és kicsit sem higiénikus módon lesz eltávolítva. Ez persze nem azt jelenti, hogy Park Chan-wook önismétlővé vált volna. Ellenkezőleg.
Kép a Nincs más választás című filmből
Kép forrása: Mozinet
Egészen elképesztő, hogy ugyan már 22 év telt az Oldboy óta - első remekműve, a JSA idén 25 éves -, de Park továbbra is csúcsformában van, és a Velencében debütált Nincs más választásban talán még az eddigieknél is bátrabban zsonglőrködik különböző zsánerekkel és hangulatokkal. Önismétlésről azért sem beszélhetünk, mert a papírüzemből kirúgott családapa összeomlása és munkakeresése ugyan idővel egyre sötétebb színezetet kap, de ezzel párhuzamosan a humor is erősödik a filmben. A férfi első ügyefogyott gyilkossági kísérlete olyan, mintha a kislánya által nézett egyik rajzfilmből leste volna el: a tetőn állva egy nagy cserépbe ültetett koreai chili paprikával próbálja halálra zúzni egyik konkurensét. És ez még csak a kezdet, a későbbiekben abszurditásig fokozódik az erőszak, és vele együtt az éjfekete humor is.
Hogy megértsük Park humorát, érdemes visszamennünk a kezdetekhez. Az idei Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon megrendezett mesterkurzuson Park felemlegetett egy 1982-es dél-koreai filmet, a Woman of Fire-t. Még egyetemistaként látta a moziban, és azért volt fontos számára, mert ekkor érezte először, hogy van hozzá hasonló ízlésű dél-koreai rendező, és ez elültette benne annak az álomnak a magját, hogy egyszer majd ő is készít filmet. Részletesen mesélt a Woman of Fire fináléjáról.
Kép a Woman of Fire című filmből
A férfi a szeretőjével öngyilkosságot próbál elkövetni, mérget isznak. Miközben haldokolnak, a férfi megvallja, hogy a felesége mellett akar meghalni, és elkezd lemenni a lépcsőn. A szerető is szeretne a férfi közelében maradni, belecsimpaszkodik a lábába, és ahogy halad lefelé a férfi, a szerető feje minden egyes lépcsőfokon koppan egyet. „Groteszk volt, de egyúttal humoros is. Sokkolt ez a jelenet, mintha egy kalapáccsal ütöttek volna fejbe” – emlékezett vissza Park. „Nem szép, hogy ezt mondom, de ez az igazság, tényleg viccesnek találtam.” Ez a jelenet tényleg nagy hatást gyakorolhatott Parkra, ugyanis van egy rész a Nincs más választásban, ami konkrétan hasonlít erre a haláltusára. De a film más pontjain is él a groteszk ábrázolásmóddal, úgy, hogy közben felnagyítja az eleve meglévő komikus elemeket.
Legutóbbi filmje, A titokzatos nő című halkszavú, finom rezdülésekkel kommunikáló szerelmes thriller után Park a szatíra jóval harsányabb világában is otthonosan mozog. A komikus túlzásoktól nem válik bugyutává a film, csak még jobban ráirányítja a figyelmet a férfi hibás gondolkodásmódjára. Nem az a baj, hogy kirúgtak, hanem az, ahogy viszonyulsz a helyzethez - hangzik el a film egy pontján a tételmondat, és valóban, mint egy dacos, hisztis kisfiú a kedvenc játékához, úgy ragaszkodik irracionális módon az elvesztett státuszához. Vissza kell szereznie, más nem jöhet szóba, és ezért akár a vetélytársait is képes megölni.
Ahelyett, hogy felelős családfőként meghozná feleségéhez hasonlóan ő is a saját áldozatát, és például beérné egy kevésbé jól fizető állással, inkább a hazugságok egyre sűrűbb hálójába gabalyodik, és egyre elképesztőbb helyzetekbe bonyolódik. Pár lépésben eljut odáig, hogy az egyik vetélytársa után leskelődik a bozótosban, viszont távolról sem egy Jason Bourne, így aztán pár pillanattal később azon lehet hüledezni és kacagni, hogy egy idegen nő szívja ki a kígyómérget a lábából. Man-soo egy botladozó, komplexusos antihős, akit Lee-Byung-hun mesteri színészi teljesítményének hála egyszerre lehet mélységesen elítélni és empatizálni vele; egyszerre lehet nevetni rajta és izgulni azért, hogy ép bőrrel megússza a gyilkossági kísérleteit.
Kép a Nincs más választás című filmből
Kép forrása: Mozinet
Azért is lehet empatizálni vele, hiszen tömegek számára ismerős tapasztalat az újrakezdés nehézsége. Persze, könnyű azt mondani, hogy kirúgtak, így jártál, kezdd nulláról a munkás életet egy másik szektorban, de ez tényleg egy szörnyen megalázó helyzet, ami akár az alkoholizmus és a depresszió felé is lökheti az embert. A Nincs más választás empátia mellett iróniával is viszonyul a munkanélkuliség kríziséhez, így még erősebben képes kiemelni szereplői esendőségét. Man-soo többször is szimpatizálni kezd leendő áldozataival, hiszen saját maga tükörképét látja bennük. Megesik, hogy olyan valóban hasznos és megszívlelendő tanácsokat ad nekik az újrakezdést illetően, amiket ő maga viszont nem fogad meg.
Visszatérve Man-soo fájó fogához, persze, hideg fejjel végiggondolva egyszerű a megoldás, el kellene mennie minél előbb a fogorvoshoz. De ismét sokaknak lehet ismerős az önmegtévesztés azon módja, amikor a fogorvostól való félelmünkben inkább csak halogatjuk az időpontkérést, tömjük magunkba a fájdalomcsillapítót, szívjuk a nyálunkat és reméljük, majd elmúlik a fájdalom. Nem fog. Man-soo-val azért is könnyű együtt érezni, mert az önbecsapása nagyon is alapvető emberi tulajdonság.
Park rendszeresen dolgoz fel hazájától távol játszódó regényeket. Az alapanyagot szabadon kezeli, ahogy A szobalány, úgy a Nincs más választás esetében is Dél-Koreába ültette át a cselekményt. A filmet Donald E. Westlake regénye, a The Ax inspirálta, amelyet Costa-Gavras már egyszer feldolgozott a kétezres évek elején. Park nagyszerűnek találta a könyv alapötletét, viszont úgy érezte, nem illik hozzá az eredeti komoly hangvétel, ezért vegyítette humorral a konkurenciára vadászó munkanélküli férfi történetét.
Kép a Nincs más választás című filmből
Kép forrása: Mozinet
A Nincs más választás tehát a rossz döntések fekete komédiája, amikért Park messze nem csak az egyént teszi felelőssé. Park nyíltan kapitalizmuskritikus filmjében tulajdonképpen a logikus végpontig viszi el a rendszer által sulykolt, a munkaerő önkizsákmányolását elősegítő és a termelést maximalizálni hivatott versenyszellemet. Ebben a világban kizárólag a termelési láncban elfoglalt helyed határoz meg, és nem számítanak olyan ódivatú fogalmak, mint az erkölcs. Így akár a gyilkosság is beleférhet, mint az érvényesülés egy eszköze.
A Nincs más választás rendszerkritikájának egyik kifejezetten szellemes része, hogy a gyártulajdonos elit szinte végig láthatatlan marad benne. Nekik nincs dolguk, a fogaskerekek forognak, igazából az aktív részvételük nélkül is elvégzi a piszkos munkát a kevés magas státuszú helyért küzdő sokaság. Egymás közt lejátsszák a meccset.
A filmben ritkán ugyan, de megcsillan a kiút reménye, az összefogás, a szolidaritás, mint az érvényesülés egy humánusabb módja. Vagy akár csak egy őszinte, kitárulkozó beszélgetés a feleséggel is sokat segítene. De Park figyelmeztet, a kapitalizmus és a maszkulin gőg – az egyedül mindent megoldok illúziója – együtt halálos elegy, és nagyon nehéz kilépni ebből az önként vállalt magányból.
Kép a Nincs más választás című filmből
Kép forrása: Mozinet
A Nincs más választás témája mindig aktuális, de a mesterséges intelligencia térnyerésével, és az ezzel párhuzamosan eltűnő munkahelyekkel alighanem még ijesztőbbé és átélhetőbbé válik a filmben ábrázolt pánikhelyzet. Univerzális probléma, de alighanem nem véletlen, hogy pont egy híresen teljesítménycentrikus társadalomban, a dél-koreaiban felnőtt rendező érezte úgy, hogy ezt a történetet ismét el kell mesélni.
Nem újdonság, hogy Park mestere a filmnyelvnek, de a harsány hangvétel miatt itt aztán tényleg elengedhette magát: a gyors zoomok és az egymásra illesztett képek ügyesen húzzák alá a szereplők állandósuló zaklatottságát. Lehengerlő precizitással, pörgős ritmusban, de a játékosságnak és az őrületnek mindig elegendő teret hagyva vezet végig a férfi tragikomikus pokoljárásán. Képes újból és újból meglepni, minden egyes gyilkossági kísérlet más hangulatú és lefolyású, és a lezárás is képes egy utolsó, kellően komoly ütést bevinni, amivel aztán teljessé és még keserűbbé válik Park világképe.
Bong Joon-ho hasonlóan társadalomkritikus filmje, az Élősködők négy Oscart nyert öt éve. Idén Dél-Korea a Nincs más választást nevezte a legjobb nemzetközi filmek kategóriájába, és a fekete komédia egy újabb ironikus tréfája lehetne, ha Park Chan-wook pont egy olyan rendezésével nyerné meg első Oscarját, amely mélységesen károsnak tartja a versenyeztetés elvét.
A Nincs más választás január 8-tól látható a mozikban, a Mozinet forgalmazásában.
