Kisfilmek, amik kitolják kereteiket, amíg csak lehet. A minimál költségvetésből készült alkotásokról tudni is, látni is, hogy nem az óriási díszletekről, drága jelmezekről vagy a sztárgázsikról szólnak. Egy tucat szenvedélyes, lelkes és tehetséges fiatal munkájának köszönhető, hogy végül lett mit megmutatni. Ahogy a kisebb büdzséből készülő független nagyjátékfilmes társaik, úgy a rövidfilmek témavilága is évről évre gazdagszik, hangulatuk azonban mintha ezzel egyenesen arányosan komorulna. A fiatal filmesek választásai, hogy miről is mesélnek nekünk, tökéletes korrajzként szolgálnak, érzelmi látlelet generációjuk aktuális állapotáról. Nem röhögtünk túl sokat. A legnagyobb humorforrást Budapest koszos, büdös, zajos, zsúfolt helyszínei és az ott közlekedő járművek magánélete adta. Milyen is egy villamos számára a nagyvárosi lét? Lehangoló és kiábrándító.
A játékszabályok megváltoztak, az embereknek és járműveknek új kihívásokkal kell megküzdeniük a számtalan megoldatlan régi probléma mellett. A helyzetükből többnyire elvágyódó szereplők végül kiegyeznek megváltozott életkörülményeikkel. Mindig arra tekintenek, ahol még kapnak levegőt, de rutinjaikat végül ott folytatják, ahol abbahagyták. Kicsi álmaikat lecsavarják és takaréklángra teszik, hogy ne fulladjanak bele a képzelgésbe. De ahogy az lenni szokott, a rövid illúziók után a a realitás újra utat tör magának.
Ami látható (r.: Kovács Borbála, Csókás Nándor)
A film egy szürreális utazás, ami a kapcsolódás és a belső változás nehézségeit tárja elénk. A központi motívumán, a vízen keresztül a főszereplő viszonyait ismerhetjük meg: a saját testéhez, a környezetéhez és a világhoz. A lábszőrtől a kamilláig minden a lefolyóban végzi – feltéve, hogy van víz.
A főhős unott, mélázó tekintetével a külvilágot pásztázza. Amikor a panelrengeteg tetején megjelenik egy furcsa alak, és egy szürreális jelenet oldja fel a kapcsolódás monotóniáját, egy olyan világ tárul elénk, ahol úgy tűnik, a külvilágot csak akkor engedhetjük be, ha előbb magunkban változunk. A film arra a kérdésre is választ keres, hogyan találhatjuk meg önmagunkat a szürrealitásban. Mindezt az abszurd eseményekből fakadó humorral tálalja. A világmagyarázat keresése, az az érzés, hogy minden okkal történik, és hogy az irányítás kulcsa végső soron a kezünkben van, végigkíséri a történetet. Vetlényi Lili játékának egyszerűsége és keresetlensége különösen megkapó, hiszen a főszereplő belső küzdelmei fokozatosan válnak egyre érthetőbbé és átélhetőbbé. (HF)
Maradj még (r.: Bene Márk)
Mi a teendő, amikor nem ismer fel a saját anyád? Niki néhány napra vidékre költözik, hogy gondoskodjon demens anyjáról, ezzel segítve testvérének, aki a nő állandó felügyelője. Miután kettesben maradnak, Nikinek szembesülnie kell a betegség legsötétebb oldalával. Az idős nő először csak egyszerűbb dolgokat felejt el, hogy mikor szokott sétálni vagy, hogy beadták-e már neki az injekciót, később azonban saját lánya is kirepül emlékezetéből.
A kisfilm témáját többen feldolgozták már, Az apa vagy a Megmarad Alice-nek talán a legjobb példák, amik nagyobb formátumoknak köszönhetően komplexebben közelíthették meg, milyen, amikor eltűnik a fejedből az egész életed. Hogyan vesznek el fokozatosan az iskolai emlékek, a szerelmek nevei, hogyan tűnnek el egy rántotta elkészítésének fázisai vagy a legegyszerűbb szavak a tudat sötét mélyében. A színészi játék teszi különleges élménnyé a Maradj méget. Szamosi Zsófia mindig hűvös, kisírt szemeinek és Vlahovics Edit finom gesztusainak nehéz ellenállni. Velük ülünk mi is a Balaton-parton, ami ritkán ilyen szomorú és reménytelen helyszín. Várunk és megbékélünk, ahogy Niki is teszi, aki elfogadva új szerepét hajlandó úgy beszélgetni anyjával az életéről, mint egy arra tévedt idegen. (KT)
Tie-Break (r.: Ganzer Olivér)
A jó kisfilm, olyan, mint egy jó novella -belelátni egy egész regényt. Ganzer Olivér filmje is ilyen. Az elhagyatott teniszpályán két srác játszik. Az egyik veszít, így büntetésből meg kell fordulnia, akár a fociban. A segges azonban elmarad, amikor megjelenik az edzőjük, aki egyben az apjuk is. A fiúk így kénytelenek bemelegíteni hülyéskedés helyett, majd kezdődhet a meccs.
A kép olyan gyorsan mozog, akár a forró salakon pattogó labda. Közben az apát alakító Znamenák István kiabál, káromkodik a székében, feszülten figyeli az eseményeket. A testvérek megegyeztek, addig játszanak, amíg döntetlen nem lesz az állás. Az egyik azonban megszegi az alkut. Az elismerés így is elmarad. A srácoknak hazáig kell kocogni, amíg kocsival megy mögöttük edző apjuk.
A történet nem a pályán, hanem az utolsó jelenetben válik igazán feszültté és érdekessé, amikor a vesztes fiú a testvérére néz, aki a sikerért, ami végül nem is érkezett meg, felbontotta a megállapodásukat. Ahogy Woody Allen thrillerjében, a Match Pointban, itt is sokrétű szimbólummá válik a háló és a labda kiszámíthatatlansága. A fiúk már nem ártatlanok. Ez nem csak egy mérkőzés volt. Fontos és letagadhatatlan pillanat, amire mindannyian emlékezni fognak, ahogy a gyerek első hazugsága után is érzi, hogy valami szokatlan dolgot tett, a két srácban is elindult a felismerés, valami megváltozott kettejük viszonyában. A kép a katarzis pillanatában feketébe merül, a rivalizáló testvérek sorsát már saját fantáziánkkal kell kipótolnunk. (KT)
Irma félálomban (r.: Boós Gergő, Bethlenfalvy Péter)
Rendkívül leleményes játékot űz a mezőny egyik legrövidebb filmje, az Irma félálomban. Miközben hömpölygő kameramozgásaival és meditatív hangjaival elszenderít, szuggesztív képeivel ébren tart. Az egyik kezével lecsukja a szemeinket, a másikkal kifeszíti. Több se kell, máris a címszereplővel együtt félálmodunk. A furcsa kettősség jól mutatja a hatásmechanizmus mély ismeretét, és az alkotókat (Boós Gergő - rendező, író, operatőr, vágó), Bethlenfalvy Péter -rendező, író, vágó), valamint Móricz Viola - zeneszerző) dicséri.
A filmnyelvvel való kísérletezés az elbeszéléstechnikára is átterjed. A hipnagóg állapot álomszerű, emléktöredékekkel és hallucinációkkal átszőtt képeket hív elő, ezek között sodródunk. Ahogyan álmainkat, úgy ezt a történetet is homály és köd lengi körül, visszafejtésre várva. Kapaszkodót a párja mellett fekvő Irma fátyolos hangú narrációja nyújt, melyen keresztül szép-lassan egy tragédia körvonalazódik. A lány elhatározza, hogy reggel, amikor felébrednek, bevallja a fiúnak: már nem szereti. A puha, kellemes félálombeli állapot csak még kívánatosabbá válik a felsejlő beszélgetés hallatán. A havas táj emlékképeiből melegség árad, a Nap első sugaraiban olvadozó és ébredező párt viszont egy hideg fuvallat közelíti. Az alvó állapotban - mint az ártatlanság egyik legtisztább formájában - összebújó pár képe a soha el nem múló szerelemről mesél. A nézői többlettudás éppen emiatt válik olyan nyomasztóvá. (PD)
A nagyvárosi szafari (r.: Féhr Laura)
Az este legbátrabb, leginkább frissnek ható alkotása Féhr Laura A nagyvárosi szafari című dokumentumfilmje. A rendező és író saját maga, egy sárga esőkabátban járja körbe Budapest legfontosabb közlekedési csomópontjait és megfigyeli a különböző járművek szokásait. A természetfilmek műfajelemeit kiaknázó groteszk mű célja, hogy betekintsen a főváros élővilágába. Végtelenül egyszerű, mégis újszerű koncepcióját plasztikusan, maradéktalan alapossággal viszi végig, geget gegre halmozva: attenborough-i vizsgálatának tárgyává teszi a pusztaságra kimerészkedő héveket, a kihalás szélén álló fogaskerekűket, a 100 km-es első lépéseiket megtevő villamosbébiket, és a ritka fajnak számító trolikat.
Humora a narráció tűpontos nyelvezetében, a stílusosan előadott szóviccekben, egyes kulturális idézetek szellemes átültetésében (József Attila, Bilicsi Tivadar), és magában Féhr személyében rejlik: műfajhoz igazított hanghordozása, a professzionális riporteket idéző testbeszéde, és a poénjait kísérő faarca nélkül nem ütne akkorát az elképzelése. A remekbe szabott stílusparódia további kulcseleme a megfigyelő, lopakodó, zsákmányra éhes operatőri magatartás (Besenyi Dávid), a járművek tempóját követő, intenzív ritmusú vágás (Zalavári Bálint) és az állatvilág üldözéses küzdelmeiből ismert, feszültséget keltő zene. A szórakoztató hangvételnek hála a beékelt történelmi érdekességek is könnyebben csúsznak és találnak közönséget. A National Geographic és a BKK összefűzésének ürügye egy okos és közérthető szatíra megteremtése: Budapest tömegközlekedő népe - mint a megszemélyesítést nyert közösségi járművek napi betevője - a tápláléklánc aljára kerül, és ennek megfelelően jól irányzott pofonok célpontjává válik. (PD)
Adolescence (r.: Laurinyecz Ákos)
Srácok videóra véve találgatják, mivel foglalkozhat az, akit épp meglesnek. Benjámin, aki a pszichológussal való találkozó előtt még felszabadult, humoros kamasz, talán nem is sejti, hogy a játékot, amit játszik, valójában saját magán kéne kipróbálnia. Eddig nem foglalkozott igazán az iskolával, a tanulmányokkal és a jövő problémáival, de a továbbtanulás kérdése arra kényszeríti, hogy elkezdje mérlegelni életének irányát és a döntéseinek a következményeit. Ahogy Benjámin fejében szöget ütnek a pszichológus mondatai, úgy mi is egyre többet tudunk meg róla, és a helyzete egyre inkább árnyaltabbá válik. A forgatókönyv ügyesen adagolja a szükséges információkat, és mindig a megfelelő pillanatban zárja le őket.
A pszichológust alakító Jordán Adél minden gesztusa visszafogott és megfontolt, míg Ficsor Milán tökéletesen hozza a zavarában mosolygó kamasz fiút. Benjámin éjszakai biciklizése univerzálissá teszi a kamasz életérzést, miközben párbeszédbe lép a Magyarázat mindenre főhősével, érzékenyen és finoman ábrázolva a fiatalok belső világát. Aki biciklizett már fiatalon Budapest utcáin, pontosan tudja, milyen adrenalin lökettel teli érzés ez. A film éppen annyit markol, amennyit meg tud fogni, és ezt rendkívül jól sikerül is neki. A téma, a színészvezetés és a formai játék tekintetében egyaránt hitelesen működik. (HF)
