Filmhu: Milyen munkamódszerrel dolgoztok, hogyan osztjátok fel a feladatokat egymás között?

Dési András György: Nem osztjuk fel magunk között a feladatokat, mert minden igekötő a közös művünk. Már a forgatókönyv írás is úgy zajlik, hogy ülünk egy asztalnál egy konyhában, vagy egy kisszobában és együtt írunk, bár az egyikőnk általában mászkál közben. Ez azért is jó, mert mire véglegesre finomodik a forgatókönyv, már rengeteg közös tudásunk van a filmről. Mikor a forgatáson jönnek a kérdések, addigra már kialakítottuk a közös álláspontunkat, de ha valamire mégsem tudjuk a pontos választ, akkor megbeszéljük egymással. Arra is igyekszünk figyelni, hogy ne hozzuk zavarba a munkatársakat azzal, hogy „két fülükbe beszélünk egyszerre”. Bár ez túl ünnepélyesen hangzik, de nyilván van közöttünk egy bizalom is.

desimoray1600

Móray Gábor és Dési András György

Filmhu: Az Éjszakám a nappalodban nagyon ismerős világban találja magát a néző, tudjuk, hogy Kelet-Európában járunk, és valószínűleg azt is, hogy Budapesten, bár nincs benne a filmben sem a Halászbástya, sem a Lánchíd.

Móray Gábor: Budapest inkább egy hangulat a filmben, a nagyon ikonikus látképeket direkt kiszűrtük.

DAGy: Sőt, a város egy bizonyos arca jelenik meg, a régi Budapesté. Az eQuinox workshopja után átgondoltuk, hogy bármelyik közép-európai nagyvárosba áthelyezhető lenne ez a történet, máshol is valószínűleg megvannak ugyanezek a hangulatok. De mégis fontos, hogy ez Budapest. Ez egy Budapest-film, van benne Margit híd, bár egy teljesen más szögből, mint ahogy ismerjük, van benne Duna, meg építkezés, kopott vakolat, kockaköves utca, zöldséges.

MG: Kicsit a városra jellemző trash hangulatot akartuk behozni. Budapestben a külföldiek is ezt szeretik legjobban, a szépségnek és a pusztulásnak ezt a furcsa keverékét.  Ez egy nagyon érdekes miliő, és mi is szándékosan ilyen helyszíneken forgattunk.

ejszakam600

Filmhu:Milyen vizuális kihívásokat jelentett az, hogy főleg az éjszakáról szól a filmetek?

DAGy: Hosszú ideig és szerintem elég alaposan készítettük elő a filmet, sokat rajzoltunk. Mire elkezdtük a forgatást már eléggé össze volt csiszolva minden, tudtuk, hogy mit akarunk látni. De a forgatókönyv írásakor arra nem gondoltunk, milyen sok nehézséget jelent az, hogy éjszaka kell dolgoznunk.

MG: Csukás Sándor operatőr régi munkatársunk, barátunk, Pater Sparow látványtervezővel most dolgoztunk először, de mindkettejük fantáziáját nagyon megmozgatta a könyv, és rengeteget hozzátettek a látványhoz. Zagar, a zeneszerzőnk is nagyon ráérzett, hogy mit akarunk mondani a filmmel, és fantasztikus zenéket írt, jó visszahallgatni őket. Az éjszaka tényleg egy varázsvilág.  

Filmhu: Hat kisfilmet forgattatok korábban, némelyik közülük nagy nemzetközi sikereket is elért, mint például A 639. baba, de a legutóbbi, a Búcsú, hasonló kérdéseket feszeget, mint ez az első nagyjátékfilmetek: a kettős személyiséget próbálja megfogni. A Búcsú vezetett az Éjszakámhoz?

DA: Így utólag visszatekintve minden kisfilmünkben felbukkannak Az éjszakám a nappalod elemei. A Búcsú esetében meg különösen, mert akkor már nagyon készültünk a nagyfilmünkre. Teljesen tudatosan csináltuk ezt: színészeket próbáltunk ki, történetszálakat teszteltünk. Abban is két világ találkozik, abban is két nő között váltogatunk, már ott is a sodró éjszakai világot próbáltuk megmutatni.

ejszakam6600

Filmhu: Úgy tudom, hogy nem volt egyszerű megtalálni a férfi főszereplőt, Czukor Balázst. Castingot tartottatok?

DAGy: Igazi szereposztó felvételeket, castingot nem csináltunk. Lehet, hogy ez a tapasztalatlanságomból adódik, de őszintén szólva, nem értem, hogy az mire való. Rögtön azt kértük fel, akit más munkái alapján alkalmasnak tartottunk. Volt, akit már a forgatókönyvírás idején is egyértelműnek tartottunk, például Pepét, hiszen vele régóta nagyon szeretünk együtt dolgozni. Valóban, a főszereplőn haboztunk legtovább, nyilván ennek volt a legnagyobb tétje. Az elejétől tudtuk, hogy nem egy fizikai leromlást akarunk megmutatni, nem egy álmos embert, aki belebetegszik a kialvatlanságba, hanem egy furcsa helyzetben levő valakit, aki eleinte élvezi a hirtelen jött adományt, hogy megduplázódik az élete. De azért mégse felejtse el a néző, hogy ez az ember nem alszik. Úgy gondoltuk, hogy színészek által vezérelt filmet szeretnénk készíteni, ahol nagyon fontos a színész jelenléte, a színészet maga, de több olyan szereplőnk is van, akit castingról biztosan elküldtünk volna, mert lassan nyíltak meg. Próbák kellettek, beszélgetések, több idő.

Filmhu: Az Éjszakámban az éjszaka győz a nappal felett, legalábbis időarányosan.

DAGy: Ez nyilván így van, hiszen az éjszakában történnek az érdekes dolgok. A főhős átlagos, nappali életét csak jelezzük, körülírjuk, utána már a többi hozzágondolható.

MG: Az éjszaka az, ami a főszereplőt igazán formálja.

Filmhu: A pöttyös pizsama azért sok mindent elmond a nappalokról.

DAGy: Amikor az első jelmezpróbán ráadtuk Czukor Balázsra a pizsamát, azt mondta, hogy „na, most már értem, hogy honnan menekül ez az ember”.

ejszakam1600

MG: Ez a ruha alatt rejtegetett pizsama egy kicsit szimbolikus is. Kifejezi, ahogy a hősünk vacillál a két világ, a kétfajta élet között.

Filmhu: Ez az infantilis hangulat a film lényege is, kicsit realistán kezdődik, de aztán elborul az egész.

MG: Az álomszerűséggel óvatosan kellett bánnunk. Egy teljesen szürreális film szerintem élvezhetetlen lenne, mert ahol akármi megtörténhet, ott a néző előbb-utóbb kikapcsol.  Ügyelnünk kellett rá, hogy a történet átélhető és hiteles maradjon, ugyanakkor mégis ott motoszkáljon a néző agyában, hogy amit lát, az álom-e, vagy valóság.

Filmhu: A nyitó és a záró jelenet is nagyon hangsúlyos keretet ad a filmnek.

DAGy: Egy nő karjában kezdődik, és ott is ér véget.

Filmhu: Nehéz libikóka játék lehetett, hogy melyik poén maradhatott és melyik nem?

DAGy: És hogy melyik színész maradhatott, és melyik nem. Sok minden kiesett. Az első vágás egy háromórás film volt, és nehéz döntéseket kellett hozni, de valószínűleg minden film így készül. Több karakter is teljesen kimaradt a vágás során, és egyáltalán nem a színészetük tehet róla, hanem a dramaturgiai egyensúly kívánta így.  

MG: Más rendezők is elkövetik ezt a gyalázatot. Sokat kínlódtunk a jelenetekkel, beraktuk, kivettük, visszatettük, de végül dönteni kellett, ez a folyamat része.

ejszakam2600

Filmhu:A Fogashában játszódik a film egyik legnagyobb jelenete, egy hatalmas parti, zenekarral, dívával, sok ismerős arccal. Új dimenziót akartatok nyitni a filmben?

MG: Addig elég lefojtott a történet, szűk utcákon, homályos kis helyiségekben játszódik, és nagyon kellett már, hogy belépjünk egy jelentéktelen ajtón, és hirtelen kitáguljon a tér. Ez berántja a nézőt a történetbe, húzást, lendületet ad a filmnek.

DAGy: A film főszereplője mindig ajtókon lép át, a nappalból egy egyre ismeretlenebb életbe sodródik. A zsúfolt kocsma csak az egyik első lépése az ismeretlen világ felé, de már ez a helyszín is kicsit elemelt. Őrült-furcsa díszletekkel, érdekes figurákkal telik meg a kép, ez a hős túlvilági útjának előszobája. És az is nagyon jó volt nekünk, hogy Peter Ogi, aki az összes kisfilmünk zeneszerzője is, ebben a jelenetben kiléphetett a félhomályból a reflektorfénybe: mint kocsmai zenészt, dekoratívan, öreg rockerként láthatjuk. Nagyon ambicionálta és nagyon élvezte is a játékosságot és a komolyságot a szerepében.  

Filmhu:Azt írjátok magatokról, hogy az Éjszakám műfaja a fekete komédiába oltott thriller. Ezt most is így gondoljátok? Egyáltalán érdemes ma még tiszta műfaji filmet csinálni?

DAGy: Ez a meghatározás az alkotók rettentő kétségbeesett műfajkereséséről árulkodik. Azt végig érzékeltük, az írás és a forgatás során is, hogy ez egy köztes műfajú film lesz, sok műfaj elegye. A kockázatát is érzékeltük, hogy az azonosítható, tisztább zsánerek valószínűleg jobban eladhatók. De bízom benne, hogy tévedek. Valóban, egy nehezen megfogható műfajú filmet csináltunk, de mi alkatilag nem akarnánk egy tisztán szabálykövető filmet csinálni. Minket az nem érdekel.

MG: Amikor írtuk, egyáltalán nem éreztünk műfaji zavart. Hagytuk, hogy a történet szervesen fejlődjön, és a maga logikája szerint kibontakozzon.  

DAGy: Közben a legkevésbé sem krimi ez a film, aki csak emiatt ül be rá, az csalódni fog. A krimit elemeltük, megcsavartuk, elvicceltük.

ejszakam5600

Filmhu:Ez az első nagyjátékfilmetek, és már elég régóta itt volt az ideje, hogy elkészítsétek. Mint minden elsőfilm, nagy fordulatot jelenthet az életetekben.  

DAGy: Pillanatnyilag a nagy stresszt érzem elsősorban, de őszintén szólva már egy jó ideje úgy gondoltuk, hogy készen állunk rá.

MG: Jó, hogy nem egy óvatos forgatókönyvet készítettünk el, mondjuk egy kamaradrámát, mert annál az Éjszakám jóval merészebb, ambiciózusabb, igazi nagyjátékfilmes helyzetekkel és formátummal. A kisfilmjeinkből nem következtek volna a tömegjelenetek meg az akciók, ez a film egy sokkal nagyobb vállalás. Aminek izgalmasnak kellett lennie, szerintünk az lett, aminek látványosnak, az meg az, és remélhetőleg a viccek is működnek. Az Éjszakám nem óvatos, biztonsági játék, hanem valami olyasmi, amibe mindent beleraktunk abból, amit a filmben szeretünk.