A főként televíziós rendezőként megismert Piotr Trzaskalski, aki már ebben a műfajban is elkápráztatta a díjosztókat, első nagyjátékfilmjével tavaly a Varsói Filmfesztivál nagydíját, idén pedig Karlovy Vary Philip Morris-díját, illetve a berlini seregszemlén a FIPRESCI és Ökumenikus Zsűri elismerését szerezte meg. Alig több mint másfélórás mozija a mindennapok utcán heverő motívumaiból olyan banalitásoktól mentes könnyfakasztó történetet kerekített, hogy sem a kritika, sem a közönség nem tudott rá nemet mondani. A rendszerváltás óta halódó lengyel film Robert Glinski Szia, Tereskájának 2001-es felvillanását leszámítva, most először tűzhet zászlójára igazán kelendő exportcikket. Úgy tűnik, az lesz Trzaskalski a lengyeleknek, ami Hrebejk és Sverák a cseheknek.

Trzaskalski a lodzi fémgyűjtő csövesek mindennapjait kombinálta egy buddhista történettel, amelynek bölcs hőse, miután megvádolják azzal, hogy teherbe ejtett egy fiatal lányt, a legteljesebb ellenkezés nélkül adja át magát sorsának, és felneveli a gyereket. A Wojciech Lepiankával közösen jegyzett forgatókönyv olyan meggyőző lett, hogy a film teljes, egyébként majdnem no budget, költségvetését egyetlen helyről sikerült megszerezniük az alkotóknak. A drámai összképet az egyebek mellett Andrzej Wajda Senki kisasszonyát fényképező Krzysztof Ptak művészi gonddal kialakított vizuális világa és a hetvenes évek kedvelt gyerekszínészének, Henryk Golebiewskinek emberire meztelenített alakítása teszi teljessé.

Már a vizuális felütés megteremti a film egészét tökéletes harmóniába olvasztó kontrasztot. A nyugalmat árasztó esőcseppek remegtette víztükör képei drasztikusan átváltanak a nagyvárosi nyomornegyed szürkeségébe, ahol a periférián tengődő homelessek talicskáikra halmozott hulladékfémmel állnak sorba az ottani MÉH előtt. A fémsúlyban mért megélhetés hősei között ácsorog Edi és dadogós haverja, Jurek (Jacek Braciak), akik egy rég elhagyott gyárépületben húzzák meg magukat éjszakánként. A nem túl otthonos kuckót egyedül Edi hűtőszekrényben tárolt könyvtára és Jurek sajátos előadásmódban tálalt sztorijai teszik hangulatosabbá. Hősünkről, a kannásbort egyhajtásra fogyasztó csavargóról apránként derül ki, hogy agya, szíve és múltja van. A könyvek világában igazi megváltást találó sorsahagyott ember képes feláldozni teljes gyűjteményét, hogy az árán vásárolt kisautóval örömet szerezzen egykori kollégája árván maradt gyermekének. Amikor pedig azzal vádolják, hogy megerőszakolta a helyi pálinkabizniszt felügyelő keményfiúk 17 éves húgát, a gondjaira bízott Hercegnőt, krisztusi türelemmel és odaadással várja kínzóit. Büntetése egy majdnem halálos kimenetelű kasztrálás meg maga az elanyátlanodott csecsemő. Az újdonsült „apa” egykori otthonába indul, hogy exfeleségénél és annak férjénél, aki évekkel azelőtt szabályosan kisemmizte őt, új életet kezdjen. A visszatérés az Édenbe ismét jövőt ad a semmivé alázott embernek, de mint azt a film végig sejtetni engedi, a valóság nem hagyja magát. Mindig visszaszivárog a boldogság szövetén. Ám a modern környezetbe helyezett Megváltó története nem is szorul átlagos happy endre. Az útmutatás maga a sziszifuszi kitartás, az örökös újrakezdés és az Élet dicsérete.