Hiába van éles emlékem arról, ahogy gyerekként ott állok a videókazettáktól roskadozó könyvespolc előtt, sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd 2023-ban egy pesti pincében konkrétan izgatottságot fogok érezni, hogy VHS-ről nézek filmet. Az Odeontól kölcsönkapott videokazetta csak az elmaradhatatlan, a közösségi bondingot is elősegítő technikai bindzsizés után indult el a ki tudja honnan szerzett, ütött-kopott VHS lejátszóban. A nosztalgikus, videotékás feelinghez pluszban hozzátett az, hogy a rosszul átmásolt kazin a film első 10 másodperce kétszer volt rajta. Mégis elkényeztetve érezhettük magunkat, mert szervezők elmondás szerint ez volt a nehezen hozzáférhető kópiák legjobbika.
Ezt az eseményt már hetekkel korábban kinéztem magamnak. Valahonnan rémlett a Rám csaj még nem volt ilyen hatással cím, és mivel elég szokatlan és frappáns, beragadt a memóriámba, de ennél többet nem tudtam róla. Hiába szakadt ránk a monszun, mégis szépen megtelt az Auróra pincéje, a megszokott arcok – köztük sok művészetis diák – mellett filmesek és a film rajongói is ott voltak, illetve az alkotók közül is megjelentek páran.
A kazetta / Fotó: Walters Lili
Az estét Beleznai Márk és Dezső Bálint, két fiatal filmes szervezte, akik most a másodszor voltak a Castorp filmklub vendég-házigazdái. Márk onnan lehet ismerős, hogy az Agapé című kisfilmjével már a cannes-i fesztivált is megjárta. Lazán, minden szószaporítás nélkül indították el az estét, az örök érvényű pesti pangás hangulatát vetítették előre, és egy nehezen kategorizálható, ma is aktuális filmet ígértek. „Ez egy egészen egyedülálló film” – mondja el Márk. „De azért vannak rokonítható alkotások, főleg a 70-es évekből, például Kis Valentino, vagy az értelmiség közegben játszódó BUÉK!, de említhetnénk a 2000-es évekből az Egyetleneimet, vagy a 2010-es évekből a VAN-t.”
Csak egy csók és más semmi Marozsán Erikával
És valóban, pestiként nagyon könnyű azonnal rákapcsolódni a filmre, hiába készült 30 éve. Az eredetileg fekete-fehér, de ebben a formában igazából meghatározhatatlan színeket felvonultató képkockákon ugyanazok az pesti utcák köszönnek vissza, amiken az Auróra fele az esőben végigslattyogtunk. Arany János, Népszínház, és ha beléptek valahova a szereplők, nagyon is ismerős lakásbelsők, bútordarabok tűntek fel.
A történetben egy fotós fiút követ, aki a Magyar Narancsnál dolgozik, ide-oda sodródik a fővárosi értelmiségi fiatalok közegében, emberekkel találkozik, zenélget, álldogál, sörözget. Egy jóleső, de mégis csak tengődő életérzés árad a filmből, és ez az ellentmondásos hangulat nagyon jó humorforrás.
A zseniális humor az író, az 2012-ben meghalt Hazai Attilától származik, akit a srácok szerint érezhetően kezd felfedezni egy új generáció. Hazai mindig is hiperérzékeny pontossággal, egy csak rá jellemző, speciális módon nyúlt Budapesthez, minimalista és naturalista stílusa a Rám csaj történetszövését is meghatározza. A csontig letisztított, kopogó dialógusai az ember bőre alá hatolnak. Élesen rámutatnak arra az állandósult állapotra, hogy mennyire nem történik igazából semmi, és mennyire nem tudunk egymásnak igazából bármit mondani akkor, ha kiiktatjuk a hétköznapjainkból a felesleges, felszínes pofázást.
Marozsán Erika és Déri Miklós
Ez a világ legnyomasztóbb filmje is lehetne, de a bávatag narráció annyira túltolt hatást kelt, hogy az egész Auróra pincéje zengett a röhögéstől. Aztán megint, amikor kiderült, hogy Déri 42 fokos lázzal mondta fel a narrációt, végigszenvedte a felvételt. Organikusan beleforgatták az anyagba azt, amit épp dobott nekik az élet, és ettől is működik az egész olyan jól.
A mai napig ritka a filmekben az ennyire bizarr módon ábrázolt szerelmi kapcsolat: a nagy kussolásokat kurta mondatok szakítják meg, az események a fullasztó kínosság és a bágyadt meghittség mesteri keverékét adják ki. Az egysíkúság izgalmas formai eszközzé válik a Rám csajban, emiatt könnyű azonosulni a srác rezignált hangulatával. A társaságban fiatalon feltűnnek ma is aktív színészek, mint például Vajdai Vilmos vagy éppen Szabó Győző, aki egy ebédjelenetben csámcsog.
Marozsán Erika elérhetetlen, szupersztárszerű figurája is sokat hozzáad a film lecsupaszított, lefojtott stílusához, a kapcsolat szándékosan egyoldalú ábrázolásához. A valóságot a két főszereplő viszonyának bemutatásakor is ügyesen használták fel: Déri annyira nem tudott mit kezdeni Marozsánnal, hogy hiába adta volna magát több, a filmben végül csak egy kis csókocska csattan el. „Nem volt a zsánerem, nem tudtam csókolózni vele” – mondta vállvonogatva.
A disznósajt majszolása is kellett a hitelességhez
Az idő múlásával a Rám csaj egy értékes és fontos kordokumentummá vált a rendszerváltás követő évek fővárosi, értelmiségi hangulatáról. Koncert az FMK-ban, a Csókolom Zenekar felbukkanása, disznósajt majszolás a konyhában, a nappali padlóján írógéppel Knight Ridert fordító nő, ezek mind olyan elemek, amik a fiatalabb generációk számára igazi csemegék.
A film azért is tud autentikus lenni, mert bár kötött szöveggel dolgoztak, a filmet egy baráti társaság hozta össze, akik ismerték egymást, Marozsán Erika kivételével mindenki saját nevén szerepel a filmben. „A karakterem teljesen fikció” – mondta el Déri. „A szövegektől néha nekem is égnek állt a hajam”. Mégis az volt az első első mondata a film után, hogy „nekem ez egy emlékfilm”.
Déri Miklós kezében az eredeti forgatókönyvvel ült ki velünk szembe, a helyszínhez illő bensőséges hangulatban folyt a beszélgetés, a film producerével Kopper Judittal, és más a sorokban elszórtan ülő régi ismerőssel, mellékszereplőkkel közösen meséltek a film elkészítésének körülményeiről, a fogadtatásról és a rendszerváltás utáni évekről.
Beszélgetés a film után
Elmondásuk szerint benne volt a levegőben, hogy egy kultfilmként emelkedhet ki az itthoni mezőnyből. A torontói filmfesztiválon Atom Egoyan rendező például imádta a Rám csajt, univerzális érvényű filmnek nevezte, szerinte ugyanez a történet New Yorkban vagy Tokióban is megtörténhetett volna.
A rendező Reich Pétert is gyakran felemlegették a régi barátok, aki később számos figyelemre méltó magyar film (Fehér tenyér, 1945) producereként lett ismert, ezzel együtt nagy kár, hogy nem folytatta rendezőként, izgalmas lett volna látni, milyen hangokat üt meg egy ennyire erős rendezői bemutatkozás után. Azért messze nem fogadta mindenki kitörő lelkesedéssel a filmet, elutasító kritikák is születtek, fura esztétikáját szellemesen csak „nyugodt erőtlenség”-nek gúnyolták a korabeli MDF-szlogent kifordítva.
Múlt és jelen összefolyik
A beszélgetést hallgatva egyre több azonosságot lehetett felfedezni a Kárpáti György Mór és Moll Zoltán által vezetett Castorp Filmes Képzőműhely szellemisége és lehetőségei, valamint a Rám csaj még nem volt ilyen hatással keletkezése között. Azt hallva, hogy mennyire ügyes-bajos módon lehetett csak összeügyeskedni a film finanszírozását, a múlt és a jelen egyre közelebb került egymáshoz. A kis költségvetésű, kreatívitáson, fiatalos lendületen és tenni akaráson alapuló filmek 1993-ban és 2023-ban is szinte ugyanolyan módon jönnek létre. Kopper elmesélte, hogyan csoportosította át leleményes módon egy délutáni sávban futó ifjúsági műsor erőforrásait ebbe a projektbe, hogyan dolgozott mindenki szerelemből, és milyen életmentő szívességek mentén tudott filmes formátumban megszületni ez az igazán menő alkotás.
Ezek a fiatalok élvezték a rendszerváltás után rájuk szakadó szabadságot, és az Auróra pincében kicsit nekünk is átadták ezt az érzést. Röpködtek a levegőben különböző sztoritörmelékek tehénnel interjúzásról, ehetetlen csokik teszteléséről külföldiekkel a Váci utcában, illetve a Nyugatról hirtelen rájuk ömlő könnyűzenével kapcsolatos emlékeiket is felemlegették. „Borzasztóan felemelő volt, egy kicsit mindig lazultak a dolgok.”
A frissen kapott szabadság élvezetéről beszéltek egy olyan generációnak, akik már ebbe születtek bele. Megkapó és bizarr pontja volt a beszélgetésnek, amikor betüremkedett a mai magyar valóság a sok feldolgozatlan traumájával együtt, és számvetés indult meg arról, milyen mulasztásai voltak a rendszerváltásnak és hogyan jutottunk odáig, hogy nem jutottunk sehova. A beszélgetés valahogy olyan otthonos érzést keltett, mint a filmbéli disznósajt ismerősen remegő kontúrja szeletelés közben.
Különböző generációk közötti folytonosságnak az élményét hozta el az este, összehozott minket az, hogy együtt néztük és tárgyaltuk ki a filmet. Az idő után már nem éreztük a távolságot a múlttól, mégis rengeteget tanultunk és erőt merítettünk egy másik generáció tapasztalataiból. Ez nagyban Dezső Bálint és Beleznai Márk érdeme, akik nem egy előre lefektetett menetrend szerint szervezik a filmklubot, de azért van egy rendezői elvük. Olyan művekre és alkotókra akarják ráirányítani a figyelmet, amelyek kívül esnek a filmes kánonon, ezért nincsenek benne a köztudatban sem, így félő, hogy átsiklanánk felettük.
Beleznai Márk, Dezső Bálint és Déri Miklós / Fotó: Kisházy Eszter
Reményeik szerint a Rám csaj még nem volt ilyen hatással inspirálóan hat a fiatal filmesek hozzáállására, a filmkészítés módjairól alkotott elképzeléseikre – például hogy kevés pénzből, önállóan, az állami finanszírozás keretein túl is lehet forgatni. Ez a film segít újragondolni, hogy milyen eszközök állnak a mostani fiatalok rendelkezésére, úgy tágítja a perspektívát, hogy a múlt példájából merít.
Újra fel kell fedezni ezt a filmet
Jövőre lesz 30 éve, hogy a Rám csaj még nem volt ilyen hatássalt bemutatták. Remélhetőleg további vetítések követik a mostanit, és jobb minőségben, akár az eredeti 35mm-es kópiáról vetítve is láthatja majd a nagyközönség. És akkor hátha választ kaphatok majd a film eleje óta bennem motoszkáló kérdésre, hogy tulajdonképpen milyen színeket is használ ez a film.
Búcsúzóul a fiatalokon végignéző Kopper Judit a film kulcsfontosságú motívumáról, a kommunikációképtelenség univerzális jelenségéről beszélt, ami a digitalizált világban még hatványozottabban van jelen. Egy fájdalmasan ismerős jelenetet idézett fel, amikor a fiú az anyjával beszélget a konyhában. „Mondtad neki, hogy szereted?” – kérdezi az anyja. „Nem. Nem kell azt mondani”. A nézőtéren nevetés futott végig. Az anya kurta, sopánkodó mondattal reagál: „Velem is olyan hideg vagy.”
